Mit tegyek, ha úgy érzem, hogy semmit nem élvezek az életben a dohányzáson kívül? Így hogy lehet leszokni?

Mostmár a környéken engem mindenki úgy ismer, mint az állandóan leszokásban lévő. Több mint 10 éve cigizek. Nagyon sokat mostanában, 2 dobozzal is egy nap. Még ha el is ítélnek az emberek, én bátran kijelentem hogy szeretek cigarettázni, sőt, imádok. Reggeli kávé mellé mindig el megy 4-5 szál, közben híreket olvasgatok és hasonló. Melóban szünetekben imádok rágyújtani, és közben beszélgetni. Ha beülünk/kiülünk valahová ismerősökkel, akkor is imádom ha üdítő/pizza bármi mellé cigizhetek. Kajálás után kibeszélni nem tudom, mennyire jól esik a cigi. Még esti fürdő közben is cigizek, és imádom. Ennyit rólam és a cigiről. De tudom hogy mennyit ártottam magamnak vele. Tudom, hogy töredezett a hajam, ráncos a bőröm, karikás a szemem, besárgultak a fogaim. Hogy a tüdőm is károsodott és állandóan csak köhögök. Amit idén csináltam az talán szánalmas is, vagyis elég kétségbeejtő viselkedésforma jelent meg nálam. És erre sajnos az egész környezetem is felfigyelt. Mivel konkrétan az idei év úgy telt el, hogy folyamatosan le akartam szokni a dohányzásról. Volt hogy rágóztam, volt, hogy tapaszt vettem. Volt hogy sportolni próbáltam valamit, volt hogy eljártam sétálni a természetbe, hogy elvonjam a figyelmem a cigiről. Mindig ugyanazt vettem észre: semmi nem ér számomra semmit cigi nélkül. Ez már tudom, hogy végképp szánalmas, de tényleg így érzem. Az biztos, hogy nem vagyok elég erős sem hozzá, annyira függő vagyok. De a tudatalattim mindig dolgozik, mindig mondogatja, hogy szokj le, dobd el, jobb lesz az életed. A másik felem meg mindig mondogatja, hogy b. d meg, cigizz. Nem esik jól a reggeli kávé nélküle, nem esik jól a kaja, nem élvezek semmi más dolgot az életben, csak a cigizést. A nővérem mindig bíztatott, kismillió ötletet adott, hogy mit csináljak, de semmi nem megy. Sportolni szeretek és szoktam is, még annak ellenére is hogy cigizek, de ez engem nem hajt előre. Utazni is szeretek, néha szoktam. Mindig azon kattog az agyam, mikor az újabb leszokást elterveztem, hogy mégis mi a fenének, de komolyan? Az egész életem sivár lenne cigi nélkül, és lehet egy ponton tovább már megbékülnék a gondolattal, hogy nemdohányzóvá váltam, de még akkor sem élveznék semmit. Egyszerűen elképzelni sem tudom az életet anélkül. Például, egészséges vagyok, de mi értelme annak, ha nem cigizhetek? Le tudok futni egyhuzamban 3 kilométert, és akkor mit nyertem vele? Itt vagyok Párizsban a megspórolt pénzemből, meg itt van egy autó is annyi megmaradt a pénzemből mióta nem cigizek, de akkor is mindennek mi értelme? Ha az egyetlen dolog amit valójában szeretek, a dohányzás, azt nem kapom meg, akkor tökmindegy hogy mi más van, egyetlen kirándulás, egyetlen autó, fehér fogak, tökéletesre kiedzett testalkat, semmi nem fog soha boldogítani, csak úgy érzem hogy otthon sírnék esténként, mikor senki nem lát, hogy megint egy nap, ahol nem cigizhettem. Tudom hogy a függőségnek ez már a legfelső fóka, de ennek ellenére továbbra is csak próbálkozni fogok a leszokást illetően. Tudom, hogy ez már beteges, és hogy nagyon szánalmas vagyok, hogy napokig leszokok aztán úgy rohanok az üzletbe cigi ért, mint egy kisgyerek a nyalókáért, de egyszerűen képtelen vagyok élni cigi nélkül. Úgy érzem, az úgy nem is lenne élet cigi nélkül, csak mintha egy madárka lennék egy kalitkában, akit soha nem engednek ki onnan. Hosszú lett és Respect annak aki el is olvasta, annak is aki hozzá tud fűzni valamit ehhez a beteges cigi ragaszkodásom témájához.

UI: Azóta is bánom a napot, amikor először cigiztem, bár soha ne gyújtottam volna rá! Akkor most nem lenne ez. Ha nem cigizel, de elolvastad, soha ne cigizz, mert veled is esélyes, hogy ez fog történni! Ha csak néha-néha cigizel és gondolkozol mit tegyél, dobd el és soha ne gyújts rá! Egyre csak több és több fog kelleni és csak rosszabb lesz!