Mit csináljak? Az anyukám irányítani akar.

Elegem van az anyámból. Teljesen irányítani akarja az életemet. Bármit csinálok "kijavít". Nem hagyja hogy egyedül oldjak meg dolgokat, saját káromon tapasztaljak. Bármilyen kis dologra is megkérem, tízből kilencszer ordítozás lesz a vége. Például tegnap az Alleban önkénteskedtem egy rendezvényen, (egy héttel előtte, amikor megtudtam mondtam neki) ami hatig tartott. (Másnap (ma) pedig vonattal mentem le a nagymamámhoz, szintén mondtam neki).Utána vásárolni szerettem volna, mert megbeszéltük előtte. Tisztában voltam azzal, hogy ő fél nyolcig dolgozik, de írtam neki, hogy ha tud, légyszi siessen, mert még otthon kaját kell csinálnom másnapra. Erre felhívott, és ordítozva a telefonba mondta, hogy nem tud korábban jönni, majd elmegyünk holnap ha lesz ideje. Pedig kedvesen kértem meg, és egy egyszerű bocsi, nem tudok korábban menni elég lett volna...

Minden egyes nap ehhez hasonló dolgok játszódnak le, újra és újra. Valószínűleg emiatt van, hogy nagyon sírós vagyok. Minden egyes ordítozásánál sírok, mert egyszerűen nem tudom hogyan kezelni. Erre minden egyes alkalommal a fejemhez vágja, hogy milyen egy hisztis p**** vagyok.

Egy olyan emberről beszélünk, aki a 12. szülinapom reggelén ordítozott velem, és az osztálytársaimnak nem mertem elmondani hogy milyen anyám van, hogy miért sírok. Tavaly előtt valamikor januárban mondta, hogy nem lesz itthon 23.-án mert színházba megy. Természetesen akkor van a szülinapom, és ilyenkor mindig étterembe megyünk este. De ez neki nem jutott eszébe. Persze nem ment el színházba, de ez azért fájt, hogy elfelejtette.

Sokat dolgozik, és megértem hogy ideges, de ez nem ok arra hogy ordítozzon. A házimunkáról annyit, hogy én vasalok, teregetek, mosogatógépet pakolok, és minden nap ebédet csinálok a családnak. A többi munkát a tesóm végzi, aki szintén dolgozik. Apukám csak azért nem csinál semmit, mert anya lecseszi őt ha nem úgy csinálja ahogy neki tetszik. Én gimis vagyok, és sokat kell tanulnom, melette vezetni járok, és legalább napi másfél órám azzal telik hogy kaját csinálok, és a házimunkát. Ez nem is lenne baj, meg kaját is szeretek készíteni, és mindig megköszönik, megdícsérik a többiek, de anya még egy köszit sem nyög ki. A vasalásban sem azt látja hogy mennyit csináltam már meg, hanem hogy mennyi van még hátra, és ezt persze szóvá teszi. Mivel 16 évesen elég kevés ember tud vasalni, és az a kevés sem tökéletesen. Ezért amit én vasalok, azon is van pár gyűrődés, főleg az ingeken. De Apa egy szót sem szól, sőt megköszöni, és büszkén viseli a  néhol kicsit gyűrött ingjét. De ha anya meglátja, ezt is szóvá teszi. Erre én egyszer megmondtam neki, hogy csinálhatja ő is, ha nem tetszik neki. Hétvégén szoktam vasalni, akkor ő sem dolgozik. Persze nekem esett.

Ma is hazamentem, gyorsan összepakoltam, és megint belém kötött. Tiszta zacskót kerestem, és mivel kicsit ideges voltam ezért mondtam, hogy a francba már hogy nincs itthon zacskó. Nem neki, inkább magamnak. Erre odajött, hogy mi az hogy nincs. Addigra rájöttem hogy máshol, van egy másik fajta, és elvégre az is jó lesz. Mondtam neki hogy nem kell jönnie. De ő jött, erre mondtam még egyszer hogy nem kell! De ő csak azért is megnézte. Persze nem volt. Utána Apa elvitt az állomásra, éb meg teljesen felidegeltem magam rajta, hogy nem hisz nekem, és mindenben ő akar irányítani. Ezért bunkó voltam Apával... Nagyon-nagyon szeretem őt. Tudja hogy hogyan érzek anya iránt, neki mindent elmondhatok, és mondtam is, hogy felidegeltem magam. Sírtam, és ezt ő nem szereti, ezért megkért szépen, hogy hagyjam abba. Elkezdtem szidni anyát, ő meg azzal jött hogy sokat dolgozik, meg ilyenek. (Pedig ma be sem ment). Kicsit összevesztünk. Rájöttem, hogy ellenem fordította, azt, akit mindennél jobban szeretek. És ez nagyon-nagyon fáj. Ezt megmondtam Apának. Nem tudott válaszolni. Persze kibékültünk, köztünk nincs semmi harag.

Nem tudom hogy mit kezdjek, de egy idő után végleg elegem lesz. Nem bírom. Van valami ötletetek, hogy hogyan bírjam ki? Kicsit hosszú lett, bocsi. Remélem érthetően írtam le.

És még annyit, hogy nem tudom megfogalmazni, hogy mit érzek iránta. Nem tudom hogy szeretem-e még egyáltalán...