Mit tegyek? A tesóm elcseszi magát.
Sosem volt él tanuló, mindig a bukás ellen küzdött de mikor aztán egyszer mikor összejött egy lánnyal aki tudott hatni rá és egy évig 10.ben semmi de tényleg semmi probléma nem volt.
Mindenkinek meglepetést okozott mert magához képest olyan eredményeket ért el az iskolában ,hogy az hihetetlen.
Azonban a lánnyal a nyáron szétmentek és előről kezdődött minden sőt mégrosszabb lett. Röhög ,hogy üresen adja be a dogáját.
Ha kap egy egyest akkor kéri a tanárt ,hogy írjon be mégegyet sőt még szaktanárit is és teljesen eltűnt 11.ben azaz énje ami megvolt neki 10.ben
Csak egyesei vannak mindenből ha szüleink elveszik a telóját meg a gépét akkor sem tanul hanem csak nézi az ágyán a plafont.
Nagyon elkeserít ,hogy látom ,hogy tönkreteszi magát :(
Pedig arra az egy évre amíg együtt volt a lánnyal olyan jól összeszedte magát ,hogy tényleg mindenki csak nézett :(
Hihetetlen, hogy mindenki azt próbálja bemagyarázni, hogy beteg a gyerek és igazából segítségre lenne szüksége.
Mondjuk az lehet, hogy önbizalomhiányos és feltűnést akar ezzel a viselkedésével kelteni, hogy vele foglalkozzanak.
De inkább ő a káros a közösségre, mint a közösség őrá. Egy depressziós ember pedig nem így viselkedik. Ne csináljunk már egy idiótából áldozatot.
Itt a nevelését rontották el. Hogy nincs célja az életben, és képtelen felfogni a következményeket. Ami egy 17 évesnél elég gáz. Viszont ez az elrontott vagy következetlen nevelés nem most lett elrontva, hanem vagy 8-10 évvel ezelőttre nyúlik vissza.
A gyerek azt a képet adja vissza, ahogyan nevelték a szülei. Vagyis itt például sehogy. Vagy nem foglalkoztak vele annyit, mint kellett volna, és ezzel akar kárpótlást. Most jön elő a dolog, de ez évekre nyúlik vissza és azt bizonyítja, hogy a szülők nem voltak kompatibilisek a nevelésében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!