Szociális fóbiám van?

Ha igen, szerintem a legelső tanárnőm alapozta meg, mert amúgy is mindig félénk kislány voltam, nem ismertem senkit és semmit az iskolában, nem tudtam, mit hol találok, és a tanárnő mindig engem (állandóan csakis engem) kért meg, hogy csináljak meg valamit, de egy idő után nem mertem megkérdezni, hol van, vagy mit kell mondani, mert vagy azért szidott meg, mert nem tudtam, hol van az iroda, kitől kell elkérni a magnót vagy az osztálynaplót, kitől kérjem el a kulcsokat, stb., vagy ha nem kérdeztem meg, nem tudtam, hogy hova is menjek, és el voltam veszve, és ilyenkor utáltam hallgatni a szidást, hogy én milyen ügyetlen vagyok, buta meg feledékeny, legszívesebben inkább elszaladtam volna. Akkor kezdődött ez a szorongás, félek a hivatalos helyeken, a pénztárnál fizetéskor, színpadon való szerepléskor, feleléskor, vagy ha egy tanár megkér, hogy hozzak neki el valamit. Félek az idegenektől is (bár szerintem ezt jól teszem). Ha nem egyedül vagyok, nem félek semmitől, akkor se, ha a társam se tudja, mit kell csinálni, de legalább nem egyedül vesztem el. Ha nem vagyok egyedül, a sötétben sem félek, csak érezzem, hogy ott van mellettem. A kisboltba is félek elmenni, mert ott már többször is kerültem számomra kínos helyzetbe, és félek, hogy megint történik valami ilyesmi. De amikor először jártam egyedül a gyógyszertárban, akkor is kínszenvedés volt kivárni azt az öt percet, amíg végre sorra kerülök, aztán elmehetek innen jó messzire. Utálok szerepelni, utálom, ha engem néznek, szeretek egyedül lenni egy kis sarokban, ahol senki se lát vagy hall. Hogyan tudnám ezt legyőzni?