Rossz szülő-gyermek kapcsolat "megnyomoríthatja" a gyereket érzelmileg felnőttkorra is? (Többi lent)

Szia! Én a saját példámat tudom csak leírni. Mi öten vagyunk tesók, én vagyok a legidősebb. Természetesen mindig mindenben a maximumot várták el. Inkább csak apám. Soha nem volt szép szava hozzám, sosem dicsért. Nem voltam kitűnő tanuló, de pl néptáncban igen, és mentünk a csoporttal ország - szerte versenyezni, szép eredményekkel. Sosem éreztem, hogy büszke lenne rám, pedig igyekeztem mindenben, de hát az kevés az 5-öshöz. Stabil négyes tanuló voltam, reál tárgyakból hármas - néha kettes. Ha olyan kedve volt, nem engedett le a barátaimmal focizni, vagy csak úgy bandázni, 18 éves koromig sehova nem mehetettem szórakozni, és az udvaron is csak este 8-ig lehettem. Ha késtem, pofont kaptam és mehettem ki a házból egy hétig.

Végig szenvedtem azokat az éveket. Most harminc éves vagyok, és semmi kapcsolatom nincs vele. Így alakult, elkerültem más városba főiskolára tanulni, utána a barátommal éltem, ő nem keresett, én sem őt. Én azt javaslom, hogy tartsál ki, végig kell szenvedni azt, hogy ők irányítanak, az ő kenyerüket eszed, és fizetik a számlákat. Egyébként én ezzel nem értek egyet, mert a szülő hozta világra a gyermeket, kötelessége is fizetni a számlákat és etetni, mivel ő a felnőtt, a szülő, csak sajnos még mindig vannak olyan elmaradott felfogású emberek, akik azt vallják, "amíg az én házamban laksz, addig az van, amit én mondok" elég maradi. Tarts ki még pár évet, mindig lesz jobb!

Átérzem a helyzeted, én is hasonlóan vagyok apámmal, csak ő még fizikailag is bántott. A tökéletesség elvárása alap volt, csak nála párosult valami rosszindulatú személyiségjeggyel ami miatt mindig engem gúnyolt.

És elég rossz érzés, mikor az iskolai bunkógyerek éppen téged néz ki (minden nap mást, szóval nem én volt a boxzsákja) és teledobálta hóval a táskámat, hazaérkezéskor szülői támogatás helyett ennyit kaptam tőle, hogy "hahahahahaha meg is érdemled, annakidején én is elvertelek vóna hahahahahahahahaha" és minden kis dologért megvert. Inoklás nem volt lehetséges "nem kő a duma"...

Szóval értem mi a helyzeted, habár azzal vigyázz, hogy a duplaannyi idős férfiakhoz vonzódsz. Lehet benne vagy egy "mintában" ami valami önigazolás, mert ezek a férfiak pont olyanok lesznek egy idő után veled, mint anno az apád.

"És elég rossz érzés, mikor az iskolai bunkógyerek éppen téged néz ki (minden nap mást, szóval nem én volt a boxzsákja) és teledobálta hóval a táskámat, hazaérkezéskor szülői támogatás helyett ennyit kaptam tőle, hogy "hahahahahaha meg is érdemled, annakidején én is elvertelek vóna hahahahahahahahaha" és minden kis dologért megvert. Inoklás nem volt lehetséges "nem kő a duma"...

" Huh, nem ugyanaz volt az apánk? :D :(

ha ugy érzed hogy megnyomorít ne sajnáld a pszichológus segitségét igénybe venni.

teljesen értelmetlen lenne egy életen át viselni ezt a terhet miközben x kezeléssel levetheted magadról ha magadtól nem megy.

nagyjából azt kell megértened hogy apád egy szerencsétlen ember aki csak úgy érezhette magát jobbnak ha valakit becsmérelhet. ebben segít a pszichológus, szakszerűbben mint most én, mert ő évekig ezt tanulta én pedig csak olvastam ezt azt.

igen, szerintem is az apakomplexus valamilyen formája ez. egy apafigurától vársz szeretetet.

ez önmagában nem borzasztó, sok ilyen házasság van, csak nagyon vigyázz, mert egy harmincas egy 17 évesben nem a partnert látja, hanem egy szextárgyat.

17 évesen nem lehetsz egyenlő partnere egy 2x annyit megélt 30-asnak. ha ennek tudatában vagy, szerintem kordában tudod tartani az érzelmeidet.