Szerintetek érdemes orvosnak tanulni?

én speciel a dokikkal kijövök, és ha értelmesen meg tudjuk beszélni hogy mi van velem, akkor nemgáz.. pl agyerekdookim is jó arc volt.

Szerintem érdemes orvosnak menni, ha nem itthon akarsz "megélni" belőle... presze lehet h össejön valami, de kint sokszorosa a fizud... aztán hazajössz, és tudsz kezdeni is valamit, nem csak tengődni, mint a legtöbben.

Az a baj, hogy ezek a vélemények tapasztalatokon alapszanak. Ha már tíz különböző orvos csesz el nálad valamit, milyen véleménnyel lennél róla? És nem csak az, hogy hibázik, hanem ahogy az emberhez szólnak, viszonyulnak.

Nem, nem írom le az összes orvost, a gyerekdokimat én is csíptem, voltam jó fogorvosnál is. De sajnos sok olyan orvosnál, aki úgy bánt velem, mint egy darab hadd ne mondjam mivel.

Csak akkor menj orvosnak, ha nagyon elszánt vagy, tényleg elhivatott, és tudod, hogy mikor kell kiszállni, váltani. Sokan belefásultak az egészbe, mert azért valljuk be, amilyen betegek vannak, nekik sem könnyű...

Szerintem érdemes, csak legyen tartásod és tudj erős lenni két dolog miatt: az embereken úgy tudsz segíteni orvosként, ha empatikus vagy (a jó szakember-t, mint fogalmat adja egyrészt az egyetemen megszerezhető tudás és az utána következő gyakorlati tapasztalat etc, ezt alapnak gondolom:-)), de annyira meg nem szabad majd empatikusnak lenned, hogy belerokkansz a paciensek tragédiájába...ezt lesz nehéz elsajátítanod. A másik dolog az amit akkor fogsz tapasztalni, ahogy felsőbb éves leszel és ahogy bekerülsz egy kórházba vagy akármilyen eü. intézménybe, hogy ha nem idomulsz, akkor lehet kiközösítenek és nagyon nehéz munkanapjaid lesznek, ha idomulsz, és még emlékezni fogsz miért akartál orvos lenni, akkor pedig reggelente nem biztos, hogy azon szerencsések közé fogsz tartozni, aki nyugodt szívvel a tükörbe nézhet.

De ne a kommentekből indulj ki. Sokféle ember megy orvosnak és sokféle ember betegszik meg. A találkozásaik alapból se lehetnek mindig tökéletesek, az ami itthon pedig jellemzi az eü. helyzetét az alapból ambivalens érzelmeket szül mindenkiben. Ha pedig egy kommentben kell velemenyt alkotni, akkor sokan sarkosan, tomoren teszik hely es idő hijan, de ha szemtől-szemben leülnél velük kiderülne, hogy ennek mi az oka (pl. xy orvos milyen megalázóan bant vele...), de mellette az is kiderulne, hogy vannak pozitiv elmenyei is és van orvos akit Istenít és alapjában véve, ha rajta mulna fizetesemelessel kezdene es a rendszer javitasaval :-).

Az orvos nem szakma, hanem hivatas. Ha még bizonytalan vagy probalgasd a tudasod, probald elkepzelni, hogy valamely szakteruleten sikeres orvos vagy es izlelgesd, hogy az neked mit is jelentene? Es orvoskutató is lehetsz, mert a kutatasok eredmenyi is rengeteg emberen segitenek/hetnek, es ha ilyen marad a magyar egeszsegugy, akkor ott legalabb nem talalkozol a mas orvosok miatt megkeseredett paciensek alap"gyuloletevel" ;-).

Fel a fejjel! Ne komment alapjan itelj es az altalanositasokat csupaszitsd vissza az egyenek szintjere, ugy talan még sikerül valami hasznosat is kihamozni beloluk a kesobbi orvosi palyafutasodra.

Hát, ezeket a véleményeket majd megtanulod lesz*rni. Persze kicsit mindig fel fog húzni, de egyre kevésbé.

Amúgy soknak van valóságalapja, de sok olyat is hallok/olvasok, hogy kettéáll a fülem. Az embereknek néha olyan abszurd elvárásai vannak az orvosokkal szemben, hogy az ember csak néz ki a fejéből.

Olyanról bezzeg nem ír cikket senki - meg mást sem -, hogy például miket kell lenyelnie néha egy orvosnak egy éjszakai ügyeletben, mondjuk traumatológián:

a beteg bűzlik az alkoholtól (netán a fekáliától), leköpi az őt vizsgáló orvost, tegezve elküldi a nemmmondomhova, stb.

Azt is megjegyezném, hogy az orvosok hibáit előszeretettel emlegetik fel az emberek, de az már nem olyan nagy szám, amikor megfelelő ellátásban részesülnek. (Pedig meg vagyok győződve arról, hogy utóbbi gyakrabban fordul elő.)

És akkor meg kell említeni azt is, hogy az internetes kommentelők döntő többsége frusztrált, időmilliomos ember, akinek nincs élete, így az ilyen internetes kommentekben éli ki a "kapcsolatait" a világgal, jól megmondja a tutit. Szóval ezekkel ezért sem kell foglalkozni.

És végül: szerencsére sok olyan beteggel is fogsz találkozni, akik értekelik a munkád, megadják a tiszteletet és hajlandók együttműködni, az ilyen betegeket - a sok értelmes után - megtanulod majd értékelni:)

Meg egy jó tanács neked: szép dolog, hogy ennyire szeretnél az embereken segíteni, de a megfelelni akarásodat és az empátiádat meg kell majd tanulnod féken tartanod. Ha túlságosan beleéled magad ebbe a szerepbe, nagyon hamar ki fogsz égni. Gondolkodj azon, hogy a segíteni akaráson kívül milyen motivációid vannak még, és ezeket is hagyd érvényesülni. Szerintem nem baj, ha az embert a presztízs, némi nagyravágyás, vagy bármi más is motiválja (egészséges mértékben), így kisebb a kiégés valószínűsége.

Egy orvostanhallgató

Látszik, hogy még elsős vagy:D

Szerintem elsőben a hallgatók 90%-a úgy gondolkodik, ahogy te. Sőt, van, aki még naivabb, és azt sem látja, hogy manapság már szinte minimális megbecsülés sincsen az orvosok felé.

Elsőben még elhiszed, hogy elég lesz neked az a 120 ezres fizetés, amit itthon kaphatsz kezdőként a munkádért. Elhiszed, hogy ha rendesen dolgozol és kedves vagy, akkor tiéd a világ, mindenki imádni fog és minden nap boldogan mész munkába.

Aztán ahogy közeledik a végzés, rájössz, hogy nagyon nem úgy mennek a dolgok, ahogy elképzelted:D Bizony a betegek között is van egy rakás bunkó, aki úgy gondolja, hogy neked kellene megtiszteltetésnek venned, hogy befáradt hozzád.

Arról persze sokáig lehetne vitatkozni, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? (Jelen esetben a bunkó, kiégett orvos, vagy a bunkó páciens).

Meg arról is, hogy hol gyökerezik ez az egész...

Én ötödévesként úgy látom, hogy akkor éri meg orvosnak tanulni, ha utána szépen elhúzol külföldre legalább egy pár évre. (De persze aki kimegy, az már jó eséllyel nem jön vissza).

Itthon akkor lehet jól megélni majd később (mondjuk úgy 50 éves korodra), ha tényleg éjjel-nappal gürizel, és persze elfogadsz mindent, amit adnak.

Vagy ha alapból van hátszeled.

Mindezek ellenére én még mindig nem bántam meg, hogy orvosnak tanultam. Mást el sem tudnék képzelni. Most már kezdek egy kicsit aggódni a jövőn, mivel lassan a suli végére érek, de még mindig kicsit úgy érzem, hogy "majd lesz vmi". Hogy hol, majd kiderül.