Gyerekkorban milyen bántó dolgokat mondtak nektek a szülők?

"Bezzeg az unokatestvéred..."

"Idióta"

Bár engem inkább jól elvert,majd mikor megkérdeztem jobb-e ha megüt közölte,hogy legalább nem őt üti meg a guta :)

A hasonlítgatásról meg annyit,hogy az unokatesóm jó tanuló volt én meg nagyon nem csakhogy vele napi 3 órát együtt tanultak velem meg a kutya nem foglalkozott,1x ült le velem a szorzótábla fölé és amikor nem tudtam jól beleverte a fejem az asztalba úgyhogy jobb is,hogy nem tanultunk együtt :D

-Anya, bejutottam a Mensa IQ teszt versenyére

-jó, hagyjál már, nem érdekel

3 hónappal később arra verte magát hogy bekerült a Mensába (én is) és hogy ez mekkora dolog.....

Anyam a legaprobb semmisegekert is ugy beszelt velem es a tesomekkal mint ahogy egy kutyaval SEM teszi az ember.

Ha veletlenul elejtettem, eltortem valamit konkretan lek**rvazott, nagyon sokszor egyszeruen agressziv volt. Verbalisan es fizikalisan is. Maskor meg nagyon nyajas, igazi tyukanyo. Igazabol ma se ertem mi volt a baja, de valoszinuleg az hogy neki nem szabadott volna otthon maradnia. Dolgoznia kellett volna...

ja meg ami a tragarsagnal sokkal rosszabb volt, az az hogy (mai napig) ha barmi tervem, otletem van o elmondja hogy miert ne tegyem, es persze a szuloknek muszaj neha visszarantanj a gyerekuket a valosagba, realitasba de azert nem kell kiolni beloluk a remenyt :D

Meg nem akar kb sose szorakozni, nem erti a hobbi lenyeget. Nem suereti a valtozast. Venni akarsz ehy fenykepezo gepet? Minek? Pazarlas!

Szeretnel komolyabban onkenteskedni? Minek?

Szeretnrl valami uj butort a szobadba?(sajat penzbol) Szo sem lehet rola!

Szoval talan ez volt a legbantobb aspektusa anyamnak, egyszeruen minden almot, tervet igyekezett szettorni.

Apam pedig sose allt ki ertunk, szeretem de valahogy.... kicsit gyengenek talalom. Es ugy erzem hogy ezba pelda hatassal volt arra ahogy a ferfi-noi kapcsolatokra nezek, meg persze magukra a ferfiakra. Ey ne jo hatasrol beszelek :D

23L

"Hülyegyerek" - jó, ezt épp megérdmeltem, mert bromságot csináltam

"Mit a francot nem lehet ezen érteni?" - anyától, mikor már félórája szenvedtünk a matekfeladattal, ő persze egyből vágta, mi a téma :D

"Nincs benned semmi Marisból" (anya) - ő határozott, karakán nő volt, én meg csendes, magamnak való

Nincs annyi tárhely a gyakorin, hogy fel tudjam sorolni. De ízelítő:

"10 évet vártam egy rohadt gyerekre és erre te lettél"

"ha nem büntetnék, már rég kitapostam volna a beled"

"egy senki vagy és mindig az is leszel"

"ha tudom hogy ilyen leszel, nem imádkozok gyerekért"

"az egész életem el lett bszva miattad"

"ha már lettél, legalább szép lennél vagy valami"

"sokat érek veled"

"semmire se vagy jó"

"mennyivel könnyebb lenne nélküled"

stb.

A vicc, hogy anyám tényleg nagyon akart gyereket. Aztán amikor lett, rájött hogy nem olyan rózsaszín az, mint ahogy a többi asszony előadta amikor biztatták hogy szüljön már. Pedig engedelmes és csendes gyerek voltam, néha belegondolok hogy mi lett volna ha néha futkosok vagy kiabálok, mint a szomszéd gyerekek? Akkor alighanem már nem élnék. Tanulság: így jár aki azért szül, mert "mit szólnak ha nincs".

Versenyeznem kellett a bátyámmal, mert tudták, hogy erősebb, agresszívebb és nyerni fog. Ha olyan játékot kellett játszani, ahol nem számít az erő, akkor még azelőtt, hogy nyerhettem volna, arra bíztatták, hogy csaljon vagy vegye ki a kezemből a dolgot/rombolja le. Közben a szüleim, és anyám szülei hangosan gúnyolódtak rajtam, hogy milyen béna vagyok. Ez sokszor megtörtént, nem egyszeri alkalom volt. Ezek a legrosszabb emlékek. Mindig azt mondták, hogy "Nem tudom, honnan örökölted ezt a rossz vért."

Otthon tilos volt bármi olyat tennem, ami hanggal járt, csak olyan dolgokat csinálhattam, amit néma csendben meg tudtam oldani. Nem kaptam tőlük játékokat, amiket másoktól kaptam kiszelektálták. Volt egy sírós játékbabám, anyu egyszerűen megtaposta az orrom előtt, hogy "Ne ugasson már az a sz*r". (De legalább profi gyöngyfűző lett belőlem. 😀) Az iskolában pedig nagyon rossz gyerek lettem, ott tomboltam ki magam. Egész nap rohangáltam a folyosón, fiúkkal verekedtem, később nem mentem be órákra, helyette a haverokkal lógtam, füveztem, sokszor haza sem mentem, mert gyűlöltem otthon lenni. Csak azután tudtam rendbe hozni az életem, hogy elköltöztem tőlük 18 évesen, rögtön az érettségi után.

Tinédzser koromban folyton azt mondogatta, hogy előre sajnálja a leendő férjemet,

már, ha valaki hajlandó lesz elvenni, mert elviselhetetlen vagyok. Vagy, hogy ő nem is akart gyereket, apám erőltette csak, és bárcsak ne szült volna meg. A kedvencem meg, hogy úgyis prosti leszek, mert 20 éves koromra már 2 fiúval is jártam. Hát nem az lettem, hanem jogász, de azért utólag is köszi Muter!