Nem érdeklem a szüleim, és nem értenek meg?

Sosem volt velem semmi probléma. Jól tanulok. Mégis úgy érzem, hogy csak az agyukra megyek. Ha néha panaszkodok a sulira, akkor lecsesznek, hogy őket ez nem érdekli, ne háborogjak már. Nem szoktam sokat panaszkodni, de néha jól esne, ha végighallgatnák, és azt mondanák, hogy megértem, hogy ez most nehéz neked. Ha rossz a kedvem, nem érdekli őket. Nem kérdeznek rá. Hozzám nem szólnak ilyenkor, sokszor hallom, hogy maguk közt beszélnek, hogy ''mi baja van már megint ennek a gyereknek''. Bár a legtöbbször szerintem észre sem veszik, hogy nincs minden rendben. Soha nem beszélnek velem szinte. Csak akkor beszélünk, ha én odamegyek hozzájuk, akkor is szinte csak én mesélek, és ők sokszor nem is reagálnak. Vagy elküldenek onnan, hogy gépezhessenek vagy nézhessék a tv-t. Napokig nem szólunk egymáshoz a szián kívül, ha én nem szólok hozzájuk. Ha problémám van, akkor elkezdenek szidni. A napokban nagyon nem volt étvágyam, alig tudtam enni, és csak kiabáltak velem, hogy miért nem tudom megenni a drága kaját, minek veszik meg. Ilyenkor nem aggódniuk kéne? Tényleg rossz volt a kedvem, és valami miatt nehezen tudtam enni, ezt mondtam többször is, de ők csak azt hangoztatták, hogy egyem már meg a kaját. Van egy kutyánk, úgy érzem, hogy még őt is sokkal jobban szeretik. Folyton babusgatják, mindig szépen beszélnek vele. Nem akarom, hogy engem is babusgassanak, csak legyen jobb a kapcsolatunk. Hogy tudnám ezt elérni?