Úgy érzem, meg tudnám folytani a húgomat! Mit tehetnék?

Azzal kezdődött, hogy a legkissebb dologért is, (pl;nem akarok vele strandra menni) üvöltözni és sipákolni kezd és teljes erővel becsapja maga mögött a szobám ajtaját.

És ami a legrosszabbul érintett, hogy kölcsönkért tőlem egy jó könyvet, mert nem volt mit olvasnia, erre odaadtam neki a gyerekkori nagy kedvencem, amit a mai napig élvezettel olvasok újra. Mondtam neki, hogy mivel tudom, hogy nem szereti a könyvek levehető borítóját, elrakom magamnak és akkor csak a könyvet kapja meg, de nem, majd ő vigyáz rá. Mondom legyen. A könyvet sem kaptam vissza, olvasatlanul és elhányva találtam meg a szobájában a mocsokban a borítója nélkül (Ami hozzáteszem festőien gyönyörű volt, néha csak simogattam rajta a cikornyákat, szerelmes voltam abba a borítóba.). Kérdeztem, hogy hol van, de nem tudta megmondani, flegmult stb. Amikor nem volt otthon, átkutattam a szobáját anyával, de nem volt sehol. Egyszerűen eltűnt. Azóta az a könyv csak úgy a csúnya élénksárgaságában egyszerűen virít a könyvespolcomon, nekem meg a szívem facsarodik össze, ha csak ránézek. Tudom, hogy egyeseknek gyerekesnek és hisztisnek tűnök, de ez van, most is könnyes a szemem, ha rá gondolok. A gyerekkorom egy fontos darabja volt. Nem is szeretek már ránézni a könyvre így csupaszon és nagyon hiányzik. Gondolom könyvesboltban nem adnak csak borítót és másik példányban ha megvenném, már nem lenne ugyan az a könyv, ami minden nyaralásomra elkísért.

Az előbb is a fülembe visított a húgom valami pitiáner dolog miatt, azóta fáj. Ráadásul állandóan káromkodik, nem is szeretek igazán vele lenni, de mindig ő jön békülni.

Borzalmasan érzem magam, mit tehetnék, hogy jobb legyen?

Beszólásokat nem kérek, a kritikát kultúráltan megfogalmazva kérem közölni. Köszönöm!

Én 18/L, ő 16/L