Hogyan csitítsam el a tudálékos, manipulatív nővéremet? Miért csinálja ezt egyáltalán?

Több mint 10 év korkülönbség van közöttünk, szóval én sokáig tényleg úgy tekintettem rá, mint valami mindentudó atyaúristenre. Azt gondoltam, hogy nyugodtan bízhatok benne, mert segíteni próbál és nyilván tud is, mert ő már idősebb nálam, tapasztaltabb, jobb rálátása van mindenre, már végigjárta a még előttem álló utat és így tovább. Plusz, az egész családban ő volt az etalon, ő az okos, a szép, az ügyes és nekem kb. pisszenni sem szabadott, mindig le lettem hurrogva mindenért. Egy darabig még működött is a dolog és én is elismerem, hogy tényleg segített is sok mindenben. Viszont az utóbbi időben eszméltem fel arra, hogy én konkrétan nem azt az életet élem, amit szeretnék és a korábbi döntéseim valójában a nővérem döntései voltak. Nem azt tanulom, amit szeretnék és nem abban a városban tanulok, ahol szeretnék és nem olyan ruhákat hordok, amiket szeretnék és nem olyan telefonom van, amilyet szeretnék és lehetne még sorolni végtelenül... bármilyen kérdés, probléma, vita merül fel a családban mindig az lesz, amit a nővérem akar. Én olyan típus vagyok, aki szereti, ha valamit megbeszélhet másokkal, lehet esetleg tanácsot kérni, kikérni mások véleményét és így tovább, főleg amikor még fiatalabb is voltam és azt éreztem, hogy mindenki több és jobb nálam, előrébb vannak az életben stb. Viszont közben én is felnőttem, nekem is vannak önálló gondolataim, véleményem, vágyaim, igényem stb., de ezeket mind elnyomja a nővérem, aki mindig mindent jobban tud mindenkinél és nem tudja elképzelni, hogy van a világon a sajátjától eltérő gondolkodásmód is. Én már nem hibáztatom a korábbiak miatt és nem is tudnám, mert a végső döntést nyilván én hoztam meg (hiába az ő nyomására, attól még én voltam), viszont én ezt most be is akarom szüntetni, hogy a jövőben ilyen ne legyen több. Ha így haladok, akkor kb. olyan leszek mint ő és ezt biztosan nem szeretném, teljesen más emberek vagyunk (más a személyiségünk, az érdeklődési körünk, az ambícióink, motivációink stb., stb., mint ég és föld). Viszont a mai napig mindenért kérdőre von, utasítgat, zsarolgat, kioktat, lehurrog és állandóan az megy, hogy én miért ezt csinálom, ő mit csinálna, mit kellene csinálnom, hova megyek, miért oda megyek, miért nem azzal az emberrel vagyok jóban, miért nem azt tanulom, miért ezt tanulnom, miért nem ide megyek, miért miért miért miért... Elegem van belőle, lassan már gyűlölöm. Ha viszont ezzel szembesítem, akkor kb. mintha a falnak beszélnék és csak megsértődik, duzzog, és ráolvassa a fejemre, hogy mert én milyen hülye, életképtelen senki vagyok és biztosan jobban tudja, mindent neki köszönhetek és bla bla bla bla...