Kezdőoldal » Egészség » Egészségügyi ellátások » Milyen okból kifolyólag kell...

Milyen okból kifolyólag kell ilyet mondania egy pszichiáternek a patiensének?

Figyelt kérdés

Még évekkel ezelőtt jártam egy pszichiáterhez abba a városba, ahova középiskolába is jártam, állami kezelésre.

2 teljes éven át jártam hozzá, és kb 1,5 éven át “zsarolt” azzal, hogy én még miért nem pasizok? Ez gimnázium utolsó két évét foglalta magába ez az időszak, amikor is -még így utólag visszagondolva is- rohadt sokat kellett tanulnom és nagyon nem volt időm egyéb tevékenységekre iskolán kívül. A doktornő minden egyes alkalommal, amikor elmentem hozzá, azzal nyomakodott, hogy: “Maga túlságosan az iskolai dolgokkal foglalkozik mostanában. Ez nem annyira fontos a maga korában (lol) Mi lenne ha egy pasival elmenne valahova?” . Ezt megjegyzem minden egyes alkalommal elmondta csak mashogy és én már a falra másztam tőle és az idegesítő stílusától! Könyörgöm hogy lehet egy orvosnak ennyi esze, hogy az amúgy is labilis lelkiállapotú patiensének ilyeneket mondjon? Mintha ő nem tudná, hogy az nem úgy megy, hogy most egy random vadidegen emberrel elmegyek az akárhova és akkor lefekszünk, összeházasodunk, lesz 6 gyerekünk és életünk végéig nagy-nagy boldogságban fogunk élni... És mikor többször is (!) mondtam neki, hogy nekem most a tanulmányaim fontosabbak, akkor azt mondta, hogy “Dehát azt ki nem sz.rja le?” Komolyan, mintha a falnak beszéltem volna, de ő azért mondta nekem tovább ezt a pasizás témát mintha valami félkegyelművel beszélt volna. Akkoriban még nem érdekeltek a fiúk, természetesen nem zárkóztam el, de semmi időm és kedvem nem lett volna egy vadidegen szőrös suhanccal találkozgatni, csak mert egy fehérköpenyes gyógyszereket preferáló muki majd megmondja nekem a tutit. Olyanokat is mondott a későbbiekben, hogy “Ezt a pasizást már évekkel korábban el kellett volna kezdeni!!”. Könyörgöm ilyet hogy lehet mondani egy orvosnak? Én érzem magam tőle kényelmetlenül, mintha valami baj lett volna velem, pedig egyáltalán nem is így volt. Hát könyörgöm hány olyan ember van, akinek még 35-40 éves korában sincs senkije? Vagy aki egész életében nem találja meg a számára megfelelőt? És én azért nem akartam egy random palival összejönni, csak hogy elmondhassam, hogy “ezen is túl vagyunk”, mikor nincs is köztünk semmi érzelem? Ami viszont a legjobban felidegelt, az ez a kérdése volt: “Maga féltékeny, hogy másnak van párkapcsolata, Önnek meg nincs?” ... Azt hittem ott dobol el az eszem, hogy lehet ilyeneket mondani? Úgy tudtam, van is nekik erre valamiféle eskü, amit le kell tenniük a tanulmányaik végén, hogy nem árthatnak senkinek, csak és kizárólag mindent a legjobb tudásuk szerint, segítő szándékkal tehetnek! Biztosíthatom, hogy ártott sajnos mindennel!

Már nagyon megutáltam az orvosokat (miatta is)- főleg a pszichiátereket, hogy így ki vannak nekik szolgáltatva a betegek és ők felsőbbrendűeknek érzik magukat azzal a sok ésszel, ami nekik van!! Pluszba még az is jön hozzá, hogy kísérletezgetnek a betegekkel ,mert nem tudják milyen gyógyszer is lenne nekik jó. Elegem van az idétlen orvosokból!!! És sajnos nem csak ez az egy volt ilyen.

Azóta mellesleg már természetesen voltam fiúval és rájöttem, hogy semmit nem vesztettem, hogy a gimnazosta éveimet végig kemény tanulással töltöttem (még ha ilyen furcsaságokkal is voltam körbevéve, mint ez a pszichiáter) és nem azzal, hogy vadidegen fiúk után futkosok..

kérdés: ezt hol tanulják a pszichiáterek, hogy ez segít? Milyen okból kifolyólag mondhatnak egyáltalán ilyeneket a patiensnek?

Köszi 23/L



2019. júl. 25. 13:06
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


Csak tippelek: Szerintem úgy érezte, nem vagy társaságban, túlságosan begubózol, holott a kamaszkorra ugye nem ez a jellemző. Nem hiszem, hogy azt akarta, hogy feküdj le valakivel, és szülj hat gyereket, de igen, ilyenkor szokott megjelenni az első szerelem, a két nem érdeklődik egymás iránt, ez az első randi, első csók "ideje". Nem tudom, miért mondhatta neked, de nekem elsőre ez ugrik be, hogy próbált picit szocializálni.

2019. júl. 25. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim válasza:
80%
Szia4 nekem az ugrik be elsőre neki is pszichiátere volt( van) szüksége!!! olyat kérdezhet van e barátod vagy jársz e társaságba ami persze barátokat barátnőket tartalmaz de ezt 1 normális pszchiáter egyszer tesz fel és mivel gondolom válaszoltál a kérdésre nem firtatja tovább.
2019. júl. 27. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

Hat igen, szerintem is igy van. Normalis ember nem zaklat masokat a maganeletevel, igy is utalok arrol vadidegen orvosoknak beszelni, nemhogy meg zsaroljon is vele!!

Annyira fel tudnak idegesiteni a h.lyek!!!

2019. júl. 29. 15:27
 4/12 anonim ***** válasza:
74%
Orvosként az a véleményem, hogy ez a kérdés KAMU! Csak a pszichiáter kollégák lejáratására szolgál. Miért rakna ki öt éves történetről így egy kérdést, ha nem mocskolódni?
2019. júl. 29. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

Eloszor is, nem 5 eves a tortenet, mert 20 evesen erettsegiztem...

masodszor, azert irtam ezt ki, mert mely nyomot hagyott bennem a kedves kollegajanak a zaklatasa, amit meg mindig nem tudtam feldolgozni. Legalabb olyan melyet, hogy az rontson az allapotomon es pszichologus segitseget kelljen vele igenybe vennem, ugyanis ki voltam szolgaltatva nagyon kedves kollegajanak es o ezt kihasznalva csak rosszat csinalt!

Az pedig, hogy melyik kerdest tartja On kamunak, vagy igaznak, legyen az On kis velemenye, ez mar nem rank tartozik szerencsere. De azert koszonjuk, hogy megosztotta ezt a vegtelenul “hasznos” valaszt!;))

2019. júl. 30. 10:55
 6/12 anonim ***** válasza:
68%

Mi miatt kezdtel jarni hozza? Hogy lehet, hogy pszichiaterrel beszelgetosdire ultel be, mikor az a pszichologus. Termeszetesen beszelget a pszichiater is, de nem sztorizik.

Szerintem is kamu kerdes. Annak ellenere, hogy sajnos vannak etikatlan orvosok.

2020. máj. 31. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Ő egy pszichoterapeuta vegzettsegu pszichiater foorvos volt. Nem tudom, miert ezt a modszert alkalmazta, de ezt neki kell tudnia, biztos ezt latta a legjobbnak. Nem kamu a kerdes hidd el, a mai napig nagyon bosszantanak azok a dolgok, amiket ez az orvos megengedett maganak velem szemben :(
2020. máj. 31. 20:42
 8/12 anonim ***** válasza:
89%
Rühellem a pszichiátereket, de igazat kell adnom neki. Sajnos a mai kor torz szüleménye, ez a fene nagy céltudatosság. Igenis minden kornak megvannak a maga hülyeségei, amit ha kihagyunk, később rossz hatással lesz ránk. Gyerekként játszani kell, kamasz- és fiatal felnőttkorban a határainkat megtapasztalni, feszegetni, hülyeségeket csinálni s begyűjteni az érte járó pofonokat. Aki mindig a jövőt építgeti, aki nem él a mának, az nem is éli, csak túléli az életet.
2020. aug. 28. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Hát... ennek sajnos viszont igazat kell adnom...

De akkor is nem jól csinálta, amit csinált. Nem zaklatni kellett volna vele minden egyes alkalommal, hanem átbeszélni és belátnia, hogy én máshogy akarom

2020. aug. 28. 21:31
 10/12 anonim ***** válasza:
29%

Saját szememmel láttam, hogy a pszichiáter a kórházban elfordulva kineveti a páciensét.


Gimnáziumi osztályból egy pszichológus lett, na ő "pasizott be" az osztályban először, túl korán, egészségtelenül korán, de ő is nyilván önigazol. A tanulással meg nem sokat foglalkozott. A lopós csaj volt a legjobb barátnője, akit később ki is rúgtak lopásért. Ebből lett más emberek "terapeutája".

2020. aug. 29. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!