Kezdőoldal » Egészség » Férfiak egészsége » Dohányzom, akalom adtán...

Dohányzom, akalom adtán akoholt fogyasztok, és több mint egy éve abbahagytam a sportot. Ha egyáltalán ez probléma, akkor ez lehet a megoldás?

Figyelt kérdés
A barátnőmmel arra a pontra jutott el a kapcsolatunk, hogy úgy éreztük, hogy sort keríthetünk a szeretkezésre is. Fél órás előjáték után, megkezdtük volna az aktust, ám ekkorra már, lankadt volt a péniszem. Ez volt az első alkalommal. Majd megint próbálkoztunk, és megint, és a vége mindig az lett, hogy az óvszer felhúzása előtt már nem voltam kész az alkalomra. Volt egy fél éves szünetünk, majd megint ágyba bújtunk, ám ekkor már 10 perc is elég volt ahhoz, hogy lankadt állapotba kerüljek. Hozzáteszem, hogy mind ez vak sötétben történt, nem láttam belőle semmit. Ez is rátehet egy lapáttal? Esetleg a fentiek lehetnek a megoldás kulcsai? Nem hinném, hogy az én koromban már merevedési problémákkal kéne szembe néznem, mivel a maszturbálás során ezzel semmi gond nincsen, és reggelente is várnom kell, míg kimegyek a nappaliba, mivel merev állapotban vagyok. Előjáték során úgymond csak én voltam aktív, ő nem igazán ért a péniszemhez. Esetleg ezek lehetnek a gondok? Egyszerűen csak neki is több részt kéne vállalni, és én fújom fel magamban ennyire, vagy a fentieken kéne változtatni? Kérlek titeket, hogy akkor írjatok, hogyha nektek is volt ilyennel dolgotok, és megoldottátok, vagy csak simán tudjátok a megoldást. 17 éves vagyok!
2016. márc. 29. 04:02
 1/4 anonim ***** válasza:

Vannak olyan lányok, akik képesek bármilyen izgalmi állapotot elrontani a hozzáállásukkal, vagy ez lehet a probléma, vagy igen, próbáld meg anélkül, hogy lemondasz a káros dolgokról, kávé, cigi, alkohol, bármilyen gyógyszer.

Ilyen korban ha szervileg minden oké, nem lehetne probléma.

Ha mégis, akkor doki.

2016. márc. 29. 05:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Meg a masztit hagyd abba. Persze a lány is segíthet. Ne egy fadarab legyen. A káros szenvedély is sokat ront.
2016. márc. 29. 05:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim válasza:
Volt ilyen gondom, sajnos nekem csak úgy megy ha előtte szopnak, a vizuális ingerekre nem indulok be, de én nagyon sok pornót néztem régen és ez a mai napig kihat az életemre :(
2016. márc. 29. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Lehet, hogy szimplán büdös és igénytelen vagy, ezért nem kíván a lány és emiatt úgy is viselkedik.

A körülmények ismerete nélkül nem lehet véleményt mondani.

2016. márc. 29. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!