Mit tegyek/tegyünk? Gyors válaszokat kérek😔

#10 végülis tényleg, a gyerek ussoljon ,az hogy idegen lakik a házban mert anyuci így boldog a gyerek meg majd kerülgeti és próbál megfelelni kit érdekel ,egy családban mindenki feleljen meg anyunak a többinek meg kuss a neve és tűrjön. A CSALÁD nem arról szól hogy a gyerekek egy közel vadidegen pasihoz próbálnak alkalmazkodni.

Kérdező, pontosan mi a baj anyukád párjával, nem szimpatikus, szemét veletek vagy csak nem sikerült még megismerni, idegennek érzitek? Ha az előbbi üljetek le anyukátokkal hogy ez így nem kóser, ha az utóbbi adjatok neki egy esélyt, menjetek el közös programra vagy valami.

Nemtom lehet velem van a baj de 1 éves kapcsolat még nem tűnik soknak, főleg nem olyan soknak hogy mint apa belevigyem a gyerekeim életébe.

#12. !

Te tényleg uszítást, hadüzenetre való felhívást érzel ki az első válaszadó írásából?

Ha testvérek "ÖSSZEFOGNAK", az nem csak valaki / valami ELLEN lehetséges ám, hanem egymás támogatásáért, segítéséért is.

Ha megtanulnak "összefogni", együttérezni, nem csak "ismerősökként" tűrik meg egymás "kötelezően előírt, rájuk kényszerített" közelségét , hanem valóban testvérekként élnek, az mindegyiküknek, a szüleiknek is jót tesz. Ha ezt nehéz értened, vagy elfogadnod, akkor is.

Nem baj az, ha megismerik az összetartást. Megélik azt az érzést, amit csak azoknak adatik meg, akiknek van testvérük. Ha összetartanak, tisztázzák egymás között a maguk egyéni véleményét, SZÓBA ÁLLNAK EGYMÁSSAL, mint azoknál szokás, akik a CSALÁDot, mint olyat komolyan gondolják, akkor mi a hiba? Lehet, sok mindenről ők is meg tudják győzni egymást és -- bármi is legyen a későbbi, családi kupaktanács döntése -- könnyebb lesz elfogadni, közösen gondolkodni, együttérezni a felnőttek álláspontjával.

#12.-es!

Nem te vagy az, aki mindig és bármikor, bármiért képes lennél másokat -- akár a gyerekeidet is --okolni még azon rossz események bekövetkeztéért IS, amit te tökéletesen EGYEDÜL is el tudsz baltázni? Nem érzed, hogy a tehetetlen düh, az elutasítás inkább szülhet ellenérzést? Nem tudtad kiolvasni az első válaszból, hogy azt tanácsolja (helyesen!) a gyerkőcöknek, hogy üljenek le az új családtaggal és értelmes egyeztetés útján próbáljanak KÖZÖS nevezőre jutni? Vagy szerinted arról írt az első válaszadó, hogy holnap bármi áron űzzék el az anyjuk mellől, "akit párjául választott" ?

".....akit párodnak választasz" ? ? ?

Így kell szépen leírni, hogy a kölykök neve kuss és takarodjanak a jó büdös francba, ha valami nem tetszik, vagy mi ? ? ?

No, akkor fogjuk meg a szalagot a másik végén: szerinted csak és kizárólag a saját szempontjait kell figyelembe venni egy édesanyának, akivel még együtt élnek a kiskorú gyermekei? Tényleg?

Attól elgondolkodnál, ha valakinek a hozzászólásod után az lenne az első reakciója, hogy reméli, nincsen rádszoruló, veled élő, kiskorú gyermeked egy se? Erre mit lépnél?

Ha egy pasi egyébként megfelelne az igényeimnek, de a kölykeimmel hosszú távon is maradna a kínlódás, az idegenség, a meg nem értés, a gyűlölködés, a közöny...és ami idővel talán velem szembeni ellenérzést is generálhat a gyermekeimben, hát én alaposan átgondolnám, hogy talán nem a gyermekeimet kéne megosztani és rájuk erőszakolni minden akaratomat.

Tudod, ez nem azt jelenti, hogy a gyerekek miatt mindent fel kell adni. Viszont CSAK a gyerekektől várni kompromisszumokat, az azért egy édesanyától önző, ráadásul esztelen döntés lenne.

A kérdező esetében még nem ennyire elmérgesedett a helyzet, sőt! Meglepne, ha nem sikerülne előbb-utóbb kompromisszumokkal ugyan, de nem önfeladás és állandó marakodás árán békét kötni, EGYÜTT, CSALÁDi életet ÉLNI, elfogadni EGYMÁST. Nem külön-külön, egy háztartásban élni, csak mert úgy muszáj. Hanem egyetértésben, szereteben, egymást értve, megértve és elfogadva. Igenis, ha eddig ki nem építette a három tesó egymás között az egyetértést, a testvéri kapcsolatot, az összefogást, akkor mielőbb tegyék meg azt!

A jelenlegi dilemmájuktól függetlenül is.

A "kicsi", aki itt nem némelyik "felnőtt" heveskedő hangnemében írt ki kérdést, és tanácsra, tippre, esetlegesen megvalósítható ötletekre vár, talán nem kéne lehurrogni azzal, hogy mindenkire félistenként KELL tekintenie, aki huszon-harminc évekkel idősebb, mint ő.

11 évesen értelmesebben és reálisabban érzékeli a mindennapokat, mint némelyik "felnőtt". Ülhetne most a mekiben, nyomkodhatná a fácsét, qrvaanyázhatna bőszen. Szeptembertől pedig még a tanulmányi eredményei esetleges romlását is magyarázhatná azzal, hogy "perszemertazanyukám" választott egy apukát, akivel nem tudok kijönni: ezért kaptam egyest, ugye?

Sokan el sem gondolkodnak azon, hogy ilyen esetekben nem csak csapkodásra és ellenségképek keresésében lehet elmerülni.

De inkább próbál kérdezni, megoldást találni. Ha ez neked nem elég érv, hogy mérlegeld az ő szempontjait is, azzal nem a kérdezőt minősítetted ám! Megértem, ha sanyarú és durva körülmények között volt muszáj felnőnöd. Megértem, ha esetleg nem volt/ nincs édestestvéred. Megértem, ha előítéletes lettél. De azt már nem fogadom el, ha nem tudsz messzebb tekinteni annál, amit neked mért a sors...és aminél tovább lát némelyik gyerek is.

11 éves! Te akkor mit csináltál? Elhagytad már a játékbabádat és azt a mesekönyved, amelyikben a három testvérből a legkisebb bizonyult a leginkább életképesnek? Mert ő utat, megoldást keres ! A maga ÉS CSALÁDJA mindennapjai jobbításáért igyekszik TENNI! Ráadásul a jövőképében (merthogy van neki olyan!) 5 ember együtt jelenik meg.

Nem azért kell összefogniuk, hogy holnap hárman jól elgyepálják az édesanyukat. Nem azért, hogy addig ne nyugodjanak, míg teljes egyetértésben el nem marják mellőle azt az embert, aki nem csak az édesanyjukért lenne hajlandó tenni, hanem a testvérekért is. Nem az anyjuk ELLEN, hanem a családért és önmagukért.

Nem biztos ám, hogy félreértették! ;)

Olyanok is pontoznak ám itt, akik --hogy, hogy nem--, de magukra ismernek...és az önkritika sokszor nehezebb, mint a "lájkokat nyomkodni" !

Kicsilány!

Majd írd meg, végül is mire jutottatok, hogyan alakult a jelenetek, egyenesbe jöttetek-e ! :)

Üdv mindenkinek.