Mi arra a helyes válasz amikor az apa azt mondja: Azt csinálok a gyerekemmel amit akarok, mert az enyém?

A gyermek kicsike, 1,5 éves, leányka (az apa soha nem pelenkázta, DE egyszer se emelte fel, ölelte magához, pedig szegény kicsike vágyik rá, kéredzkedik nála.).

A válás kétélű megoldás, megkönnyebbülés az anyának és a családnak, nehéz sors a gyermeknek és az anyának ( a nagyik se élnek örökké), de erről már kérdeztem itt, és vegyes volt a vélemény (rabszolgaság).

Sajnos az illető elmeállapota csak rosszabb ahogy öregszik, tipikus szakbarbár: informatikusként jól dolgozik, de otthon két nulla, mint férj és mint apa.

Már csak böcsületből is vállalnia kellene a gyermek egészséges felnevelését - de a becsületről is sajátos, önös fogalma van.

Gyermekvédelem: mit tesz? Kiveszi a gyereket a családból? Olajat önt a tűzre? Vagy tán rá tudja venni az apát, hogy neurológussal kezeltesse magát? (Antidepresszáns+pszichológia kezelés)

Ki mondja ki egy ilyen esetben, hogy az apa beteg és alkalmatlan a gyerek felnevelésére = válás esetén még a láthatás is kockázatos lehet.

Bocs, de kétségbeesett nagyszülő vagyok - talán eddig kitalálhattátok.

Kedves "Goldmund73", köszönöm higgadt szavaid. Ismerem azt a jelenséget, ha valakit utálunk akkor minden rossz ami hozzá kapcsolódik.Itt nem ez volt a start, minden szép volt és szimpatikus, bár voltak jelek, pl. a férjnek vannak pánikreakciói amit nem tud kezelni. Azt hittük ezen túljut, ha öregszik, de nem. Minden kritikusabb helyzetben menekülési refleei vannak, a feleségét magára hagyva "légszomjra" hivatkozva, lelép, majd amikor helyreáll a rend megjelenik, mintha mi sem történt volna. Ez az enyhébb eset. Már volt úgy, hogy odáig jutott hogy elküldte a feleségét a gyerekkel együtt a lakásából (ahová ő hívta őket), hogy hagyják el, mert ez az ő lakása és kell az élettér neki (1,5 szoba hall, hmm). Szóval kitenné az utcára az 1-1,5 éves gyermekét az anyjával együtt, csak mert bekattant.

Hogy fizikai bántalmazás ... odáig nem engedjük fajulni, mert az végzetes nyomot hagy mindenkiben - bár sokszor gondolkoztam, hogy felpofozom, de ez sem vezetne sehova. A fején belül van a probléma, amit a sivár gyerekkora idézhetett elő. Szavai szerint nem kell a gyereknek játék, minek az. Nem is érti miről beszélünk, így aztán elbeszélünk mellette és nem jut el a tudatáig, mert még nem is reagál se pro se kontra.

Sajnos a depresszió tüneteit produkálja (amikor úgymond be van kattanva): kilátástalanság, lehangoltság, tehetetlenség, sőt néha lefogyás, légszomj, hibás keresése, szerencsétlennek érzi magát. Néha a pánik tünetekkel megspékelve: izzadás, mérhetetlen szomjúság, elerőtlenedés. És mindehhez a teljes empátia hiány, de ez konstans. Ez mind a terhesség harmadik trimeszterében bukott ki - máig sem tudjuk miért - egyszer csak elkezdett ellenségesen viselkedni a terhes feleségével szemben.

Szóval ezek után kilopta a szívünkből magát, de kisgyermek érdekében nagyon szeretnénk, ha kerek családja lenne. A szeretet mi pótoljuk amennyire tudjuk, bár már a kisgyerek pontosan érzi, kihez mehet oda egy kis ölelésért - az apját szó szerint kikerüli.

Viszont nagyra tartja magát, mert az övé a gyerek. Azt nem érti mi a különbség a biológiai apa és a családapa közt, ami normál esetben egybe esik.

Szóval nincs pszichológiai vizsgálat, kezelés, csak öntelt elbizakodottság, basáskodás, egy helyben járás.

A lányom többet érdemelt volna, pláne a kis unokám, hogy miért az most ne firtassuk, szerintem becsapta a fiú és családja, mert eltussolták ezeket a pszichiátriai problémákat, pedig szerintem ismerték ezeket a megnyilvánulásokat és persze kezeletlenül hagyták.