Mikor alakult ki benned hogy nem szereted a testvéred, felnőtt korban változott a dolog?

Bátyám 4 évvel idősebb nálam, és ez a korkülönbség meghatározta, hogy gyakorlatilag sohasem érdeklődtünk ugyanazon játékok iránt, más könyvek, más filmek voltak érdekesek számunkra. Amikor ő már elsős volt, én még csak 2. Amikor ő már felsős volt, én épp csak elkezdtem az elsőt. Amikor ő 15 evesen a csajokat nézegette titkon, én a legóval voltam boldog, épp csak 11 evesen.

Ráadásul, anyámék mindig terrorizáltak őt, hogy hagyjon engem érvényesülni, mert én meg kicsi vagyok. Mire én is 16-18 éves lettem, és nagyjából eltűntek az életkorból adódó mindenféle különbségek, addigra a folyamat visszafordíthatatlanná vált. Soha nem voltunk jó testvérek, gondolom, már nem is leszünk. Én nem "nem szeretem" őt, csak, mivel ő mindig korlátozva volt miattam, és emiatt ő féltékeny volt és titkon elnyomott harag volt benne irántam, én hiába próbáltam a bátyust utánozni és nagyfiú lenni, mint ő.

Én nem haragszom rá, és nem "nem szeretem", de gyakorlatilag idegenek vagyunk egymás számára.

Öcsémmel (-3 év, de amúgy mára ő az öregebb, én csak az idősebb) a viszonyunk olyan távolságtartóan szeretetteljes. Megsértette az érdekeimet (csokoládélopás, stb), és szépszóra nem javult. Meg akartam verni, de anyám azt mondta, hogy nem szabad a kisebbet bántani, meg okos enged blablabla. Én meg akartam felelni anyámnak, és öcsém ezt kihasználta, Elkanászodott, zsarolt stb. Emiatt 18-35 éves korom között igen-igen keveset beszéltünk stb. Természetesen az is az én hibám anyám szerint, hogy nem vertem meg öcsémet, mert úm. "Nem gondoltam, hogy nem vered, amikor nem látjuk." De Anyu bammeg, képzeld, nem vertem.

A következménye egy gyenge önbecsülés, gyenge magamért kiállás, korlátos önbizalom lett. Most építem fel.

Mostmár anyám nagyjából teljesen, öcsém ímmel-ámmal látta be a vétkét.

Szerettem a testvéremet, jobban, mint ő engem. Mindent megtettem volna érte, ő semmit. Akkor változott meg az egész, amikor rájöttem, hogy ő csak használ és kihasznál, neki természetes, hogy létezik és nekem KELL mindent felvállalnom és megtennem helyette.

Többet nem írok, mert től személyes. Rendkívül kegyetlen családom volt, az agresszorkkal (szülők) együtt az öcsém is "meghalt".

Ps: ne írj privátot, nem válaszolok.

Alapjába véve szeretem,csak a szüleim...

A szüleim mindig őt védik. Mindig. Nem lehetett egy rossz szót sem hozzá,mert rögtön én lenni hibás.

És mi lett az eredménye? Neki mindent szabad,ha nem muszály napokig még az udvarra se megy ki,viszont ha én egy óránál tovább vagyok a szobámba, rögtön én vagyok a lusta dög.