Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Anyukám folyton azt mondogatja...

Anyukám folyton azt mondogatja, hogy neki unoka kell. Most ezzel mit lehet csinálni?

Figyelt kérdés

Az 50-es éveiben jár, a tesóm is már elmúlt 30 éves, szóval igen, lehetne már unokája. Ugyanakkor még nincsen és ezt nem tudja elfogadni vagy nem tudom, hogy mi baja van.


Állandóan erre utalgat, hogy ő már unokázni szeretne, milyen jó lenne neki egy kisbaba, neki már rég nem velünk kellene foglalkoznia, hanem az unokákkal és a garázsban is pakolgatja a cuccokat, hogy ez majd jó lesz az unokáknak és tervezgeti, hogy mit fog majd csinálni velük. Holott unoka egyelőre még sehol sincsen képben... Folyton másokkal példálózik, hogy ennek már van unokája és az xy-nak milyen cuki unokája született. Újabban azt csinálja, hogy rátapad a kisgyerekes barátaira, ismerőseire, rokonokra és hozzájuk jár babázni. Ennek valahol örültünk, mert azt gondoltuk, hogy akkor így majd lecsillapodik, kiéli az ilyen jellegű vágyait, játszhat a gyerekekkel stb., de nem egészen így lett...igazából az ilyen jellegű találkozók is mind arról szólnak, hogy "jajj de jó lenne nekem is egy unoka" és akkor közösen kitárgyalják, hogy mikor lesz már gyerek, mikor szül már a tesóm, miért nincsen gyereke, valamint a rokonok esetében közösen szidnak minket, hogy mi milyen elfajzott egyedek vagyunk, amiért nekünk nem a gyerek életünk célja és nem akarjuk minden alkalommal körbecsókolgatni az xy gyerekét. Arra is volt példa, hogy azt hazudta, hogy tovább kell maradnia a munkahelyén, de kiderült, hogy egy ismerősénél volt gyereket látogatni...


Én egyszerűen nem értem, hogy mi miatt van erre ennyire rákattanva és a tesómat is nagyon sajnálom, mert tudom, hogy őt ez mennyire zavarja és idegesíti. Szerencsétlennek még párja sincsen jelenleg, mégis hova a francba tervezne gyereket? Azonban még újabban engem is megtalált az egyik nagy barátnője, hogy nekem mikor lesz már gyerekem...én meg csak pislogtam, mert 19 éves vagyok, rohadtul nem ezen gondolkozok, hogy mikor akarok gyereket. Valamint igazából egyikünk sem kifejezetten családcentrikus és abszolút nem vagyunk ilyen "gyerekmániás, babázós, püntyörgős" típusok, szóval nem is értjük, hogy mire számított.


2018. máj. 24. 13:33
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
17%
A 30 éves tesód már nyugodtan gondolkodhat gyerekvállalásban, főleg ha nő. Anyukád meg szeretne unokázni, ez is érthető, az hogy miért ilyen agresszívan nyomja nem tudom, gondolom ilyen személyiség. Egyszerűen mondjátok meg neki, hogy nem vagytok olyan helyzetben, hogy most szüljetek, te a korod miatt, tesódnak meg nincs párja, fogadja el és közöljétek nyomatékosan, hogy nem akarjátok hallgatni a célozgatást.
2018. máj. 24. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
88%

És ha 30 éves és nem gondolkodik gyerekvállalásban akkor mi van?

Kötelező lett szülni vagy mi? Én 36 vagyok és nem fogok szülni, és aki odajönne emiatt nyikogni egyszer is, attól megkérdezném mégis mi köze hozzá.

Nem tudom ti miért nem állítjátok le ezt a szekálást...

2018. máj. 24. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
92%
Mondd hogy neked meg kistesó kell
2018. máj. 24. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
95%
Magánügy a másik szülése nem kívánságműsor , béreljen . Saját gondjával törődjön az átlátszó zsarolás helyett .
2018. máj. 24. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 A kérdező kommentje:

Nem nagyon tudjuk leállítani...tőle ez a fajta viselkedés egyáltalán nem megszokott, sosem volt ilyen és nem is értjük, hogy most mi ütött belé. Emiatt nem igazán tudjuk, hogy most mégis mit kezdjünk vele, hogyan hassunk rá, hogy ezt befejezze vagy legalábbis visszafogja magát egy kicsit. Már elmagyaráztuk neki, hogy egyelőre senki nem fog neki unokát szülni, ez van és ezt neki el kell fogadnia, ha tetszik, ha nem. Akkor bólogatott rá, hogy "jó, persze, ez a ti döntésetek" stb., de utána ugyanúgy jött ezekkel a hülyeségeivel. Nyilván kényszeríteni nem tud senkit semmire és nem is szól bele, de egyszerűen idegesítő, hogy állandóan ez a téma és ezt kell hallgatni.


1.-es, igen a tesóm már felnőtt nő, gondolkodhatna a gyerekvállaláson, de nem teszi. Ez nem tövényszerű, hogy x évesen az ember gyereket szül. Ő még nem érzi úgy, hogy szüksége lenne erre, nem szeretne gyereket és jelenleg nincs is senki az életében, akivel közösen vállalhatnák.

2018. máj. 24. 13:52
 6/32 anonim ***** válasza:
75%
Miért nem fogad örökbe vagy szül magának, ha tud?
2018. máj. 24. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
12%
1-es vagyok persze, hogy nem szül a tesód, ha nincs kinek/kivel. Attól még meg lehet érteni, hogy anyád szeretne unokázni, ezek normális érzések. Azzal nem értek egyet ahogyan nyomul nálatok, de mégis mi mást tehetnél minthogy beszélsz vele erről? Ha nem hat rá, akkor ez van, viseljétek el, vagy nem kell vele beszélgetni.
2018. máj. 24. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
78%
Én meg tudom érteni, én is nagyon szeretnék unokát, én ráadásul idősebb is vagyok, mint anyukád. Nekem két fiam van, mindkettő 30 körül van már, de egyiküknek sem volt még olyan komoly kapcsolata, ahol egyáltalán szóba jöhetett volna a gyerekvállalás, de ha lenne is, akkor sem mondogatnám nekik, hogy miért nincs még, vagy legyen már gyerekük. Ha lesz örülni fogok neki nagyon, ha nem, azt is elfogadom, hogy ez a csodálatos élmény kimarad az életemből. Csak azért ne legyen gyerekük, mert én unokát szeretnék, egy gyerek nagy felelősség, ha nem állnak készen rá, hogy vállalják, jobb, ha még várnak. Ha a te anyukád ezt nem tudja belátni sajnos nem sok mindent tudsz tenni vele.
2018. máj. 24. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 A kérdező kommentje:

Köszönöm!


1-es, értettem és egyet is értek azzal, hogy nem látom értelmét annak, hogy ő ezt miért így reagálja le. Tudom, hogy ő szereti a gyerekeket és biztos örülne neki, ha lenne unokája. Viszont nincsen és ezt el kellene fogadnia. Csak azért reagáltam, mert nekem az első mondatod picit furcsa volt. A tesóm elsősorban nem azért nem szül, mert nincsen kivel gyereket vállalni, hanem azért, mert nem szeretne gyereket. Ha lenne valakije, akkor sem vállalna gyereket és egyébként az előző kapcsolata is részben amiatt ment tönkre, mert ő nem akar anya lenni.


Már csomószor próbáltunk vele erről beszélni és nem nagyon lett hatása, de akkor még próbálkozunk vele beszélni hátha...

2018. máj. 24. 14:18
 10/32 anonim ***** válasza:
97%
Nem az ő dolga. Ha valaki szül, nem unokát szül a szüleinek, hanem gyereket magának meg a párjának. És igen, magánügy a gyerekvállalás.
2018. máj. 24. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!