Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Mi lehet a térdemmel? Lassan...

Mi lehet a térdemmel? Lassan 9 hónap telt el a sérülés óta, de azóta sem jött teljesen helyre.17/L

Figyelt kérdés

Február elején szekrényugrásnál érkezésnél kattant egyet, utána fájdogált, de csak a következő nap lett rosszabb. Akkor nem is tudtam rendesen menni, mert hajlításnál nyújtásnál nagyon fájt. Ezután egy héttel, amikor még nem jött teljesen helyre, elmentem egy szertornaversenyre, ahol ráerőltettem. Utána megint nagyon rossz volt, el is mentünk egy magán orvoshoz, aki azt mondta, h valószínűleg megrándult. Onnan elküldtek röntgenre, azon semmi nem látszott, majd májusban MRI-re. Az orvos azt mondta a képek alapján, h lát duzzanatot az egyik oldalszalagon, de az azt jelenti, h már gyógyulóban van, és sokat kell pihentetnem, bicikliznem, úsznom. Június óta már nem is voltam orvosnál.

Februártól szeptemberig pihentettem, gyógytornán is tanultam erősítő gyakorlatokat, sokat javult, de még ma sem az igazi. Sima járásnál nem fáj, de sportolásnál gyakran megfájdul, szertornán nyújtásnál nagyon tud fájni, aztán amikor edzés után hazamegyek és végre pihenek, akkorra szokott mindig megfájdulni.

Guggolni azóta sem tudok, mert nagyon fáj, szekrényugrásnál meg nincs erő a lábamban, félek, h összecsuklik.

17 éves lány vagyok és félek, h már nem is fog soha helyrejönni, vagy a sportot kell feladnom. Mit lehet tenni? Akkor az orvos azt mondta, h ha nem javul, akkor arthroscopos műtétet javasol. Vagy keressünk esetleg másik orvost?


2011. okt. 22. 21:47
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!