Feltudom ezért jelenteni nővérem és anyámat?

PTSD-s is lehetsz, de tényleg az van, ha nagyon durva volt amit el kellett szenvedned, nem maradt volna energiád nagyon ezekre, meg nehezebb egyetemi szakra se.

Ismerem ezeket a helyzeteket.

Én nem értem az egészet.

Van lakásod, meg pénzed, önálló életed.

Ugyan miért érdekel más emberek véleménye???

Ki nem szarja le mit terjesztenek rólad?

Ez tökéletesen felesleges önsajnálat.

34-es... tudsz rajta változtatni?

Van egy időgéped?

Vagy mit akarsz tenni?

A kérdező teljesen független azoktól akik le akarták tiporni. Saját független élete van, pénze, és lakása.

Csak kísérti a múlt. De belátja, hogy teljesen feleslegesen. Én tudod mit csinálnék a helyében?

Sokra vinném..sokkal többre. Hogy azért sem lett igazuk.

Az meg hogy ki mit mond,mit gondol, ki nem szarja le?

Szóval szerinted mit tegyen a kérdező? Szedje marék szám a gyógyszereket, szedálja le magát, vagy fogjon fegyvert és mészárolja le a családot???

Mind a kettő opció igen... de szerinted melyik a jobb?

Ne bacc már fel...

Aki nem éli át, nem érti.

Amúgy neked nem hat a gyógyszer? Én is szedek, de nekem nagyon bejött, nem mintha feldolgoztam volna bármit is, inkább érdektelen lettem, csak az húz fel, ami épp frissen történik, de az is kevésbé, mint gyógyszer előtt.

Gyógyszer előtt lángolt bennem a düh(meg néha friss sérelmekkor is), legszívesebben kiállítanám őket a nyilvánosság elé és mindent elmondanék róluk, közben meg nem értem, miért nem szerettek, mikor én mindent megtettem ezért. Ezért is dühös szoktam lenni, de egyben hiányérzetem is van, nehéz ügy, egészen gyerekkori dolgok is fel szoktak jönni, olyankor lefagyok és újra átélem a szégyent és megaláztatást, amit okoztak nekem.. hiába volt 30 éve.

Mondjuk én nem is lettem sikeres..

Ha sokszor érzed úgy, hogy rettentő dühös vagy, válts gyógyszert. Az én pszichiáterem szerint ki kell adni a dühöt és elmondani mindent, amit akarok nekik. Hát ez biztos nem fog összejönni, mert a látszat családi idillnek akkor annyi lenne, én meg nem tudnám feldolgozni, hogy mégjobban utálnak azok, akiknek szeretniük kellene, na meg én is utálom őket.. kész vicc az egész, de az érzéseinkről nem tehetünk.

Ha veled úgysem beszélnek és nyíltan utálnak(nálunk titokban folyik az egész), állíts oda, vegyél be egy xanaxot, és mondj el mindent, amit akartál. Ha nincs merszed(ami teljesen érthető), írj levelet vagy mondd el telefonon. A lényeg, hogy kiadhasd magadból, amit éveken át elfojtottál.

A lecseszőkre ne hallgass, kívülről könnyű nyilatkozni, hogy nem éltek még át sosem hasonlót. Teljesen megtörik az ember lelkét, ha gyerekkora óta éveken át megalázzák azok, akiknek a legjobban kellene szeretniük.

Egyébként nálunk semmit sem tehetsz, több országban már bűncselekmény, az érzelmi bántalmazás, kártérítés és letöltendő is jár érte, de a minimum, hogy megtéríttetnék velük a pszichiáter költségeit.

Utolsó, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

Én meg a pszichodramat és vagy csaladallitast ajánlanám.