Szülők! Megengednétek egy 17 éves lánynak, hogy a barátjához költözzön? Vagy ez még túl korai mert fiatal?

Korai. Legyen barátja, legyenek együtt. De minek összeköltözni? Miért akar már úgy élni, mint egy felnőtt?

Élvezze a fiatalságát. Ez egy szép kor, már nem kisgyerek, de még nem is saját magának kell mindenről gondoskodnia. Soha nem fog visszajönni már ez a kor. Ne akarjon előreugrani és rögtön teljesen felnőtt életet élni.

Van olyan ismerősöm, aki ennyi idősen már a párjával élt. Szerintem nem egészséges dolog, ennyi idősen tanuljon és találkozzanak délutánonként vagy hétvégéken.

Háztartást vezetni és felnőtt kapcsolatban élni ráér később is.

Egyáltalán miből élnének külön? Nappali tagozatos tanulóként dolgozni sem tud, legfeljebb hétvégén. Annyiból meg nem fog külön élni.

Szerintem szituáció függő. Pontosan hová, együtt, egy külön lakásba vagy pedig a másik családjához? A másik családjához költözni az esetek nagy százalékában nem célszerű, mert elég sok konfliktust és problémát okozhat, amit jobb kikerülni. Nem mondom, hogy soha nem működik (én is láttam már több esetet, ahol működik), de azért nem szerencsés helyzet. Arról nem is beszélve, hogy szülőként milyen fényt vet az emberre és ezt hogyan éli meg egy szülő, ha a gyereke egy másik családban lakik. 17 évesen még éppen nem felnőtt, így emiatt is kérdéses a dolog. A másik kérdés a 'miért?'. Csak úgy, hogy együtt lakjanak vagy pedig van valami konkrétabb oka (pl. munka, tanulás, hobbi miatt)? Az én szememben még korai csak azért együtt lakni, mert együtt vannak. Vagy talán nem is korai, hanem inkább csak szimplán nem értem, hogy miért szükséges. Azért 17 évesen az ember még nem a haláláig tartó házasságát tervezi és annyi idősen szerintem még abszolút működőképes a kapcsolat, ha a felek nem élnek együtt. Valamint a "hogyan" sem mindegy. Hogyan képzelik, hogy teljesen külön élnének vagy továbbra is a szülő támogatná őket, miben, mennyit stb., stb. Ezek sem utolsó kérdések.

Én egy évvel később, 18 évesen költöztem össze a barátommal. Mindketten egy városba mentünk továbbtanulni és nem kaptunk kollégiumot, így maradt az albérlet. Totál idegenekkel egyikünk sem akart volna összeköltözni, mi ott voltunk egymásnak, szóval adta magát a dolog. Egyetemre jártunk, ugyanúgy a szüleink tartottak el minket stb., tehát nem volt benne semmi extra. Én nem éreztem korainak, a kapcsolatunkban és a saját-saját életünkben sem okozott ez semmilyen problémát, sőt. Viszont amúgy nem vágytam rá, tehát én akkor tök jól elvoltam azzal is, hogy külön laktunk és találkoztunk egymással, ott aludtunk egymásnál. Viszont, ha már így alakult, akkor összeköltöztünk és nem bántam meg ezt sem.