Mi lesz azokkal, akiket gyerekként mindent megkaptak?

Nem hiszem, hogy konkrét sémát lehetne rájuk húzni. Látom az egyik és a másik végletet is.

A esetben a gyerek elvégzett valamit, kapott lakást, kocsit, még egy kocsit, beprotezsálták egy munkahelyre havi félmilliós keresettel pályakezdőként, viszont a gyerek főz magára, takarít magára, mos magára, van saját élete másik városban, anyagilag már nem szorul a szülőkre, és más módon sem, a szülők pedig élhetik a boldog nyugdíjas éveket, hétvégente gyerekkel tanulás helyett wellness, meg amit akarnak.

B esetben viszont a "gyerek" lassan negyven éves, van saját lakása, munkája, rendezett anyagi háttere, az anyja hetente hordja neki a kaját hétvégén, ha az anyja éppen beteg és nem tud kaját vinni, rendel, de a dobozokat meg a szemetet már nem viszi le, ha az anyja nem tud menni takarítani két hónapig, akkor két hónapig nincs kitakarítva, ha az anyja nem megy mosni, akkor inkább vesz új ruhát a gyerek, hogy tudjon miben dolgozni menni, konkrétan majd' ngyven éves létére arra is képtelen hogy ha megfázik orvoshoz menjen, inkább a szülőknek nyafog hogy vigyék orvoshoz.

Mindkét eset valós példa, személyesen ismerem őket.

Nem túl régen találkoztam az általad említett "vállalkozásba neveléssel", és igen, mikor belecsöppen a gyerek ebbe a világba, benne van a "jaj én a tulajnak a fia vagyok, enyém a világ", de nálunk például konkrétan az apja közölte hogy meg ne próbáljunk másként bánni vele, mert ő is csak egy gyakornok, csak abból lát pénzt a gyerek, amit ő maga letesz az asztalra, ha bent van, dolgozni kell, nem lébecolni. Sok munkaóránk van benne, de ég és föld a gyerek munkamorálja ahhoz képest, amivel ide került.

Sok múlik azon, hogy a szülők milyen mértékben próbálják függetlenségre nevelni a gyereket, ha próbálják egyáltalán. Igaz, mostanában a gyereket nevelni sem divat, mert majd az állam meg az iskola neveli a szülő helyett, sajnos nagyon kevés kivételt látok.

Úgy nőttem fel, hogy mindent megkaptam. Részben azért, mert a szüleim jól kerestek már akkoris, részben pedig mert elváltak, és folyton próbálták egymást túlkompenzálni. Pl. ovisként még ha apától kaptam egy Barbie-t, akkor a következő héten anya Barbie házat és autót vett hozzá. Később, ahogy idősödtem, ezek az ajándékok is egyre drágábbak lettek. Nekem sosem mondtak nemet, nem kellett gyűjtögetnem, spórolnom, vagy akár diákmunkáznom, mert mindig volt egy újabb cipőre, szoknyára, vagy bármire.

18 éves koromra megvolt az, amiért mások sokszor egész életükön át dolgoznak. És igen, ferdült ezáltal az értékrendem, nagyon sokáig nem is éreztem magam motiváltnak. Hiszen más azért tanul, dolgozik, hogy megvegye álmai autóját évekkel/évtizedekkel később. Nekem ez már megvolt. Ugyanez volt a lakással, vagy utazással, drágább ruhadarabokkal. Nem éreztem, hogy fontos lenne, amit tanulok, merthát minek, ha ígyis úgyis az enyém lesz, amit kinézek.

Ez leginkább akkor változott, amikor az egyetem második évében lett egy állásom, és éreztem, hogy számítanak rám, fontos vagyok. Támogattak a szüleim ugyanúgy, de mégis jó érzés volt, hogy van saját pénzem is. Sikeres életem van ettől függetlenül, nem vagyok egy naplopó, de 18-20 éves korom között rengeteg volt bennem a kétség, és a "nem találom a helyemet" érzés.

Mint bárki mással.

Nincs semmi garantált hozadéka annak hogy valakinek gyerekként még mindene megvolt. Embere válogatja hogy ki hogyan viszonyul a tanuláshoz, a munkához, az önálló élethez, hogy milyen szakmát választ, hogy mennyire támogatja őt a család,hogy mennyire változott a család helyzete a gyerekkorához képest, stb.

Lehet mindent megadni egy gyereknek, és közben a maga szintjén elvárni tőle, hogy felelősséget vállaljon az életéért. Tanuljon, tartsa rendben a dolgait, hozzon döntéseket és viselje el a következményeit vagy arassa le a pozitív eredményeket. Lehet ugyanilyen szellemben nevelni nagy szegénységben is egy gyereket. Attól, hogy keveset tudsz neki biztosítani, még felmentheted a felelősség alól minden adandó alkalommal.

Ha sok pénzed van, még nagyobb a kísértés arra, hogy a gyerek helyett élj. Sose legyen ő a hibás semmilyen tettéért, de a sikerre se lehessen saját maga büszke, mert mindig valaki más tolta alá a lépcsőket, ha kérte az illető a segítséget, ha nem.

Eléggé különböző személyiségek alakulnak a két hozzáállás mellett.