Szerintetek felelős a szülő a gyerek továbbtanulási kérdésében?

Én saját tapasztalatomból kifolyólag azt tudom írni, jó, ha "terelget" egy kicsit a szülő. Nekem rengeteg elképzelésem volt, sok szak tetszett (állatorvositól a jogig, agrár területtől a bölcsészetig). Nagyon sokáig téma volt ez otthon, nekem rengeteget segítettek benne a szüleim, elmondták, szerintük mi az, ami nekem való, és mi nem, így mire be kellett adnom a jelentkezést, már csak 3 szakot jelöltem meg, 2 területen. Jogon "kötöttem ki", az volt az első, amit megjelöltem, őszinte leszek, a szüleim tanácsára tettem ezt előre, és nem a germanisztikát.

Bár akkor nem voltam túl boldog ettől, mert nem tudtam pontosan, akarom-e ezt az egészet, hihetetlenül hálás vagyok nekik, hogy rábeszéltek, és hogy segítettek, mert teljes szerelem lett nekem ez a szak. Azóta is mondogatom, hogy hát igen, édesapa jobban ismer, mint én magamat.

Nálunk szerencsére nem opció az, hogy ne fordulhassak hozzájuk egy adott problémával. Nem is értem azokat a szülőket, akik azt mondják "18 vagy gyerek, felnőttél, mostantól azt csinálsz, amit akarsz, rám ne számíts". 20L

Normális családban egyértelmű, hogy megbeszélik. Normális családban a szülő tudja, hogy milyen a gyereke, a gyerek tudja, hogy bízhat bennük.

Nálunk a lányom akart olyan szakra menni, amiről tudtuk, nem való neki, elmondtuk, de azt is, hogy a döntés az övé. ODa ment, két év után érezte, nem az igazi, de befejezi, viszont már elkezdett mellette mást is. A legtöbb, amit tehettem, hogy nem vágtam a fejéhez, én megmondtam. :)

Nem felelős.

Tanácsot adhat, de nem dönthet helyette.

(Azt is könnyű mondani, hogy a "gyerek" rosszul döntött és hibáztatni. Sok szakról csak akkor derül ki milyen, amikor már benne van az ember - ha szerencséje van, még viszonylag az elején, és akkor viszonylag kis időpocsékolással lehet szakot váltani. De olyan is van, hogy akár 5 év alatt jelentősen változik egy szak piacképessége.)

Az adott évi felvételi eljárásról információkat gyűjteni, ez meg végképp nem a szülő feladata! Ennyi bőven elvárható egy továbbtanulni készülő 18-19 évestől a jelenlegi kommunikációs csatornák mellett.

Nekem segített volna, ha adnak irányt, vagy egyáltalán TÁMOGATNAK, és nem betolnak egy ÁLTALUK jónak vélt szakra.

5 évet jártam egyetemre, utolsó félév nagy gyakorlatán döbbentem rá (mint az évfolyamom 70%-a), hogy az életben nem akarok védőnő lenni, ráadásul lószar fizetésért.

Most külföldön élek, de otthon tengődtem, bébiszittelést vállaltam - bár az ment 3,5 éven keresztül -, most külföldön alkalmi munkákból élek (a kedvesem teljes munkaidős).

Szívás, ráadásul a diplomámmal el sem tudok itt helyezkedni, átképzéssel sem.

Az, hogy a gyerek hova megy továbbtanulni, az ő döntése, tehát az ő felelőssége. 18 évesen már bőven illik felvállalni a felelôsséget magáért, és nem a szülőt hibáztatni mindenért. Az természetes, hogy megbeszélik - nem a gimi utolsó évében, hanem már jóval előbb -, adhat a szülő tanácsokat, de nem dönthet a gyerek helyett.

Egyébként én sem értem, hogy amikor ott van a neten minden információ, minden középiskolásnak elérhető a pályaorientációs tanácsadás, akkor tulajdonképpen miért is bárki más hibája, ha hülye döntést hozol😀

Szerintem az a lényeg, hogy ha a gyereknek van már egy elképzelése (nagyjából tudja, hogy mi érdekli, mit szeretne tanulni vagy esetleg később mivel szeretne foglalkozni), akkor ebben támogassa a szülő, segítsen neki abban, hogy minél inkább körvonalazódjanak a tervei és azokat meg is tudja valósítani. Ha pedig a gyerek még nem tudja, hogy mit szeretne tanulni vagy bizonytalan mert több dolog is érdekli stb., akkor szerintem egy jó szülő ebben szintén segíti őt, segít neki megtalálni azt, amiben ő igazán jó és segíti, hogy minél több mindent meg is tudjon tapasztalni (pl. hobbik, diákmunka, külföld, workshopok, tanfolyam vagy esetleg tanácsadás stb.). A támogatás alatt nem feltétlenül az anyagiakra gondolok és a segítséget sem úgy kell elképzelni, hogy a szülő mindent tud és elmondja, hogy ez ezért és ezért lenne jó, ez pedig nem, ők sem tudják előre megjósolni, hogy mivel mennyire lehet majd boldogulni stb. Sok szülő eleve nem is ismeri a jelenlegi rendszert, az érettségit, a pontszámítást, a felvételit és az egyetemi képzéseket, így ezekben sem feltétlenül tudnak segíteni, sőt inkább a gyereknek kell ezeket elmagyarázni a szülőknek. Nekem is például csak anyukám és a testvérem járt főiskolára, de már az is jó régen volt, azóta szinte minden megváltozott és teljesen más területen is tanultak, mint ami engem érdekelt. Ugyanakkor érdekelte őket, kíváncsiak voltak és meg akarták érteni, ami szerintem nagyon fontos és egy jó dolog.

Szerintem az is minden esetben fontos, hogy ez a gyerek döntése legyen és ne a szülő döntsön helyette, pedig ez sajnos sokszor előfordul mert ő a szülő és ő jobban tudja vagy pedig a saját álmait szeretné a gyereken keresztül megvalósítani...mindenesetre nagyon nem jó módszer, ha szülő azt mondja, hogy “na kislányom/kisfam most akkor leérettségiztél és irány a műszaki egyetem mert belőled villamosmérnök lesz”... Senkire nem szabad ráerőltetni semmit mert abból nem sok jó fog kisülni... Én is elég tanácstalan voltam, nem tudtam, hogy mi lenne számomra a legjobb stb., de a szüleim ennek ellenére nem szóltak bele, hogy “jó akkor mi majd döntünk helyetted”, hanem hagyták, hogy majd én ezt kitaláljam, de elvittek nyílt napokra és különböző pályaválasztó rendezvényekre, mindig mesélték ha éppen olvastak valamilyen továbbtanulásos cikket vagy ismerősöktől hallottak valamit, támogatták hogy több új dolgot is megismerjek, kipróbáljak és minél több emberrel (külföldiekkel) is megismerkedjek, mert egy szimpla beszélgetésből is sokat lehet tanulni. Ugyanakkor, ami a legjobban esett az az volt, hogy mindig mondták, hogy ők nem tudják nekem megmondani, hogy mit csináljak és mit miért érdemes választani stb., hiszen ők ebbe nem látnak bele, de nekik teljesen mindegy, hogy én milyen szakot választok és milyen pályát képzelek el magamnak, amíg én azt szeretem és élvezettel teszem a dolgomat, ők ebben mindig támogatni fognak engem. Ez igazából lehet, hogy semminek tűnik és olyan mintha ki akarnának bújni alóla, de szerintem már igenis sokat számít ez a hozzáállás is, mert így mindent normálisan meg lehet beszélni stb. és nem kell titkolózni, aggódni és hadakozni a szülőkkel.

A másik dolog pedig az, hogy ma már ez nem egy életreszóló döntés, hanem sokkal rugalmasabban lehet kezelni. 18 évesen az ember még nem feltétlenül tudja, hogy konkrétan mit is szeretne és gyakran előfordul, hogy valaki rossz döntést hoz (pl. elsőre én is tévedtem és kihagytam egy évet), de az nem egy tragédia, lehet rajta változtatni és kell is mert nem érdemes olyanba időt, pénzt, energiát fektetni, ami nem érdekel vagy nem megy. Felesleges olyanról beszélni, hogy ki a hibás, mi tehet róla stb., mert ha a gyerek a saját ötleteit valósította meg és rájött, hogy mégsem jó, akkor abból legalább tanul és látja, hogy mi volt a gond, ha pedig a szülő döntött helyette és belekényszerítette valamibe, akkor az már régen rossz...

5 évet jártam egyetemre, utolsó félév nagy gyakorlatán döbbentem rá (mint az évfolyamom 70%-a), hogy az életben nem akarok védőnő lenni,

az első bukásnál rájöhettél volna...

17-es, bunkó paraszt vagy.

Akkor még négy éves volt a képzés, én egyetlen tárgyat buktam az anatómia 2-t elsőben, ami miatt kellett plusz egy évet járni a ráépülő hülyeségek miatt.

De persze TE sohasem jártál egyetemre, különben nem lenne ekkora a szád.

A gyerek a felelős és ne hibáztassa a szüleit!

Ki hozta a döntést? - A gyerek.

Nem kapott tanácsot? Kért egyáltalán? Kérdezte a szüleit arról, hogy mi az ő véleményük, szerintük ez piacképes szak-e? És a szülei mit mondtak? Nyilván azt, amit legjobb tudásuk szerint mondhattak. Nem zsenik, nem jövőbelátók. Te sem vagy az. Lehet, hogy 10 év múlva ez lesz piacképes. Ha nem mondtak a szülők semmit, akkor nyilván úgy érezték, hogy annyira nincs rálátásuk erre, hogy felelőtlenség lenne bármit is tanácsolniuk.

És mást nem lehet ilyenkor megkérdezni? Más rokont, tanárt?

Akkor nem lehetett volna a GYK-n megkérdezni, hogy általános vélemény szerint az a szak mennyire piacképes?

De bezzeg akkor sikerült rátalálni a GYK-ra, amikor a szülőket lehet szapulni?

Ha meg valami mást javasoltak volna a szüleid és az nem jött volna be, akkor meg azon nyígnál, hogy miért azt tanácsolták a szüleid?

Egy esetben hibáztathatja a gyerek a szülőt: ha a szülő erőltette azt a szakot, tűzön-vízen át, a gyerek ellenkezése ellenére - és arról derülne ki utólag, hogy rossz döntés volt.

És még valami: a nem piacképes szakkal is el lehet helyezkedni. Csak élesebb a verseny. A középszerűek nem, csak a kiválóak találnak helyet maguknak. Az életrevalók. Akik hisznek önmagukban és ez látszik is rajtuk. Azok biztos nem, akik ilyen helyzetben a szüleiket okolnák álláskeresési kudarcaik miatt.