Van itt olyan (vagy ismersz olyan embert), akinek a testvére iszonyú lusta és nemtörődöm volt, de a szülők beletörődtek és természetesnek kezdték venni a dolgot?

Tesóm ilyen. Harminc éves lesz, kevés munkával akar sok pénzt, a sült galambot várja, és a többi. Háznál sem segít, egész nap játszik vagy sörözik a haverokkal. A kutyát lusta volt sokszor kivinni a kertbe és ha az bepisilt, akkor lusta volt feltörölni. El is hoztam magammal. Szerinte a hűtőben teremnek a dolgok, természetesen nem akármilyenek.

Amikor még otthon laktam és gimis voltam (ő az idősebb ugye), szüleink hagytak kint pénzt ételre, erre elrakta az összes pénzt és csak magának vett cigit.

Sorolhatnám még, én eléggé megutáltam, mert önző, nem érdekli, ha fájdalmat okoz másoknak, és lenéz másokat. Szüleink veszekedtek vele sokat, de már nem érdekli őket.

Anyánk ráadásul olyan durván a homokba dugja a fejét, hogy rám és másokra vetíti ki a dühét. Például sorolni kezdi, hogy melyik rokonnak, ismerősnek miért gáz a gyereke, vagy hogy én miért vagyok ilyen gonosz, nem beszélgetek a testvéremmel, pedig ő olyan, amilyen, fogadjam el (az mindegy, hogy megkárosított, lopott tőlem). Vagy milyen rosszindulatú a barátom, mert nem vesz a drága bátyámnak semmilyen ajándékot, persze az elnézendő, hogy a bátyókám soha nem köszönt fel senkit, ő ilyen, fogadjuk el. Majd megváltozik, ha lesz barátnője, anyánk ebben reménykedik, ami szerintem hülyeség és gusztustalan.

Ha én beszélek, ordítok vele, nem érdekli.

Szeretem a szüleimet. Régebben szerettem otthon lenni velük. De most már szinte utálok hazautazni.

Másnak volt hasonló, mi lett? Köszönöm!