Mi a fenét csináljak édesanyámmal, ha képtelen befogni?

A szüleim elváltak, igyekeztem hozzá alkalmazkodni, mivel vele maradtam. Nincs lehetőségem különköltözni, mert semmi segítségem, ráadásul nem tudok dolgozni annyit, hogy fenntartsam magam és egy albérletet.

Egy 9-10 négyzetméteres félszobában lakom itt, anyánál, mivel apához nem tudok menni (külföldön él, én meg itt tanulok, minden ide köt). A legtöbb időt itthon sem töltöm, vagy bezárkózom ide, ritkán van, hogy leülök csak enni a konyhába és nem tud elmenni mellettem anélkül, hogy ne dörgölné az orrom alá, mekkora senki vagyok és hogy neki mennyi pénze van, amiből én semmit sem kapok. Nem, mintha így kérnék.

Soha, egyszer sem szóltam vissza neki élesen, mert ha volt is visszavágásom, rosszabb lett utána. Ma reggel szóltam neki, hogy ne hajnal 6-kor csörömpöljön, mert szeretném magam legalább egy kicsit kipihenni, ha már éjjel sokáig fennmaradtam tanulni, mert holnap vizsga.

Erre megkaptam a szokásos diplomatikus választ, hogy "ha nem tetszik, menj apádhoz", onnantól mostanáig csak fújja a magáét még arról is, hogy milyen undorító voltam, mikor először megjött nekem meg minden jelentéktelen sz*rral, és hogy ő helyt állt már anyaként, hagyjam békén.

Vagy iderángatja a pasiját, aki rám nyit zuhanyzás közben, meg itthagyja a nyakamon, amíg lemegy a boltba, aztán hallgathatom a hülyeségeit az ajtómban, meg a bókokat a fenekemről, ami ugyebár "csak kedvesség"...

Én próbálom bedugni a fülem, de nem igaz, hogy nem tudok úgy meginni egy kávét, hogy ne azzal kelljen szembesülnöm, milyen undorító, haszontalan ember vagyok a röhejes szakommal, mert nem azt tanultam, amit ő akart, vagy hogy én is itt zajongtam éjjel és ne hisztizzek neki emiatt, mert ő sem szólt.

Meg hogy ő főz rám, ő csinál mindent... Én főzök magamra, csak idecsinál egy halom kaját, amiből már nem is eszek, akkor meg az a baj, hogy azt sem becsülöm. Sokszor csak akkor tudok megszabadulni a folyamatos szófosásától, ha feltekerem a zenét maximumra, vagy kimegyek sétálni.

És akkor nem elég, hogy az én fülembe ordibálja az egész házban a dolgokat mindenről, mások előtt, a boltban, a barátnői meg az új párja előtt is megaláz mindennel, amit rólam híresztel. Itt pedig a boltban már mindenki ismer mindenkit, itt nőttem fel, elég, ha bemegyek és tudják, hogy "milyen undorítóan eszem" vagy hogy "milyen haszontalan disznó vagyok" vagy hogy "a kutyának sem kellek"...

Elegem van már ebből. És csak azt akarom, hogy békén hagyjon a fenébe már. És sajnálom, hogy így érzek, de legszívesebben elásnám, vagy megfojtanám, vagy teljes erőből hozzávágnék valamit néha, hogy fogja már be a lepcses pofáját, mert nem bírom, ahogy szinte köpi a szavakat.

19 éves vagyok egyébként, szóval elvileg mehetnék, ezt pedig ő is naponta tudatja velem. Az a baj, hogy tényleg nincs hova, a barátaim sem olyanok, hogy be tudnának fogadni, vagy bármi, nem is várhatom el tőlük. Viszont már fizikailag rosszul vagyok az egésztől, hogy folyamatosan görcsben van a gyomrom és nem, tényleg van, amit nem tudok elengedni a fülem mellett, mert annyira betalál. Régen nagyon jóban voltunk, mint két barátnő, aztán mióta elváltak (14 éves voltam), folyamatosan csak ez megy. És mindenben őt védtem és vele voltam még annak idején, mert nekem tényleg ő volt a minden.