Mit lehet tenni? A hugaim elviselhetetlenek tovább lenn

Zárd be őket a szekrénybe!

sz*rd le őket :) Gyerekesek. Ne is figyelj rájuk :D

:) Olyan aranyos a story, bocsi, de ezen el kellett mosolyogjak. Én is 22, majdnem 23 vagyok, igaz, nálunk nem volt ilyen a kisebb testvéreimmel (1 és 3 év különbség van köztünk, mi is református családban nőttünk fel). Mindkettejük rögtön mikor felkerültek egyetemre összejöttek valakivel, húgomnak már több mint 3 éves a kapcsolata, öcsémnek volt egy 3 hónapos. 5. éves vagyok, és nekem még semmi. Néha én vagyok irigy rájuk, hogy ők ügyesebbek, szerencsésebbek, életvidámabbak mint én, de mindig csak viccből, szeretetből hecceltük egymást pasi-barátnő téren, soha nem rosszindulatból. Otthon, érettségiig eszünkbe sem jutott egyikünknek sem pasizni-csajozni, nem mertünk a szüleink miatt, de nem is volt akivel. Szerintem a te testvéreid még csak most vannak a tinis lázadó korszakukban, lehet úgy érzik kevesebb figyelmet kapnak. (annak idején, 4 éve, az én öcsém, mikor elébe mentem a suliba akkor úgy nekem ugrott örömében, hogy hátizsákostól levert a lábamról szinte - az egész iskola láttára. :D)

Még annyit akartam, hogy valószínű majd kinövik. Egyébként meg kell értsék, hogy attól, hogy egyetemista vagy, még ugyanúgy testvérek vagytok, és addig amíg tanulsz, addig a szüleid ugyanúgy el kell tartsanak mint őket. Te sem érezd magad rosszul azért, mert a szüleid támogatják az oktatásodat, ez természetes dolog. Persze, ha segíteni akarsz rajtuk, magadon, akkor dolgozhatsz kicsit, de ha teheted, összpontosíts a tanulásra, barátokra - ezek most időtöltésnek tűnnek, de később vissza fogod sírni, ha kimaradnak most az életedből.

elhiszem. :) másak vagyunk, egyikünk sem egyforma. És más-más módon befolyásolja őket a mai média, a barátaik, környezetük, mint téged annak idején, más példaképeik vannak, és azt hiszik, hogy ez így jó. De ne keseredj el. Csak azt tudom ajánlani, szeresd a szüleidet és tarts ki mellettük, ne veszekedj velük. Borzalom lehet, ha egy szülő már egyik gyermekével sincs jóban, és csak bántják egymást.

Ilyenkor sajnálkozva rájuk kell nézni, és sóhajtva megjegyezni, hogy alig várod, hogy a nagyon tini, nagyon butácska húgaid egyszer felnőjenek, és lehessen velük normálisan társalogni.