Anyám folyamatosan szid engem és megaláz. Ahelyett h segítene még inkább belém tipor ha meg szóvá teszem azt mondja nem bírom a kritikát. Mit tegyek?

Megmondom őszintén, egy 18 éves fiú anyjaként időnként nekem is kicsúszik a számon kritika, van amit már akkor megbánok amikor kimondom, sajnos ez van de rossz nézni hogy akit szeretünk és az életünket tettük rá- jó értelemben- meg nevelgetjük és a legjobbat próbáljuk kihozni belőle..szóval tönkreteszi magát ill. elhanyagolja, meg negatív irányba megy-pl. lusta a fiam- ..és sokszor mondom, beszélünk róla..- és rosszabb napjaimon sajnos tényleg én is mondok olyanokat..:((

De úgy vagyok vele talán meg se hallja.. /?/ általában eleresztitek a fületek mellett...:)

Szóval sajnos mi sem vagyunk tökéletesek!!

De ha nagyon tré a helyzet és ez van túlsúlyban tényleg le kéne válni róla neki is jót fog tenni stb.. neked is!!!

:)

Ha mindig ilyen volt, akkor nem hiszem, hogy mi tudunk olyat írni, amitől megváltozna.

Szerintem is az lenne a legjobb, ha mindent megtennél azért, hogy minél előbb önálló legyél, így kevesebb ideig kell elviselned.

Na meg a távolság, lehet, hogy segít a kapcsolatotok rendezésében is majd.

..amúgy meg bocs én már 14 évesen dolgoztam nyaranta még meddig támogasson..? és mosolyogva nézze hogy depizel. Azért depizel mert nehezebb vagy fordítva gondolod..!

Tudom mert hasonló cipőben járok :)

14/L vagyok, szinte teljesen ugyanilyen helyzetben, annyi különbséggel hogy mindig is duci voltam, de nem szeretnék változtatni, sosem voltam depressziós.

Én hagyom a francba anyámat, ha kezdi a hülyeségeit fogom a hátizsákomat és elhúzok a városba. Nem fogom magamra venni a véleményét, nem azért élek hogy lenyűgözzem. Legutóbb reggel összevesztünk én elmentem, majd estére hazamentem. Azóta nem veszekedtünk, ez elég nagy hatással volt rá, kicsit felnyílt a szeme. De ehhez az kellett hogy lelépjek fél napra...