Dilis vagyok? Elkeserít. Vagy mi ez és mit tegyek ellene?

Elnézést, de hosszú lesz. Bőven túl a harmincon lévő férfi vagyok. Régen jól menő vállalkozó, mára lecsúszott, alkalmazottként kis pénzért dolgozó ember. Egy éve majdnem, hogy a párom elhagyott másfél évtized után úgy, hogy én szerettem őt, és nem akartam, hogy így legyen. Persze hónapokig keményen ittam, aztán leszoktattam magam. Kiépült újra egy baráti kör körülöttem, részben régi kapcsolatok, részben újak. De nem értem, hogy mi ez a hangulati hullámvasutazás? Először is olyan az új társaság, hogy néha egy héten 2 este is elmegyünk bulizni. De mindenki ezt akarja és én is. HA nem bulizok, nem megyek emberek közé, úgy érzem, megőrülök. Képtelen vagyok egyedül meglenni. Pedig régen nem voltam ilyen. Aztán sokszor rám tör minden különösebb konkrét kiváltó ok miatt olyan mély bűntudat és lelki furdalás érzés, hogy mint ahogy a nőket gúnyolják, hogy ok nélkül sírnak, nekem is szinte bőghetnékem lenne. Szerencsére addig nem jutok el, de ilyenkor szükségem van arra, hogy igyak. És az ami furcsa, hogy ugyan nagyon sok egzisztenciális és anyagi gondom is van, de ezekkel nem vagyok egyedül. Több elvált/szakított ismerősöm van. Mégis én azt érzem, hogy néha összeroppanok és ilyenkor egyszerűen nem vagyok motivált semmiben. Képes vagyok hetekig nem kitakarítani magam körül, nem mosogatni, egyedül a mosás és a személyes higiénia az, amire pedáns vagyok, senki nem is mondaná meg, hogy a háttérben milyen "igénytelen" vagyok, mert kifelé a látszat megy. Egy menőnek látszó autóval járó, menőnek öltöző és kifelé ezt sugárzó ember vagyok. De kisebb sérelmek vagy konfliktusok olyan folyamatokat indítanak bennem, hogy utána hetekig gyűrűzik és beáll egyfajta állandó szomorúság érzet. Pl a baráti körben nemrég volt egy vita, képes voltam még novellát is írni róla és eltúlzott mértékben foglalkoztat(ott) a dolog.

http://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__baratok-baratsagok__5..

De sokszor ez az állapot gátol a munkámban, a mindennapjaimban, nehezen megy az ismerkedés vagy legalábbis semmit nem érek el benne. Most ez depresszió vagy csak a tizenéves párkapcsolat természetes gyászfolyamata? Mondjuk egy bő hónap múlva lesz már egy éve, hogy vége. Kijöhetek ebből önerőből?