Mit tegyek a szüleimmel?

Figyelt kérdés
Szüleimnek nicns pénze, apám kiskorom óta vert, lakáshitelünk van panellakásban lakunk. Most töltöttem a 22t . Apűm azt mondta mnejek el gyári munkába dolgozni, havi 80-90 ezeért 3 műszakba tanulás helyett mert hogy neki nincs pénze és nem tud eltartani, 2 évig dolgoztam, Ebből vettem magamnak a kaját, ruhát, és kb. ennyi.Szakmám nincs, és egyetemre sem járhatok, se okj szakmára. ÉS már a 24et töltöm lassan. 16 évesen is már dolgoztam akkor is azt mondta hogy nincs pénzünk. Sportra sem járhattam soha gyerekkoromban, anyám pedig uygszintén, nem támogat, mivel annak idején nem tanult, hanem szórakozott, és most itthon ül, és az apám inkább rákölt, engem legutobb azt mondták ha nem jársz nem mész dolgozni, akkor menjél kérekedni, ki az utcára vagy bemennek az önkormányzathoz és ki fogak engem rakni. Amikor kicsi voltam, akkor az apám állandóan vert, falhoz dobált, anyám pedig semmiben nem tud főzni, nem tud semmit sem csinálni. Az életem nagyrésze szobában telik, és sokszor alvással sokat alszok napi 10-16 órákat álatlában altatoval, mert nincsenek haverjaim, barűtaim, barátnőm soha nem is volt, de nem is álmodozok róla, nincs hobbim, mert nicns rá pénz, . Apám kijelentette régebben: Ő neki amit ő keres megfelle, te meg l vagy sz..va . Ezt mondta nekem amikor 15 éves voltam. Volt ballagásom arra nem jöttek el érettségi időszakomban, szalagavatomra nem jöttek el, így tehát ki kelett hagynom, mert nem fizették ki az öltönyömet, így azt mondta a tanár, hogy akkor én nem jelenhetek meg. , . Itt ott dolgoztam éjszakai alkalmai munkákban, de nagyon szorongok már az emberektől, és szakma nélkül 80-100 ezer ft. felett nem nagyon találtam munkát. Albérletbe is elmehetnék csak akkor, egy olcsó albérlet is 40 ezerttől keződik ebbe benne van minden, de akkor meg maradna az éhezés. Barátaim, rokonjaim, nincsenek, szüleimen kivűl. Meg aki tudna segíteni.
2017. márc. 26. 10:37
1 2 3 4 5 6 7
 1/64 A kérdező kommentje:
Fiú vagyok. ÉS van egy nővérem akt kifelejtettem, ő neki szerencsésebb mert a pasija eltartja és kifizette neki az egyetemi tandíjat.
2017. márc. 26. 10:40
 2/64 anonim ***** válasza:
95%
Egy oldal panaszkodás. Emeld fel a segged, igen, ha csak gyári meló van, akkor oda menj, szobát is bérelhetsz, ne hidd hogy majd egyedül te lakásba fogsz költözni az elején. Őket ne hibáztasd, felesleges, olyanok, amilyenek, megváltozni nem fognak, neked legyen eszed, ha a netet tudod használni, akkor munkát és szobát is fogsz találni. Rajtad múlik minden.
2017. márc. 26. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/64 anonim ***** válasza:
100%

A szüleiddel ne csinálj semmit, magaddal kezdj valamit. Vannak betanított munkák, amikhez adnak szállást, itthon és külföldön is, menj fel a netre és keress ilyet, kezdetnek jó. Spórolj össze egy kis tőkét, tanulj nyelvet, aztán szakmát, nappali okj mellett diákmunkázhatsz is, vannak hiányszakmák, amiknek a tanulása mellett ösztöndíjat is kaphatsz.


[link]

[link]

[link]

2017. márc. 26. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/64 A kérdező kommentje:
Ha visszamegyek 3 műszakba, akkor SOHA nem tudok szakmát tanulni.. és életeme végéig egy gyári robotmunkás leszek. ÉS még lehetőséget sem kaptam meg hogy tanuljak. Mások persze elmehetenek egyetemre, villamosmérnők, gépészmérnőknek, aztán jó fizetésért vagy programozónak tanulnak, én meg legyek életem végééig gyárimunksá csak azért mert szüleim nem bírnak /nem bíratak eltratani ésrégen sem tudtak? Meg nem is akarnak,, ... nem is az hogy nem bírnak a,amikor betöltöttem a 14 életévemet onannatol én nem kapok, még 500forintot sem kaptam tőlük. Fiú vagyok illetve lassan már férfi, mivel lassan 24 vagyok. De akkor sem jó életem végééig gyári munkásként leélni az életemet, és hogy meg sem probáljam, azt hogy igenis én is képes vagyok rá, hogy letegyek egy mérnőki szakmát.de ez csak egyetemen nappali, vagy esti tagozaton érhető el. legfőképp nappalin mert ott lehet jól kitanulni a szakmát, de 3 műszak melett lehetetlen.
2017. márc. 26. 10:50
 5/64 anonim ***** válasza:
100%
Más is tanul három műszak mellett kérdező. Persze az nehezebb mint panaszkodni meg elvárni hogy valaki pénzeljen huszonévesen.
2017. márc. 26. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/64 A kérdező kommentje:
Ki dolgozik 3 műszak melettt nappali egytemen?? Aki igy csinálja arra kiváncsi vagyok és visszamegyek. vagy nappali nappali tagoztos okj képzésen, Bemegy a diák reggel 8ra iskolába áltaában délután 3ig van tanitás, heti 5 nap, ha már nem jársz be akkor igazolni kell, ha elérjük a 20 százalék vagy 30 százalék hányzást, kirugnak.Akik 3 műszakban dolgoznak és reggel, vagy délután kell menniük dolgozni, akkor melette mikor járjon az ember nappalis iskolába hogy legyen egy jó szakmája? Ráaádásul multkor néztem a neten, hogy ösztöníjas szakmaák, villanyszerelő stb. nappalin és még tanulószerződést is adnak cégekkel. CSak üyge nem kapok érte fizetést helyette tudást kapok. De ha eleve nem tartanak el a szüleim, akkor hogy végezzek el aúegy nappalit? Ha erre valaki tudja a váalszt hogy 2-3 műszak melett, hogy járjak be mindennap iskolába ha jelentkezek, akkor megfogadom a tanácsát.
2017. márc. 26. 10:58
 7/64 A kérdező kommentje:
Utolsó: Milyen munkát csinálsz ird le ahol 400 at keresel.:)? Érdekelne.
2017. márc. 26. 10:58
 8/64 anonim ***** válasza:
87%

Ne piszkáljátok szegényt van elégbaja.


Kérdező! Tanulj nyelvet ( azt leht neten is, ajánlom az interpals nevűoldalt, ingyenes és lehet külföldiekkel beszélgetni és nézz angol videókat)

Járj gyári munkába és spórolj majd menj ki külföldre!.

Pár rokonom hollandiába és ők kis melók (pl. Újsághordás mosogatás-ból) lazán megélnek+ nyaralni is mennek néha.

Sok sikert.

2017. márc. 26. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/64 A kérdező kommentje:
Tudok angolul, meg németől alapfokon, godolkodtam már a külföldi munkavállaálson de ott is az van, hogy szakma nélkül nem sok esélye van az embernek. Néztem gépi orgácsoló szakmunkásokat keresnek 1800 eurórért. havi fizetés 1 év szakmai tapasztalattal. Villanyszerelőket is keresnek főleg Németországba meg Svájcba , 900 ezer forintnak megfelelő fizetésért. De kell egy szakma . Szakma nélkül, az embernek külföldön sem sok esélye van, kivéve akinek van kit ismerőse rokona, .
2017. márc. 26. 11:05
 10/64 anonim ***** válasza:
86%

Operatorként kezdtem havi 85.000 ft. Tetszett a gépbeállítók munkája, nézegettem szakszavakat, videókat neztem youtubon, higy ne tünjek túl hülyének, megpályaztam gépbeallító munkakört, sikerült fizetesem első 3 hónap netto 150.000 lett, után 200.000 ft. 2 év után az utolsó fizetésem netto 263.000 ft volt... de felmondtam, mert nem akartam gyárban dolgozni, ezert munka mellett letettem a kamionos jogositványt. Most netto 400.000 ft felett van mindig a fizetésem. (Hátránya, hogy keveset vagyok itrhon, de egyedülállóként belefér, és Nálad sem angy probléma ha nem vagy otthon.)

Sose panaszkodtam. Nekem sem volt szakmám. Én is egyedül voltam nekem se segített senki, de én akartam.

Kúzdj azert, hogy jó legyen Neked, es ne panaszkodj és sajnáltasd magad.

Végszóként: nekem 650.000 ft-ba került a jogositvány, de most vannak támogatások, es így ingyen letudod tenni 0 ft-ból. Azert ez elég nagy lehetőség. Sőt a Mávnál is van gyakornoki program, motdonyvezetőként... lehetőség adott, csak ha az energiádat a sajnálkozasra fordítod, és nem lehetőségek kutatásara, addig igen is gyárban fogsz dolgozni 90.000 ft-ért.

2017. márc. 26. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!