Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A húgomnak mindent, nekem...

A húgomnak mindent, nekem semmit! Most akkor hogy is van ez?!

Figyelt kérdés

Üdv, lassan 20 éves lány vagyok, a húgom pedig 14.

A szüleink jómódúak, illetve az élethez való legimportánsabb dolgokat mindig megkaptam.

Amióta megszületett a húgom, természetéből adódóan állandóan ajándékokért kôvetezőzött.

Bárhol vásároltunk, addig visított, bőgött az áruházban, amíg apám el nem érzékenyült a kisleányka sírásán, és meg nem kapta, amit akart.

Jelenleg ott tart, hogy - tényleg nem kamu - milliós (!) ajándékokért követelőzik.

Egyébként nem először volt olyan alkalom, amikor ennyiért kapott ajándékot, de szerintem ez már horribilis túlzás, hogy ennyire elkényeztetik.

Megmondtam a szûleimnek, hogy ha ezt az elrugaszkodott kívánságát is teljesítik, azzal elássák előttem a hozzájuk fűzött bizalmamat.

Apámmal már évek óta nem felhőtlen a kapcsolatunk. Amióta nem én vagyok a kicsike a családban, - azaz 14 éve - kizárólag a húgomat ajnározza, engem meg állandóan ott rúg és megaláz, ahol ér.

13 éven át nagyon szép bizonyítványom volt, csak a tanulásra koncentráltam, soha nem voltam addiktív dolgok fogyasztója, mégis meg van győződve arról, hogy egész nap csak lopom a napot, és különben is “5 éves korom óta egy jó szót nem szóltam hozzá”, amit kötve hiszek.

Bármit teszek, bármilyen nyilvános helyen vagyunk, csak megszégyeníteni tud, a produktumaimról, mindenről, amit elértem és amiben jeleskedem, fogalma sincs.

A húgom velem ellentétben mindig is utált tanulni. Csak az aranyos kis állatkái érdeklik, amik szintén egyre többe kerülnek, mert nem 5, és nem is 20 van otthon, hanem négyszer ennyi. (!!!) Úgy gyűjti (!) őket, mint mások ennyi idősen bármi más hasznosabb dolgot.

Szóval, már rendkívül rühellem azt, hogy a kishúgom bûntetlenül böffenthet bármit, máris ugrálnak neki, én pedig már 4 éve szeretném lecserélni a telefonom, és összegyűjteni egy hobbimhoz - leendő munkámhoz való összes eszközt apránként, és erre mindig meg kell várnom a születésnapomat, továbbá akkor sem kapok meg mindent, pedig a húgom ajándékainak negyedébe sem kerülnek.

Most van az a momentum, amikor már a szüleim sem fiatalok, én pedig hamarosan egyetemre megyek, és mondanom sem kell, nem lesz kevés a tandíj, különköltözés...stb. Nem mellesleg apám már ezért is tajtékzik.

A húgom állandóan irreálisan drága, egyáltalán nem praktikus vagy hosszútávon funkcionáló dolgokért nyavalyog, aminek csak addig tud örülni, amíg ki nem pipálja a listáján, - én pedig bármit kérek, mindenért szégyellnem kell magam.

Ha szembesítés őket ezzel a ténnyel, mindig ordibálnak velem, hogy “Egyformán szeretünk titeket”, vagy hogy “A te s*gged is ki volt nyalva 5 éves korodig”. Igenám, de már a húgom sem 5 éves!

Egyre unszimpatikusabb nekem a húgom, a szüleim pedig sajnos adják alá a lovat, és ebből már végleg elegem van.


Mit tudnék ilyen helyzetben tenni? Soha nem hallgatnak rám.



2019. máj. 12. 10:58
1 2 3
 11/26 anonymousreview60 ***** válasza:
44%

Borzasztó a helyzeted. És a fogalmazásod. Látszik, hogy nem is első, hanem nulladik dühből írtad. Először nyugodj le a pitsába!

Biztos, hogy időben, pénzben a húgod sokkal többet kapott?

20 évesen félig felnőtt vagy, meg fogod tudni teremteni a hobbidhoz a körülményeket. Nyugi!

Az már más kérdés, hogy a húgod mitől lett kizárólagos kis hercegnő, és te miért vagy teljesen elhanyagolva. Ő ingyen kapja, amit te munkával. Érdemes lenne lakhatásilag, anyagilag függetlenedni, mert ez a légkör távolabbról kevésbé mérgező.

Amikor - esetleg pszichológussal - feldolgoztad a dolgokat, lesz érdemes elbeszélgetni a szüleiddel. És esetleg a jussodért tartani a markodat, ami jár, az jár.

2019. máj. 12. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonymousreview60 ***** válasza:
55%
"Importáns" : Alig ismert. Úgy beszélj, ahogy azok, akikhez beszélsz. Ha van rá alkalmas magyar szó, akkor azzal nevezd! 20 éves korodra nem leszel önálló, de elkezdhetsz azzá válni.
2019. máj. 12. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
4%
. Követem
2019. máj. 12. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim válasza:
14%
Sokan küldtek üzenetet. Én nem akarlak rossz dlogra rávenni, de ha a húgodnak úgyis annyira sok dolga van, akkor nem biztos, hogy emlékszik rá. Illetve említetted, hogy vannak eleg drága holmai. Talán, ha megtudod oldani, akkor eltudod adni valakinek. Persze tudom, hogy lopásnak bizonyúl. Ha a húgodsal kedves vagy és ő megszeret,lehet ő maga adja oda az egyik úgyis elunt játékát. Nem tudom milyen kapcsolatot ápolsz a testvereddel, bocsi, ha ezzel megsértettelek.
2019. máj. 12. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
83%

JAjj már, ne azzal foglalkozzatok, hogy mennyire gazdagok a szülei, meg hogy eddig mit kapott meg amit az átlag nem. 19 éves, most készül egyetemre, hova legyen annyi jövedelme, hogy eltartsa magát? Vegyen fel diákhitelt? De miért is tenné, ha szülei olyan helyzetben vannak, hogy simán fizethetnének. Ne a irigység beszéljen már belőletek. Az én szüleim nem gazdagok mégis adtak az egyetembe, ahogy normális szülő teszi.

A hangsúly most inkább azon van, hogy a húga 14 éves létére kap milliós ajándékokat, ő maga meg egy nagy lósz**t maximum. :D Ne mondjátok már hgy nektek nem esne rosszul, és nem értenétek mi van. A 14 éves gyerek az úr a házban. És nem is arról van szó, hgy a kérdező is egyből házat akar vetetni a szüleivel, csak annyit hgy a húg se legyen annyira elkényeztetve, és egyenlően bánjanak velük.

2019. máj. 12. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
6%
Kezd el a saját életed
2019. máj. 12. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:
92%
Milyen milliós ajàndékok? Mondj példát!
2019. máj. 12. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
11%

Szerintem rohadt szanalmas vagy. 20 evesen azt varod, hogy a szuleid vegyenek neked uj telefont....

18 eves korom ota lakom toluk kulon, 16 eves koromban kezdtem el diakmunkazni, tanulmanyaim vegeig.

Egy nyikkanasomra megvehettek volna nekem BARMIT akar egy uj autot is, en nem kertem.

Es ez nem 10-20 eve volt mert 1-2 ev korkulonbseg van kozottunk:)

2019. máj. 12. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 anonim ***** válasza:
92%

Tuti nekem szegényes a fantáziám, de nem tudom elképzelni, hogy mi lehet az a (többedik) milliós tétel, amire szüksége lehet egy 14 éves kislánynak. 🤷‍♀️

Okoskütyük, konzolok és egyéb most divatos cuccok nem kerülnek ennyibe. Még ha a kislány lovat akar tartani a fürdőkádban, az se kerül ennyibe...

2019. máj. 12. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 anonymousreview60 ***** válasza:
68%
#18 : "20 evesen azt varod, hogy a szuleid vegyenek neked uj telefont...." Nem ezt várja, hanem, hogy ő is ugyanannyit kapjon, mint a tesója. Ha történetesen ez a telefon, akkor az.
2019. máj. 12. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!