Miért tette ezt velem?

Figyelt kérdés
Anya tegnap megvert. Máskor is tette már, de akkor nem ennyire. Megkérte, hogy menjek fürdeni, de én mondtam, hogy előbb a tesóm menjen előbb. Ekkor tovább mondta, hogy én menjek. Ekkor én mondtam, hogy nem mindegy? Ekkor odajött, és pofont akart adni. De én elhúzódtam a csapás elől. Erre elkezdett arról üvölteni, hogy az anyám, és ha agyon akar verni, akkor is csöndben kell tűrnöm. És ütni kezdett erőből ütni ahol ért. Majd amikor ellökött, a földön rugdosni kezdett és közben ordibált. Majd ráordítottam, hogy UTÁLOM és elmentem fürdeni. Mikor már levetkőztem és a vízben ültem, akkor bejött, pedig tudja, hogy utálom ha bejön (14/l). Elkezdte ütni a fejem, és ordibált, hogy ő az anyám és ő nevelt fel, és hogy tudom őt utálni ez miatt. A kezemmel védtem a fejem, de akkor is nagyon fájt. Most tetőtől talpig lila foltok díszítenek és nagyon fáj mindenem. A fejem iszonyúan sajog és szédülök. Nem tudom miért tette ezt.

2017. dec. 8. 13:40
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
91%

Nagyon sajnállak.


KOnkrétan a kérdésedre nem tudom a választ, gondolom, valami miatt nagyon kivan az anyukád, és már a legkevésbé sem hiányzott neki a vita arról, hogy ki menjen előbb fürdeni, ami viszont semmilyen bántalmazásra nem jogosítja fel, legkevésbé ilyen szörnyűségre, mint amit leírtál. Itt biztosan fogsz kapni tanácsokat, hogy hogyan menekülhetsz a bántalmazó környezetből.

2017. dec. 8. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim válasza:
84%
Senkinek nincs joga bántani egy gyermeket a saját édesanyjának sem. Nem bánthat senki nem élhetsz ilyen környezetben. És ahogy olvastam ez nem csak egy ütés volt hanem elég durva bántalmazás. Ha utána olvasol a neten akkor làtod hogy mi lehet ebből. Sajnállak remélem rendbe jössz majd.
2017. dec. 8. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
81%
Hát sajnos anyukád egy idegbeteg állat,ha csak ennyiért igy ki tud akadni,és a frusztrácioját rajtad vezeti le.Nagyon sajnálom.14 éves vagy,most fogsz ballagni?Szerintem menj koleszba..
2017. dec. 8. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
27%
Fontos kèrdès màskor isegver vagy ez csak ezszeri eset volt?
2017. dec. 8. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
9%
*egyszeri
2017. dec. 8. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
0%
Legközelebb ne azt ordítsd, hogy utálod, hanem hogy hagyja abba, vagy következményei lesznek. Ha erre megfenyeget, hogy akkor még jobban megver, akkor mondd, hogy annak még rosszabb következményei lesznek. Elmész orvoshoz látleletért, és elmeséled, mi történt. Aztán elmeséled az iskolapszichológusnak vagy az osztályfőnöködnek is, és ők majd tudják, mi a következő lépés.
2017. dec. 8. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
Vetess az orvosnál látleletet és értesítsd a gyermekvédelmiseket!
2017. dec. 8. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%

Azt csináld amit a hetes írt, ilyen bánásmódot senki sem érdemel. Komolyan eszembe jut, hogy az emberiség mennyire gyarló és megérdemli a pusztulást.


25/F

2017. dec. 8. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Nem egyszer vert már meg, de még sosem ennyire. Máskor csak párat ütött és kész, de most vagy 5 percen keresztül folyamatosan vert.
2017. dec. 8. 17:27
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
Ordítva rugdalt a földön?! Anyad nagyon beteg, sürgősen orvosi kezelésre szorul.
2017. dec. 8. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!