Hogyan tehetem jóvá azt, amit már lehet, hogy nem lehet?

Sziasztok! Lehet hosszú lesz....

Szóval kamaszkoromban rengeteget vitáztam anyukámmal, de ezek nem olyan kis viták voltak, hogy mit enged meg és mit nem, meddig mehetek ki, stb., hanem tényleg nagy viták. Mondott sok mindent és tett is, ami szerintem nem volt helyénvaló, de én is temérdeknyi olyan dolgot mondtam neki és tettem, ami durva volt. Amiket tettem és mondtam most nagyon szégyenlem, tudom, hogy túllőttem a célon, de nem is az számít... hanem hogy ha belegondolok, hogy édesanyámnak mennyi fájdalmat okoztam, s testvéreimnek is, s hogy ezeket sosem tehetem jóvá, mert nem felejtik el, akkor belém nyilall a fájdalom. Ha vissza kéne emlékeznie a családomnak rám, biztos, hogy ezek a rossz emlékek maradnának meg nekik, merthogy jók mostanában nem történtek.

Az fáj a legjobban, hogy sosem lehet már olyan kapcsolatom velük, mint volt, mert sosem fogják elfelejteni, s megbocsátani azt, amit velük tettem, s tőlem kaptak. Mindig meg lesz bennük a félelem, a fájdalom, a rossz emlékek, s a többi rossz érzés, ami bennük lehet.

Valaki van, aki még így érez, vagy ilyen kamaszkora volt? Mert én most kilátástalannak érzem a helyzetem teljesen... nem tudok aludni, kedvtelen vagyok, nem érzem a helyem a világban...

Szerintetek képes lenne valaki megbocsátani mindazok után, hogy a gyengepontjait támadta a gyereke?