Akiket rendszeresen vertek a szülei, vagy más módon terrorizálták, megfélemlítették, állt-e bosszút valamilyen formában felnőttként?

Nem.

Ennek ellenére, vagy épp ezért ragaszkodom, anyám manipulációi miatt hozzá betegesebben. Az életem egy nagy xar, romokban...

huha, nagyon sok válasz jött a kérdés allá...

Minket apukám rendszeres vert, amikor kicsi voltam mondtam anyukámnak, hogy félek töle, és biztos, hogy szerett minket verni :( anyukám meg semmi komolyabb reagálást nem mutatott.

Az egyik bátyámat ugy megverte, hogy monoklija lett, és úgy kellett suliba mennie. Velünk apukám nevelés szempontjából nagyon rossz ember volt, gyereket soha semmilyen körülmények között nem biznék rá!!!

Rossz a kapcsoltunk, azota elköltöztem, csak karácsonykor találkozunk meg ha nagyon muszáj

20L

Nem szándékosan,de visszakapta az élettől , amit nekünk adott.

3-an vagyunk tesók,apám mindig megvert minket, anyámat is. Sajnos anyának nem volt munkája,otthon dolgoztak apámmal a gazdaságba,így nem tudtunk elköltözni tőle, nem volt hova,miből.Pokoli gyerekkorunk volt, annyi nyujtott néha vigaszt hogy édesanyánk nagyon szeretett minket, mindig ölelt, és vigasztalt az ilyenek után.Aztán mikor mindhárman felnőttünk,kirepültünk, és saját életet kezdtünk élni,anyám elhagyta végre apánkat. Mi tartjuk el a tesóimmal, bár lassan megkapja a válás után azt ami őt illeti,s talán kicsit helyre jön.

Na de mikor anyám lelépett apámtól, nem volt többé senki aki kiszolgálja,szó szerint beleőrült,megzakkant. 1 évig próbálkozott hogy bocsássunk meg neki, hozott ajándékokat, meg pénzt,mindent elkövetett hogy ne maradjon egyedül,mert beleőrül a magányba. Nah ekkor jött el a mi időnk...nem segítettünk rajta, nem volt bocsánat, elmondtuk mint kaptunk tőle az elmult 30 évben, és hogy egyedül fog megdögleni.

Fél éve nem tudnunk róla semmit,állítólag beleőszült és belerokkant az egyedüllétbe.

Kérdező! Egyszer mindenki visszakapja az élettől,amit másnak okozott! Én hiszek ebbe,van Isten aki igazságot tegyen,akár évekkel később is!

Megverni nem vert, de minden téren tönkretett.

Legszívesebben megölném, megkínoznám, de annyit nem ér az egész, hogy börtöbe menjek miatta.

Elköltöztem az ország másik felébe, minden kapcsolatot megszakítottam vele és a közös ismerősökkel. Nem tud rólam semmit, azt se, hogy hol élek. Így legalább nyugalomban vagyok már.

Nem bosszu de a fiammal nem lehetnek kettesben, nem vigyazhatnak ra.

Ha isznak barmilyen csaladi esemenyen akkor mehetnek haza.

Nem álltam bosszút, mert úgy éreztem, hogy nem tudnék olyat tenni, amivel elégtételt tudnék érezni, és tovább tudnék lépni. Inkább próbáltam elterelni a gondolataimat, de sokszor előfordult, hogy eszembe jutott a múltam.

Az anyám nem dolgozott, egy szobában nyomorogtunk. Apám vert engem is, anyámat is. Anyám nem vert, de érzelmileg zsarolt sokszor. Ha összevesztünk, és nekem volt igazam akkor is mártírkodott, és többnyire azt a kártyát használta ki, hogy őt mindenki bántja, mindenkinek útjában van. Ilyenkor jött az, hogy kényszerből még én kértem bocsánatot.

Apám sokszor talált ürügyet, hogy verhessen. Nem volt alkoholista, de régebben ivott hetente egyszer, általában részegen jött haza. Vagy jókedvű volt, vagy agresszív. Utóbbinál volt olyan, hogy összetört mindent a szobában, vagy arra ébredtem, hogy pofoz. Olyanért is kaptam, ha kiesett a villa kezemből, vagy mások előtt megalázott pitiáner dolgokért.

Költözéssel lett külön szobám, ez részben megoldotta a dolgokat, s mivel tinédzser lettem, így onnantól elkezdtem visszabeszélni, de ütni már nem mert. Anyám mindig azt mondogatta, hogy még szerencse, hogy otthon lakom, mert különben agyonverte volna, és tőlem fél, és mindig azt mondja, hogy áthív engem. Ezért volt az, hogy miután befejeztem az iskolát, nem költöztem el otthonról, nem gyűjtöttem pénzt, hanem számítógépet fejlesztettem, amin a játékokba, filmekbe, zenékbe "menekültem" a rideg valóság elől.

Amikor végre anyám kiadta az útját nagyon örültem. Akkor azzal védekezett, hogy anyám ellene nevelt. Én akkor beolvastam neki, és közöltem vele, hogy ez az élet. Az élet pedig olyan tantárgy, amelyikben előbb jön a tapasztalat, és utána a lecke. Megszakítottam vele minden kapcsolatot.

Itt jön anyám, aki jóformán a sz*rt a f*sra cserélte. Neten ismerkedett meg egy férfivel, aki egy hónap múlva már nálunk is lakott. Egy érzelmi nyomorék, akinek semmit nem lehet mondani, mert akkor berúg, állandóan a számítógépen, és a telefonján játszik. Anyám persze mindig nekem panaszkodott, és hiába mondtam neki, hogy ez az ő problémája, ő kötött ki mellette. Mindezt úgy, hogy se spórolt pénzem, se elköltözési lehetőségem nem volt, tehát a döntésének a következményeit kellett viselnem. Tény, hogy ebben viszont én voltam a hibás, hogy féltettem, és hatott az érzelmi zsarolása, ezért nem mertem hátrahagyni, hogy benne maradjon abban a sz*rban, amit magának választott még a születésem előtt.

Férfi létemre rengeteget bőgtem, és imádkoztam, hogy véget érjen az életem. A családi háttér miatt nem voltak barátaim, mindenkitől igyekeztem elzárkózni, hogy ne szégyenkezzek mások előtt. A bántalmazás hagyott nyomott, mert mind az iskolában, mind a munkahelyen látszott, hogy én más vagyok, mint a többi. A második munkahelyemen befogadtak, ez indított el bennem némi fejlődést. Végül megismerkedtem egy fővárosi férfivel, aki nagyon társaságközpontú, s mivel felinvitált, így belementem, hogy a szabadságomat itt töltsem. Végül odáig jutott a dolog, hogy elmesélve milyen körülmények között élek, és mennyit keresek felajánlotta, hogy költözzek fel, lakhatok nála, mert neki is jól jönne egy kis plusz pénz, hiszen egyedül tartja fent a lakást, amit bérel. Így tavaly vettem egy mély levegőt, igyekeztem az idegtől nem rosszul lenni a munkahelyemen, és elkezdtem spórolni. Végül idén májusban felköltöztem a fővárosba, ahol két napig voltam munkanélküli.

Élem az életem, s úgy érzem kicseréltek. Szabad vagyok, senki panaszkodását, bántalmazását nem kell elviselnem. Nem kell félnem, hogy egy hosszú műszak után, amikor belépek az ajtón gyomorgörcsöm legyen azzal az érzéssel, hogy "na vajon mi vár itthon".

Van spórolt pénzem, és még tettem is hozzá. Azon vagyok, hogy legalább megkétszerezzem, mert soha nem akarok visszamenni oda, ahonnan jöttem. Csak havonta, két havonta egy gyors látogatás, akikkel jóban voltam.

A traumát nem hiszem, hogy valaha is fel tudom dolgozni teljesen, mert érzem azt, hogy szituációkban előjön az a fajta viselkedés, ami akkor volt jellemző, amikor bántottak.

31/F

Engem a szüleim többnyire felváltva vertek,mikor épp melyikük volt ideges.

Volt,hogy ha apám ideges volt munka után hozzá se szólhattam,mert "ne idegesítsem" és ha megtettem,minimum két pofon volt a jussom. Ha sírtam,akkor kaptam még. De csinált olyat,hogy miután megvert oda kellett elé állnom és azt mondta mosolyogjak,mert ha nem akkor kapok még.

Számtalanszor ütött addig amíg a földre kerültem,ha lekerültem rugdosott.

Anyám nemkülönben. Bár ő leginkább a hajamat ráncigálta és szitkozódott,de aktívan részt vett abban is,hogy soha semmilyen önbizalmam ne legyen. Mindig cukkoltak,csúfoltak,gúnyoltak. Külsőmért,iskolai eredményért,viselkedésért. Minddenért.

Miután megszületett az öcsém,rosszabb lett. Gyakran nekem kellett rá vigyázni (akkor voltam kb 8 éves),és ha valami baja lett vagy ő tett tönkre valamit,azért is én kaptam. Persze ezek csak kis részletek akkorról,de én bosszú nélkül megkapom az elégtételt!

Apám most szörnyű állapotban van,a lépe és veséje működik elégtelenül. Rosszullétek,kórház és folytonos fájdalom,idegörlő diéta. Anyám emiatt nonstop ideges és feszült. Nincs mar méha mióma miatt.

Ráadásul nemrég egy autóbalesetben majdnem meghaltak. Na ilyen az,amikor az élet MINDENT visszaad!