A hozzátartozók szemszögéből nézve melyik a legrosszabb betegség amelynek a családtagjuk részese lehet?

Aligha van ilyen sorrend, hogy mi a legrosszabb, második legrosszabb, harmadik, stb stb stb.

A szeretett hozzátartozót menthetetlen, visszafordíthatlan állapotban látni a lehető legrosszabb érzés. Amikor édesanyám rákos lett és hétről hétre épült le és mi semmit sem tudtunk csinálni, annál rosszabbat elképzelni nem tudok. De egy lebénult sroke-os, vagy akár egy totál demens emberrel is borzasztó lehet. Különösen, ha az illető a szeretett hozzátartozónk.

Nekem nem a nagymamám fizikai gondozása volt nehéz. Ő nevelt fel, ő is gondozott engem, mikor kicsi voltam.

Hanem az, hogy a szellemi leépülését kellett végignézni. Ráadásul ő eközben agresszív lett, kiabált, káromkodott (amit amúgy soha nem tett egészségesen), lopással gyanúsított minket, kiabált, hogy meg akarjuk ölni, lek...vázott, szörnyű dolgokat mondott...

Amikor nem ez volt, akkor meg azt kérdezgette, hogy apám (a fia) mikor jön már meg. Aki akkor már hosszú évek óta halott volt... s ha valaki véletlen elszólta magát, hogy a Jóska már nem is él, az mindig őt új hírként érte, mintha akkor vesztette volna el a fiát. Végül már azt mondtuk neki inkább, hogy kinn van a teheneknél, vagy a kertben stb. Ebben megnyugodott.

Szóval, szerintem az a legrosszabb, ha a fizikai szenvedést kell nézned, vagy ha a szellemi leépülését látod napról napra annak, akik szeretsz.