Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Leszoktam a fűről több mint...

Leszoktam a fűről több mint fél éve, és most elkapott a sóvárgás. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

21/F.

Közel három évig szívtam.

Volt hogy heti 2-3 cigit, viszont volt hogy napi 2-3-at is elszívtam. Ez változó volt, kedvtől, pénztől, adott helyszíntől, és egyebektől függött. Szerettem megmondom őszintén, nagyon élveztem. És aki ebben a cipőben jár/járt mint én, az is tudja mélyen legbelül hogy ez így igaz rá is..

Volt egy-egy rosszabbul elsűlt szívás is..vagy mert aztán még olyan be nem számított vagy közbejött dolgom akadt amiben korlátozott némileg..vagy azért mert rosszul lettem. Ami alatt azt értem hogy vagy tényleg jobban vert a szívem a normálisnál és szinte olyannyira hogy majdnem elájultam, vagy csak beképzeltem de a lényeg a lényeg hogy rosszul voltam...100/2~3 alkalommal. Ezek viszont emlékezetesek.

Aztán időközben lett egy a barátnőm, azóta össze is költöztünk. Miután összejöttünk azzal a címszóval hogy "szüneteltetem" abbahagytam.. ez sacc/kb. 7hónapja volt.

Most viszont hiányzik, vagyis nem. Ez hülyeség. Akarom érezni újra, néha már odaképzelem az illatát is. Érezni akarom!...ez az egyik felem, aki segítségért kiált.

A másik felem pedig rohadtul nem akarja, és jó így tisztának maradni.

Hogy nyomjam el ezt a "vágyat/hiányt/sóvárgást" ?

Nem szeretném hogy kioktassatok, csesztessetek, én sem vagyok rá büszke arra ami volt.

Köszönöm.


2017. febr. 4. 00:26
 1/7 anonim válasza:
Nagyon sehogy. Ehhez akaraterő kell... Kb. olyan mint a cigi. A cigiről sem lehet leszokni csak abbahagyni. Nagyon sok ember visszaáll a cuccra is... Akarat és egy kis ész kell ahhoz, hogy ne tedd meg újra. Csak gondold át logikusan...jobb helyre is eltudod költeni te azt a pénzt....És hiába mondanám, hogy na bumm neki havi 1 partiba engedd meg magadnak az se jó mert Te benne voltál tudod, hogy az 1 cigi az nem 1 cigi és utána jön a többi.
2017. febr. 4. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Szerintem próbáld meg elfoglalni magad és olyan dolgokat kipróbálni amik adrenalinlöketet adnak,izgalmasak. Egyébként meg akaraterő! Ha visszamész az jó egy ideig aztán kuka a 7 hónap a semmiért.
2017. febr. 4. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Nemkell olyan sokat szívni lehet csinálni de mértékkel. Én soha nem értettem az olyanokat akik fűvel kelnek fűvel fekszenek. Nekem ez az életforma egy évig ment. Aztán azon kaptam magam, hogy már egy éve nem téptem be, hoppá eltoltam gyorsan 2 cigit fél év múlva ismét egyet-kettőt. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy szerintem hajlam vagy genetika kell hozzá, hogy valaki úgy rákattanjon hosszútávon a fűre.

Akikkel először téptem közülük van 2 ember aki 10 éve rajta van na ők kb nem tudnak beszélni, nincs 2 értelmes mondatuk, lassú reflexek és beszűkült tudatállapot jellemzi őket. A szívem soha nem fájt a fűtől és még senkitől sem hallottam volna hasonlót. Ellenben a biotól nekem is voltak hasonló élményeim, úgy vert a szívem, hogy azt hittem meghalok nagyon para volt. És a jwh-018 utáni összes bio hatóanyag ezt váltja ki szapora szívverés, fokozott stressz, félelem,halálfélelem és szorongás stb.

Tudod amikor silány a fű sok eladó lefújja őket ezekkel a bio hatóanyagokkal. Valószínű ezért volt néha kellemetlen érzésed.

Szívjad de csak akkor ha jól esik, érzésből ne kényszerből vagy megszokásból, unalomból. Szerintem egy hónapban egyszer megengedheted magadnak.

2017. febr. 4. 01:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Az első válaszolót nem értem minek ad tanácsot tapasztalat hiányában. Te tipikusan olyan ember vagy akinek fogalmasincs a világról. A a fű nem cucc meg drog meg ilyenek. Hanem egy gyógynövény. A cigi pedig sokkal de sokkal erősebb függőséget alakít ki ez a függőség köszönő viszonyban sincs a fű pszichikai függőségével. Egy dohányosnál a nikotin megvonás fizikai tüneteket eredményez.
2017. febr. 4. 01:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim válasza:
Tapasztalatból mondtam, nekem mmindig sikerül visszaállnom rá mert jól esik..
2017. febr. 4. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Vagy nagyon gyenge az akaraterőd( nem bántásból mondom), vagy a nikotinra függtél rá... A marihuána minimális lelki függőséget okoz csak( lényegében nem is addiktív)...

szerintem csináld azt, hogy engedd meg magadnak mondjuk 2hetente 1x, vagy ha mondjuk sikert érsz el a munkában/suliban akkor ez legyen a jutalom.

és leginkább foglald le magad. Tanulj, olvass, nézz filmet, hallgass zenét, szerezz hobbit, légy barátokkal. És máris nem lesz időd ezen gondolkozni

2017. febr. 4. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:
Én úgy jöttem le a fűről hogy áttértem a piára gyógyszerrel..kabinváltás a titanicon..aztán a fű is visszajött..politoxi lettem.12 évig ment ez aztán olyan állapotba voltam hogy majdnem meghaltam,volt egy balesetem,vérömleny lett az agyamban,megvakultam..idővel visszajött a látásom..de ezután is elkezdtem inni,gyógyszerezni,füvezni,minden ami volt..jöttek az ujabb mélypontok..ha elérsz egy szintet az önpusztitásban,akkor nagyobb lesz az életösztönöd,hogy nem akarsz majd meghalni..4éve vagyok tiszta..xboxozom,sportolok,olvasok,írok,rajzolok,megismerem,élvezem a világot!kívánom hogy tanulj mások hibáiból,és ne kövesd el ugyanazokat!valamit találj te is,egy plusszt,egy a társadalomba beilleszthető "függőséget"!;)mert ugye nem annyi az élet h bejárjunk dolgozni..
2017. febr. 5. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!