Mik a következményei egy szívinfarktusnak?

A válasz nem egyszerű. Alapvetően két dolgot kell figyelembe venni : 1. Az infarktus következtében mekkora a ténylegesen visszafordíthatatlan szívizom károsodás ?

Két héttel az infarktus után erre még nem lehet pontosan válaszolni. Ha az infarktus után a bal kamra maradék funkciója elfogadható ( ezt legegyszerűbben szívultrahang vizsgálattal lehet megállapítani. Ha az ún EF - ejekciós frakció nevű paraméter 50% feletti, akkor ez nem jelent nagy mennyiségű szívizompusztulást)akkor a prognózis jó.

Az, hogy mi lesz a későbbiekben, az attól is függ, hogy a szívkatéteres vizsgálat során mit találtak ( ha ez már megtörtént az infarktus akut szakában, akkor jó, ha még nem , akkor meg kell csinálni mielőbb.)A koszorúerek állapota dönti el azt, hogy szükség van e további katéteres beavatkozásra, vagy esetleg koszorúér műtétre. Persze, olyan eset is lehetséges - bár nem gyakori - hogy a koszorúerek épek.

Ha a koszorúerek épek ( vagy az infarktusért felelős érelzáródás meg lett oldva az akut szakban, és nincs több) valamint a bal kamra funkció jó, akkor egy ún. rehabilitációs szakot követően ( ez általában 1 hónap) visszatérhet az élete a megszokott kerékvágásba. Magyarán : sportolhat ( sőt, kell is!) dolgozhat, egy bizonyos idő után a fizikai aktivitása nem kell , hogy különbözzön egy átlagos embertől.

DE ! Itt jön a 2. pont : Fel kell deríteni azokat a tényezőket, amelyek az infarktusnak ún. rizikófaktorai. Ezek között nyilván vannak olyanok, melyeket lehet befolyásolni ( pl. dohányzás elhagyása, testsúlycsökkentés, megfelelő fizikai aktivitás, a rizikócsökkentő gyógyszerek - aspirin, statin - szedése, társbetegségek megfelelő kezelése - pl. magas vérnyomás , diabetes )és sajnos vannak olyanok, melyeket nem , vagy csak nagyon nehezen ( pl. genetikai hajlam, környezet, mindennapos stressz, stb). Ezeket a kezelőorvossal meg kell beszélni és nagyon komolyan betartani.

Ha már volt valakinek egyszer infarktusa, sajnos a rizikó mindig valamivel magasabb mint annak, akinek még nem volt, de odafigyeléssel és az utasítások betartásával ez minimalizálható és a párod teljes értékű életet élhet.

Reméljük a ti esetetekben a helyzet ez.

Ha az infarktus következtében a bal kamra funkció komolyabban sérült, akkor sem kell rögtön pánikba esni. Az infarktust szenvedett szívizomban ugyanis vannak olyan területek, amelyek vérellátása zavart szenved ugyan, de a sejtek nem halnak el, csak időlegesen beszüntetik működésüket. Ha helyreáll a vérellátás, akkor ezek "magukhoz térnek" és a bal kamra funkció javulhat még akár hetekkel - hónapokkal az esemény után is. Ennek persze feltétele, hogy a koszorúér keringés helyre legyen állítva (katéteres beavatkozással, vagy esetleg bypass műtéttel- ez utóbbi inkább halasztottan jöhet szóba ebben az esetben). A gondozás során végzett kontroll szívultrahang vizsgálattal lehet ellenőrizni, javul e a fenti esetben a szívizom működése.

Vegyük a legrosszabb esetet, hogy a bal kamra funkció súlyosan és véglegesen sérült ( remélem nem ez a helyzet). Ekkor nyilván már a fizikai aktivitásnak határt szab a szív csökkent teljesítőképessége, de még gyógyszeres kezeléssel hosszú ideig - ha csökkent teljesítménnyel is - de megfelelő minőségű élet élhető. Az ilyen betegek gondozása során figyeli a kezelőorvos a funkcionális kapacitás ( terhelhetőség) változását, s ha gyógyszeresen nem tartható egy elfogadható állapot, akkor szívtranszplantáció jöhet szóba.

Mindenesetre bármi is a helyzet, a szigorú orvosi kontroll és a beteg együttműködése nagyon fontos !!!!!

Tudom, sok idő eltelt, de talán megközelítem - túlélőként - a másik oldalról is. Az én esetemben a szívbillentyűt cserélni kellett, mert megfertőződött (infektív endocarditis). 8 éve fémbillenytűkkel élek.

Mi változott az életemben? Sajnos sok minden!

Már a kórházban mentesítettek a só használatától. Az első 1-2 hónap ritka rossz volt, mert mindig szerettem sósan enni, de aztán megszoktam. ennek volt haszna is, nagyon pontosan érzem, ha valami egy picit sósabb, így finomabban be tudom állítani az ételek ízét.

A fizikai teljesítőképességem most kb 80-90%-os egy magamfajta emberhez képest. Ez azt jelenti, hogy lassabb vagyok. Ha gyorsítok, azt nem bírom sokáig, futni egyáltalán nem engednek és nem is vagyok rá képes, csak kb 30-40 métert, utána percekig zihálok.

Életem végéig vérhigítót kell szednem, hogy a billentyűk tökéletesen "olajozva" legyenek. Ezáltal az orvoshoz járások, a rendszeres vértesztek, a patikából való gyógyszeres csomagok a mindennapi életemet kísérik. Ezek nélkül sajnos nem létezhetek.

Tehát tulajdonképpen nem volt szívinfarktusom, de a későbbi eredmények ezt az állapotot rögzítették nálam. S bár a műtét Budapesten volt, és évek óta külföldön élek, mindenhol orvos/orvoshallgatók TUCATJAI jöttek, hogy hallhassák a szívverésemet, ami egy időzített bombához tartozó ketyegést hallat. Nagy csendességemben, bizonyos szögben én is hallom. A szívem néha fájdogál, néha a jobb oldalam fáj (erre azt mondták, hogy ez a normális). A dolog csak azért kellemetlen néha, mert úgy viselkedik, mint az izomláz. Semmilyen műszer, vérvétel nem mutatja ki, de mégis fáj. Akár napjában többször is, máskor nem érzek semmit hetekig. Ilyenkor jólesik egy kis lefekvés, szándékos "kikapcsolás", de volt már úgy, hogy ez sem segített és kórház lett a vége. Többször is. Sem otthon, sem Angliában semmit nem tudtak vele mit kezdeni. Utóbbi helyen az első vérvétel infarktust mutatott, de 2 hét után sem találtak semmit.

Szóval nálam (és gondolom másnál is) lehetnek furcsa dolgok, amelyek utalhatnak arra, hogy valami nem stimmel. A végére csak annyit, hogy 38 voltam, mikor ez bekövetkezett. Az irodai munkámat abbahagytam, teljesen mással foglalkozok azóta.