Ilyen esetben is elítélendő felnőttként szülővel élni?

Alapvetően soha nem "elítélendő". Nem bűn.

Viszont bizonyos fokig egyet tudok érteni 17:25-ös gondolataival is. Érthető is, ha mellette akar lenni, viszont nem szabad, hogy a szülő ezzel függővé váljon és nem szabad, hogy a gyerek élete rovására menjen ez a fajta együttlét.

Én sajnos saját bőrömön tapasztalok ilyeneket.

Anyám egyedül van és mélyen depressziós. Testvérem is dolgozik, tanul, él az életét. Én is kaptam már kíváncsi mondatokat, hogy nem e akarok haza költözni, meg hasonlók. De megmondom őszintén, a gyomrom görcsbe szorul már a gondolatra is. Anyám mondja hogy elveszítette önmagát, egész nap csak "van". De igazából nem tesz semmit sem azért, hogy kilépjen ebből az állapotból. Külsőleg is kezdi elhagyni magát. Nem jár el programokra, nem mozog, nem sportol, nincsenek barátai. Azt felhozza, hogy az ismerőse rá se nézett, meg ez és az a rokon nem is kereste. De ha megkérdezem, hogy ő hányszor kereste őket, akkor egyszer sem.

Sajnos megviselte az élet. Egész élete arra ment el, hogy másokat támogatott. Nagyszülőket mikor idősek voltak, alkoholista apámat évekig.

Én meg lehet elítélendő, de nem ezt akarom. Látom, hogyan múltak el életek a semmire. Vagy hogyan megy rá az ember egészsége, idegei arra, hogy segíteni próbál. Én lehet önző vagyok, de nem ezt akarom.

Igyekszem támogatni, segíteni. De nem akarom feladni az életemet sem. Nem akarok hazaköltözni. Alapból örülök hogy visszahúzódó, elcseszett emberként sikerült elmenekülnöm minél messzebb apámtól, a lakóhelyemtől, a régi emlékektől. Örülök hogy sikerült saját, önálló életet kezdenem, barátokkal, munkatársakkal. egyedül.

Egyszerűen rettegek attól, (mindazok mellett, hogy elveszíthetem) hogy ezzel én is bele lennék rántva az eddigi ördögi körbe, ahol beáldozod az életed, várod a csodát de nem fog eljönni. Mert mindenkinek magának kell elindulni a gyógyulás felé vezető úton.

Kicsit mintha pont az ellenkezőjét élném át annak, amit 16:13-as válaszoló ír.

Hiszen 30 éves vagyok, dolgozom, önálló életem van, rinyálni sem szeretek mert alapvetően a SAJÁT életemmel meg vagyok elégedve és inkább a saját szülőm az, aki belém "kapaszkodik". :(