Mit próbáljak még ki? (elalvás)
5 hónapja volt egy mély altatásos műtétem, azóta iszonyat nehezen tudok elaludni. Másfél-két órát csak forgolódok. Próbáltam már a recept nélküli termékeket (melatonin, sedacur, valeriána és társai) ezek álmosítanak ugyan (bár nem ezzel van a baj), de hiába vagyok akármilyen álmos és fáradt, egyszerűen nem tudok elaludni. Olyan mintha az agyam tiltakozna az elalvás ellen, és "túl aktív üzemmódba kapcsol".
A háziorvos írt fel stilnoxot, de azzal is legalább egy óra mire elalszok.
Sem stressz, sem szorongás, semmi sincs ami ezt indokolná. Vagy törődjek bele, hogy "így maradtam" altatás után?
értem. még mindig tudatalatti dologra gondolok.
olyan egyébként nem mondtak hogy bármiféle fizikai utóhatása lehet az altatásnak.
Nem, ilyenről nem volt szó.
Ez már az ötödik műtétem volt, abból három volt mély altatásban, egyiknél sem volt ilyen gondom. És magát a műtéteket sem hoznám összefüggésbe ezzel, az utolsót leszámítva. Túl sok idő telt el köztük ahhoz hogy közük legyen egymáshoz. Az első mély altatás 22 éve volt, két felszínes volt 9 és 10 éve, és szintén gerincműtét 7 éve. Azok már biztos hogy nem játszanak szerepet ebben.
Alvásklinika felkeresését ajánlanám. Ott hátha tudnak segíteni, valamit felírni vagy ajánlani.
De ahogy előttem írták, lehet, hogy lelki eredetű tudat alatti szorongásról van szó. Ilyen esetben pszichológust tudok ajánlani.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!