Folyamatosan a lelkembe tipor a családom, de ma elszakadt a cérna. Mit tennétek a helyemben?
Amit tudni kell rólam: 22 éves lány vagyok, frissdiplomás, de van pincér szakmám is. Mint sokan mások, én is a munkakeresés útvesztőjét járom, egyelőre sikertelenül. Ezen kívül van egy komolyabb kapcsolatom, de a barátom kb. 70 km távolságra lakik tőlem, egy másik városban. Hétvégente szoktunk találkozni, akkor 2-3-at ittalszik. Mindezt azért mondom el, mert a fő problémáim a fenti okokból fakadnak.
Mióta végeztem, folyamatosan és állandóan mondogatják nekem itthon, hogy menjek el dolgozni. Úgy érzem, az életem múlik ezen, hatalmas nyomás nehezedik rám, ezért minden interjún vagy próbanapon bepánikolok. Természetesen nem sikerül a felvételi, ezért itthon még több leszidás jár érte, én meg még inkább magamba zuhanok. Egyre inkább értéktelennek érzem magam, a depresszió összes tünete megjelent rajtam az elmúlt 12 hónap folyamán. Már egy takarítót is többre becsülök magamnál, mert neki legalább sikerült munkába állnia. Egyre nagyobb bennem a feszültség, így nem csoda, ha már nem kellek sehova. A 21-es csapdájába kerültem, egy visszatérő körbe, amiből nem tudok kijutni és úgy érzem, sosem lesz jobb.
Ma felhívott egy ismert cég, hogy a beküldött önéletrajzom alapján esetleg felvennének, ám egy másik városban kerülnék alkalmazásba, pont ott, ahol a barátom lakik 70 km-re. Örömmel újságolom a hírt apámnak, erre ő ahelyett h legalább hümmögött volna, kiakadt, hogy a barátom miatt akarok odamenni. Én fogom őt eltartani, mert ő "csak" szakmunkás, a létért való folyamatos küzdelem lesz az életem. Meg hogy az ő családja milyen szegény, ha hozzámegyek, csak egy panellakás fog nekem jutni. Ráadásul szerinte túl sokat találkozunk, heti 2 nap is sok, a legközelebbi barátom ne más városból legyen, hanem közelről, hogy ne kelljen itt aludnia soha. Meg hogy ezeken a napokon gyakorlatilag ő eteti őt, semmit nem csinál, csak a mi nyakunkon él. Mondja, hogy egy házasság nem csak az érzelmeken alapul, hanem az anyagiakon is, és mivel ő szegény, anyagi javakat nem tud a mi családunknak nyújtani.
Visszaválaszoltam, de persze ez semmit nem ér, ugyanazt gondolja, mint azelőtt. Úgy érzem, csak a pénzre megy. Nem akarja, hogy diplomásként dolgozzak Magyarországon. Azt szeretné, hogy elmenjek külföldre pincérnek, mert folyamatosan azt kell hallgatnom, hogy azok milyen jól keresnek. Ez meg végképp kiakasztott, hogy amiatt akar eltiltani másoktól, mert a barátoméknak nincs annyi pénzük. Anyámat szóba sem lehet hozni, mert ő már 5 éve elköltözött tőlünk.
Tudom, hogy a saját életemet magamnak kell irányítanom, de mikor néhány naponta át kell élnem a maihoz hasonló összezördüléseket, úgy érzem, nincs önálló akaratom. Hiába mondják mások, hogy szedjem össze magam, egyszerűen nem tudok, mert semmiért sem dicsérnek meg, mindenemet pocskondiázzák, ami nekem valaha is fontos volt: a munkakeresési stílusomat, a barátomat.
Természetesen ez csak a jéghegy csúcsa, a lényeg: folyamatos nyomás, megfelelni akarás, kapcsolatom elleni áskálódás, munkanélküliség, elvált szülők, nem jár dicséret semmiért, túlzott anyagiasság. A kérdés tehát: Volt veletek hasonló? Ha igen, mit tettetek? Mi a véleményetek - költözzek el és hagyjam az egész szurkálódást a fenébe?
válasza:Szia!
Szerintem vállald el a munkát, ha megkapod (ha nem, akkor pedig folytast tovább a keresést, előbb-utóbb lesz valami), és igyekezz minél előbb a saját lábadra állni. Ez a te életed, elvileg nem szólhatnak bele, de amíg náluk laksz, az ő pénzükből élsz, addig marad ez a helyzet.
válasza: válasza:Az írásod felében magamra ismertem.
22 éves vagyok, és várom, hogy munkám legyen, és albérletbe mehessek. Sok minden van, amit másképp csinálnék, mint a szüleim.
Szerencsére párom is főiskolát végzett, ezért nem szólják meg, viszont ha nem így lenne, menne a cirkusz. Apám első kérdése nem az volt, hogy szeretem-e, hanem hogy mit tanul. 3 éve vagyunk együtt.
Mellesleg én gondolkodás nélkül mennék arra az állásra, amit írtál, és ha sikerül, esetleg összeköltözhettek albérletbe.
válasza: válasza:Tipikus mérgező szülő. Amint teheted,hagyd ott. Ha úgyse jó neki semmi,akkor felejtsd el,hogy megfelelj neki. Nem ismeri a barátodat,ha már voltál a srácnál,akkor te tudod,milyen körülmények között él.Apád vajon kiből indul ki,mikor az mondja,hogy a srác el fogja tartatni magát veled? Hogyhogy zavarja,hogy csak szakmunkás,ha egyszer téged is csak pincérnek tud elképzelni. Egyenlőre még nem is tudod,felvesznek-e a fiú városában arra a munkahelyre,óvatosan alapozz. És miért kéne,hogy a srác anyagi javakat adjon a családotoknak? Ti tudnátok ilyeneket nyújtani a párodnak? Elég,ha egymást szeretitek,megbecsülitek,és a felelősségvállalás kölcsönös.
Én elköltöztem anyutól,amint anyagilag megtehettem,azaz már pár hónapja dolgoztam. Nem is tartom vele a kapcsolatot. Sajnos az,hogy neki sem volt jó semmi,ma is kísért,de azért próbálom élni az életem,és legalább nem pofázik bele egy olyan szülő,aki nem ért a gyerekneveléshez,meg általában ilyen rossz véleménye van másokról.
válasza:Két diplomám van, a vőlegényem szakmunkás végzettségű. Boldogok vagyunk, mellette van önbizalmam, bármikor számíthatok rá, hihetetlen széleslátókörű. Én az édesanyámtól költöztem el, mert én sem bírtam a szekálását(országot is váltottam :))
Az előző kapcsolatom: diplomás volt, piszkosul önző és nem egy agytröszt. Ergo a diploma nem jelent túl sokat.
Ne törődj a felhozott "ellenérvekkel". Költözz el. Ha megnyugszol és nem élsz állandó stresszben, sokkal nagyobb lesz az önbizalmad is. Én biztosan nem bírtam volna eddig a helyedben. Ki számít az életedben? A párod biztosan. Neki mi a véleménye rólad? Csak azoknak a véleménye fontos, akik egyenrangú partnerként kezelnek. Sok sikert!
válasza:Ugyanez a helyzet nálam is. Csak az én helyzetem annyiban rosszabb hogy kicsit idősebb vagyok és még nincs a kezemben a diplomám. A szüleim állandóan a sarkamban vannak, hajtanak szinte korbáccsal hogy menjek dolgozni még az iskola mellett, tanuljak még 2 nyelvet stb. Az iskola miatt is állandó nyomás alatt vagyok tartva, folyton számon kérik az összes vizsgám eredményét és ha egy nem sikerül elsőre, már kiabálnak, ha sikerül azért nem dícsérnek, természetesnek veszik. Tudom hogy jót akarnak nekem, hogy legyen belőlem valaki de ezzel nem segítenek hanem csak plusz nyomást raknak rám hogy meg kell felelnem nekik és ezt nem értik meg. Az én páromat sem kedvelik, szerintük nem hozzám való, elszúrom az életemet ha leragadok mellette. Alig várom hogy el tudjak költözni itthonról mert csak akkor fogok tudni felszabadulni és ténylegesen azt csinálni amit én akarok és nem azt amit a szüleim elvárnak. Egy másik nehezítő körülmény még nálam a lelkiismeret furdalás. Mert tudom mennyi mindent tettek értem a szüleim, mennyi pénzt fektettek az én tanulmányaimba és lehet hogy örülnöm kéne nem pedig panaszkodni.
Neked kicsit könnyebb a helyzeted, tedd azt amit szeretnél, többé ne foglalkozz azzal amit apukád akar mert ez a te életed és bánni fogod ha nem úgy éled ahogy Neked jól esik. Itt van ez a munka amit megkaptál, szerintem ragadd meg. Ha komolyan gondolod a dolgot a barátoddal akkor esetleg költözzetek össze, szerintem jót fog tenni. Én magam is az elköltözésben látom az egyetlen kiutat, de számomra ez még sokkal nehezebb és távolibb dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!