Lehetséges, hogy egy szülő annyira fél a változástól, melyet gyermeke leválása jelent, hogy tudat alatt inkább arra törekszik, hogy ne váljon önállóvá és még nagykorúként is az ő "kisfia" maradhasson?

Hát persze.

A családok zömében ez van.

A házasságok döntő többsége csak azért jön létre, mert jön a gyerek. A nő megfogja a férfit.

Aztán eljön az idő, hogy a gyerek kirepülne, de anyuka nem akar ott maradni kettesben egy pasival, akit sosem szeretett. Ő a kisfiába szerelmes, és nem engedi el. Mamahotelest csinál belőle.

Most pedig jöhetnek a piros kezek a fent említett anyuciktól. A válaszomra kapott százalék fordítottan arányos az ilyen anyucik számával. (0% hasznosság = 100% anyuci ilyen)

Nagyon jól írtad, hogy "tudat alatt". Minden kis " hagyd, majd én megcsinálom, fiam" mondat arra ösztönzi a gyereket, hogy elhiggye: valóban nem tudja megcsinálni. Ez volt párommal is. Az anyja segített nekünk összeköltözésnél (talán félt, hogy egyikünk sem képes rá egyedül :D) aztán jött a sírás mert ráeszmélt, hogy a fia elköltözött.

Párom meg meglepődik azon, hogy milyen könnyű megfőzni egyedül egy levest, mert eddig azt sulykolták belé, hogy ő úgysem tudja megcsinálni

Ugyanakkor az is igaz sajnos, hogy ezen gyermekek jó része tökéletesen elvan a mama által felépített kis világában.

Itt most nem arra gondolok hogy egy bizonyos kort elérve feltétlenül külön kéne költözni a szülőtől, de vele egy fedél alatt lakva is lehetne önállóbb életre törekedni. Na sok embernek ez sem megy. Nem akarnak vagy nem tudnak - ki tudja?

Igen, lehetséges. Nekem lányom van, mindig is önállónak neveltem.

Nemrég költözött el, és bár maximálisan megértettem a szempontjait, és támogatom, ennek ellenére nekem is fel kellett nőnöm a helyzethez.