Kezdőoldal » Egészség » Férfiak egészsége » 18 évesen merevedési zavar?...

18 évesen merevedési zavar? Mitől lehet ez velem?

Figyelt kérdés

18 éves vagyok és eddig összesen két lánnyal voltam, egyik a barátnőm volt, a másik pedig most a barátnőm már szerencsére nem kevés ideje.


többször feküdtem le már velük.

Előbbi barátnőmmel tényleg csak két-háromszor. Semmi nem sikerült, nem mentem el, nem volt semmi benne, nem élveztem, ő sem különösebben.


Ezzel a lánnyal már nem számolom hányszor voltam de ebből nagy számot mondok, ha azt állítom négyszer mentem el és kicsit, ha azt mondom, hogy hússzor pedig nem.


A problémám abban merült ki, hogy miközben vele vagyok az esetek erősen túlnyomó részében aktus közben elkezd lankadni a merevedésem és onnantól folyton csak ki-ki csúszik, és vége az eseménynek.


A lány saját magát okolja, de erről szó sincs. Nagyon vonzó lány, gyönyörű, tényleg olyan teste van, hogy a merevedéssel semmi baj csak azzal, hogy úgy is maradjon. Nem tehetne többet ő, mert amit csinál nagyon jó érzés, és ügyes vele de egyszerűen nem maradok úgy.


Volt, hogy fesztiválon/egyéb nyugalmatlan környezetben próbáltuk és akkor nem jött össze, ezt nem is csodálom, mert nekem nem megy bárhol bármikor hisz nem megbasnzi akarom hanem szeretkezni vele, ami közt a különbség ráészemről, hogy lelkiekben is ott kell lennem.


Amit fontos tudni rólam, hogy nem kissé gátlásos figura vagyok aki pisilni sem tud mások közelében, nem hogy úgy szexelni, hogy beszélgetnek a sátor mellett, arrébbról pedig Molnár Tomi énekel régi AntiFitnessClub számokat



A lényeg a lényeg, hogy zavaró tényezők ide vagy oda, otthon a négy fal között a szoba nyugalmában, a csendben, ellazulva, lélekben összehangolódva, szerelmesen, testi és lelki vággyal fűtve, úgy hogy szülők aszok négy országgal arrébb vannak, úgy is csak kb háromszor ha sikerült megmaradnia a merevedésnek és sikerült elmennem.


Mi lehet az oka?

Minél többször történik úgy rombolódik az önbizalmam, és előre attól félek már, hogy nem fog menni, és neki is rossz lesz, nem csak nekem, mert hát hirtelen petyhüdté válok, akkor a barátnőmet is lógva hagyom a levegőben ezen a téren.


amúgy kedvesen és édesen megérti és próbál segíteni, de hát nem tudjuk mi a baj.


Bárki tudna mondani ötleteket, tapasztalatokat?

Nem célom, hogy 18 évesen szervi problémáim legyenek, remélem csak nem az.



2017. júl. 7. 22:56
 1/7 anonim ***** válasza:

bár nincsenek hasonló gondjaim, de szerintem menj pszihológushoz, vagy szakemberhez aki segit feloldani a gátlásaid, valószinüleg lelki eredetü lehet.

18/f

2017. júl. 7. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Az van amit az első mond!
2017. júl. 7. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Semmi bajod nincs!

Szervi bajod meg főleg, mert akkor mereved3s se lenne...

Azt tanácsolom, hogy fordulj egy urol9gushoz, mond el neki a problémád.

Ne stresszelj, ez nagyon könnyen kezelhető!

2017. júl. 8. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Ne izgulj semmi bajod nyugi🙂
2017. júl. 8. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim válasza:
Lelki eredetű a dolog. Velem is előfordult, amikor szeretőm volt, és vele tökéletesen ment minden, nagyon jó volt, aztán a párommal meg folyton lelankadtam. Rájöttem, hogy a bűntudat az oka, hogy hazudok neki, átverem, persze kicsit untam is már vele. Ha megküzdesz a gátlásaiddal, lelki okokkal, minden rendbejön. Egy pszichológussal beszélgetned tényleg hasznos volna.
2017. júl. 9. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Egy pohár bort, vagy ilyesmit próbáltál már?
2017. júl. 11. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy homoszexuális vagy
2018. márc. 11. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!