Az egyik szülő szeretne rövid időn belül külföldre menni dolgozni. Mi az a kor a gyereknél, amikor nyugodt szívvel megléphetnék ezt?

Mindenképpen sérülne, amíg gyerek, vagyis amíg saját magában ki nem alakul az az igény, hogy ne legyen napi kapcsolata a szüleivel - és lehet, hogy ez majd csak huszon-harmincvalahány éves korában jön el.

"Mindketten szeretnénk még pár évet lehúzni külföldön a párommal"

Hogyhogy még pár évet? Ez úgy hangzik, mintha valahányat máris lehúztatok volna.

"az egyikünk kimehetne valamivel hamarabb"

Ez meg úgy hangzik, mintha mindketten itthon lennétek még mindig.

"Nem fog sérülni a gyerek ha én 1,5-2 évvel hamarabb, mondjuk 16 éves korában kimegyek...?"

Miért gondolod, hogy ha kivárod itt, mellette azt a bizonyos 1,5-2 évet, akkor nem fog sérülni? Attól, hogy eléri a 18 éves kort, még nem válik egyik napról a másikra felnőtté érzelmileg is, meg minden más szempontból. Az egyetem kezdete ugyanúgy necces időszak, mint pl. a középiskola kezdete.

14 éves voltam (8.osztályos) mikor apukám kiment Németországba. 4-6-8 hetente jött haza 1 hétre. Amikor kiköltözött, akkor anyukám szerint megkomolyodtam. (Valószínűleg ez akkor is bekövetkezett volna, hogyha apukám velünk marad)

Lemaradt az általános iskolai ballagásomról, a szalagavatómról...

Aztán mondtam anyukámnak, hogy nyugodtan menjen apu után, én itthon maradnék a párommal.. Ekkor voltam 19. Évente 3-4 alkalommal találkozom a szüleimmel 1-2 hétre.

Én jobban viseltem volna, hogyha apukám csak addig megy ki egyedül, amíg megalapozza a dolgokat, és utána vele mehettünk volna, mondjuk legkésőbb fél éven belül.

Apás voltam, vagyok a mai napig..Kicsit szomorú voltam, kicsit sírtam is, de tudtam, hogy csak miattunk vállalta el a munkát, hogy nekünk jó legyen, tisztességesen meg tudjunk élni. Tehát szerintem egy 16 éves még jobban tud alkalmazkodni/ jobban megérti.

Apukámmal mindennap beszélek,van hogy webkamerázunk is, anyukámmal meg mikor-hogy, 2-3 naponta..

22N

Èn ezt a gyerekkel beszélném meg, mert lehet a gyerek is menni akar.

Kérdés miért nem jön szóba, hogy a gyereket is vinnétek?

Egyébként eleve ez annyira gyerek függö, hogy mennyire kötödik vagy van közel a szüleihez.

Èn imádtam utazni és ha 16 évesen szülökkel mehettem volna külföldre élni rögtöm velük tartottam volna.

18 évesen az iskola után rögtön indultam is.

Én apaként nem bírnék ki 3 hónapot a gyerekeim nélkül, tehát én ezért nem mennék. Igaz, nekem kicsik, tehát nem tudom, mit fogok érezni, ha 16 év körüliek lesznek.

A helyedben mindenképp beszélgetnék róla a gyerekemmel is. Ha ő egyértelműen kérlelne, hogy ne menjek, akkor pl. biztos nem mennék.

Függ attól is, mennyire oldható meg a kapcsolattartás. Ha pl. esténként tudtok skype-on beszélni (tehát nemcsak hallanátok, hanem látnátok is egymást), akkor biztos könnyebb. Én nagyon adnék arra, hogy a kamaszkorú gyerekem tudjon négyszemközt is beszélgetni velem (nem telefonon, hanem skype-on, lássuk is egymást), tehát adott esetben úgy, hogy az anyukája nem hallja. Különösen fiúgyereknek erre szerintem nagy szüksége van.

Az a baj, hogy ilyen helyzetre nemigen lehet B-tervet csinálni. Te itt gondolom feladod az állásodat, ott örülsz, hogyha bekerülsz egy jó helyre. Ha fél év múlva kiderül, hogy ez így nagyon rossz valakinek a családból, akkor fel kell adni a kinti jó helyet, és kilincselni itthon, hogy valami állás (esetleg sokkal rosszabb, mint ami azelőtt volt) adódjon.

Nem tudjuk azt sem, mennyire erős kényszer, ami miatt mennétek. Az én logikám az diktálná, hogy pályakezdőként, fiatalon inkább kimennék, amíg összeszedem a lakásra/házra valót. Aztán amikor már családom van, inkább itthon élnék. De nem vagyunk egyformák, ill. munkanélküliség, váratlan problémák átírhatják az ember terveit.