Kezdőoldal » Egészség » Dohányzás » Az évek múltán egyre érzékenye...

Gags kérdése:

Az évek múltán egyre érzékenyebb lettem a dohányfüstre, de a szüleimnek képtelenek a leszokásra. Mi tévő legyek?

Figyelt kérdés

Világéletükben dohányosok voltak, anya éppen csak addig bírta letenni, amíg megszülettem (a tesóm esetében még ez sem mondható el). Ebben nőttem fel, megszoktam, hogy félóránként rágyújt, akár autóban is, és hogy a család minden barátja dohányos, szóval minden összejövetel alkalmából füstben úszik az egész ház (velem együtt). Annyira megszokott volt ez az egész, hogy középsuliban csodálkoztam a tanárok fenyegetésén, miszerint megérzik majd, ha valaki rágyújt (a füst büdös volt, még gyerekként is, de képtelen voltam bármit is érezni azon túl), ez azonban pár éve teljesen megváltozott.


Vad köhögés fog el, hogyha beszívom a füstöt, vagy már akkor is, ha megérzem. Valóságos öklendezés, az akaratomon túl. Hiába fogyott el már a csikk, ha belépek a helységbe (ami esetemben történetesen a konyha, ami a fürdőbe vezet) azonnal megcsap a szag, és érzem, hogy kiköpöm a tüdőmet. Most már rajtuk is érzem, bár az még kevés a köhögőrohamhoz. Félek, hogy valami nagy baj történt velem, amiért évekig szívtam (akarom ellenére) az átkozott füstjüket.


Egy házban élünk, és tekintettel a koromra, még néhány évig fogunk együtt élni (és az elköltözés után sem zárhatom ki őket). Nem fognak leszokni, még az én egészségem ért sem. Nem tudom mi tévő legyek, egyre jobban félek, hogy mit tehettem velem ennyi év passzív bagózás...



2019. jún. 9. 11:28
 1/6 A kérdező kommentje:
*sikerült átolvasás előtt elküldeni, bocsánat az elírásokért
2019. jún. 9. 11:31
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Egyetem másik városban: kollégium.
2019. jún. 9. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Első kör, hogy leordítod tesóddal együtt a fejüket, hogy mit képzelnek. Elmagyarázod nekik, hogy tüdőbetegséget kaphatsz miattuk mire eléred a felnőtt kort. Mond meg, hogy menjenek ki a lakásból és bagózzanak úgy, hogy ti ne érezzézek. Ha nem megy szerintem kérhetsz az iskolában segítséget. Szólj az iskolaorvosnak, vagy írj a gyámügynek mit javasolnak ilyen esetben. Nem tudom gyerek tehet e feljelentést de abban biztos vagyok, hogy a szüleidnek nincs joguk károsítani az egészséged mert bizony ebből lehet asztma, tüdőtágulat, copd, ptx....stb. A gyerekorvostól is kérhetsz segítséget. Esetleg az odztályfőnöködnek is elmesélheted a problémát. Hátha lesz valami ötlete mit lehetne tenni. A kollégium is jó ötlet ha megoldható. Nehéz lesz, de ki kell állnod magadért! Nem szabad félned tőlük, mert a TE egédzségedről van szó. Sajnálom, hogy ezt kell monjam. De ők a cigit szeretik nem titeket. Ha másképp nem megy akár dobd ki a cigijüket a szemétbe, vagy húzd le a wcn. Tüntesd el az öngyújtókat, gyufákat, hamutálat. Kakilj a szobájukba, hogy érezzék milyen más bűzét szagolni. Tudom durván hangzik, de nekem az hangzik durván amit a szüleid veled tesznek! Nekem műtötték a tüdőmet. Borzalmas volt, úgyhogy együtt érzek veled. Velem a szomszéd csinálta ezt. Az erkélyen cigizett és állt a lakásunkban a füst miatta. Egyszer szépen megkértem. De pár hét múlva újrakezdte. Megmondtam, ha mégegyszer előfordul berakok valami olyan büdöset az erkélyére, hogy az élettől is elmegy a kedve. Azóta nem ott cigizik.
2019. jún. 9. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Arra amit mondtál sohasem fognak ráeszmélni. Még a köhögésemet is rossz néven veszik. Mintha kényeskedésről lenne szó, és nem arról hogy majd' megfulladok.
2019. jún. 10. 06:04
 5/6 anonim ***** válasza:
Akkor vagy kollégium vagy harcolj magadért. Én simán facebookra is kiírnám ugyan ezt nyilvánosan. Lássák a rokonok, osutálytársak mindenki. Hátha a közösség nyomást gyakorol rájuk. Tényleg megbetegedhetsz ez nem játék.
2019. jún. 12. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Te most már nagyon valószínű hogy elkaptál valamit, lehet asztmás vagy. El kell menned egy orvoshoz, hogy kivizsgáljon, mert ez a tüdőbetegség egy időzített bomba.

Egyszer csak lehet olyan rohamod hogy elájulsz, és akár meg is halhatsz.

2019. jún. 22. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!