Kezdőoldal » Egészség » Fogak, szájápolás » Fogorvos összekeverte a...

Fogorvos összekeverte a zománchibát a fogkővel és lecsiszolt több helyen az ép, egészséges fogaimból, ettől a két fogsorom már nem záródik jól. Mit lehet tenni ilyenkor?

Figyelt kérdés

A részletek: Fogtömésben állapodtunk meg a fogorvossal, beadta az injekciót,és utána elkezdte csiszolni a fogaimat. Mikor rákérdeztem közölte, hogy amíg az injekció hat, ő leszedi a fogköveimet azon az oldalon. Ez mint utólag kiderült 6-8 ezer Ft-ba került, amit elfelejtett a kezelés előtt közölni, de ez a kisebb probléma. Ezután arra lettem figyelmes, hogy az alsó négy metszőfogammal nagyon sokat elidőz, amiknek a külső felső részén apró zománchibás foltok vannak, és az eszembe villant hogy ugye nem a zománchibáimat csiszolja, ezért megemlítettem neki finoman, hogy gyerekkorom óta sajnos zománchibásak a fogaim, de kezelték valami szerrel, amit még külföldről sikerült beszereznünk, stb stb. Erre ő közölte, hogy nem lát zománchibát (!), ennek még akkor örültem is...és hogy gyönyörű állapotban vannak a fogaim, és mindenáron meg akarta tudni hogy mivel kezelték, mert szerinte biztos attól ilyen jók a fogaim. Legalább 3-4-szer megkérdezte, hogy nem emlékszem-e a nevére...Itthon vettem csak észre, hogy valóban egyenesre csiszolta a metsző fogaimat, lecsiszolta a zománchibás részeket, valamint belecsiszolt a hátsó őrlő fogaimba is (érezni hogy jóval kevesebb a barázda mint a másik oldalon, és a tömött oldalon fogsorom alacsonyabban záródna mint a másik oldal, illetve kevesebb és más pontokon, a tömött oldal csak 1-1- ponton záródik, és leghátul egyáltalán nem, míg a másik oldal sok ponton és leghátul is erősen össze tudom zárni. A tömött/csiszolt oldalon nemhogy erősen, hanem egyáltalán nem tudom összezárni a leghátsó fogaimat alul és fölül, nem érnek össze.

Illetve másik probléma még ugyanezzel az esettel kapcsolatban: Nyaralás előtti vizitre mentünk, hogy néhány hőre érzékeny fogamat ellenőriztessem, a férjem pedig panaszmentesen csak ellenőrzésre, erre betömte 1-1 fogunkat, majd utána közölte, hogy megbolygatta az idegeket, lehet hogy fájni fog, de ne húzassuk ki az út során, mert ha gond van ő meg tudja menteni őket gyökérkezeléssel ha hazajöttünk...Fájdalomcsillapítót nem írt volna fel magától, de kérésünkre felírt Algopyrint!!!, amit sajnos használnom is kellett, de természetesen nem ért semmit. A tömött fogam most is néha fájdolgál egyébként, még 6 héttel az eset után is, de annyira egyelőre nem, hogy gyökér kezeltessem emiatt. Mindenesetre jobban fáj, mint kezelés előtt...

3 kérdésem van: 1. Lehet-e ezeket valahogy korrigálni (főleg a fogsor problémát)? 2. Hogy tudom bizonyítani amit csinált és hogy lehetne megakadályozni hogy a jövőben ilyet csináljon (kártérítés, engedély visszavonása amíg egy fogászati alaptanfolyamon részt nem vesz vagy ilyenekre gondolok) 3. Nem volt asszisztense. Ez manapság bevett gyakorlat? Hiszen nemcsak segítség de mind az orvos mind a beteg számára biztosíték is egy tanu és talán valamennyire visszatartó erő is az orvosi túlkapásokkal szemben.


2018. jan. 29. 11:02
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ez olyan szakmai kérdés, amit nem lehet megválaszolni.

Én a helyedben keresnék egy másik orvost. Olyat, akit mások ajánlanak, akivel elégedettek pl. ismerőseid, barátaid. Ő nézze át a fogaidat. Ha valamit elrontott a mostani orvosod, akkor biztosan látni fogja.

Az asszisztens szerintem fontos, mivel ő dolgozik a fogorvos keze alá. El sem tudom képzelni, hogy egyedül a fogorvos hogyan tud megoldani mindent. Én még sose volt úgy fogorvosnál, hogy ne lett volna asszisztens.

A betömött fogat mindenképpen nézesd meg, mert lehet, hogy ki kell szedni a tömést, gyökérkezelni, gyógyszert beletenni. Ha fáj a tömés alatt és feszít, az nem jelent jót, nem fog elmúlni magától.

2018. jan. 29. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
59%
Már én is voltam úgy fogorvosnál hogy asszisztens és maszk nélkül csinálta a dolgát, a számlaadás meg még csak fel sem merült a végén.
2018. jan. 29. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
73%
A fogkő leszedés nem „csiszolóval” történik, hanem ultrahangos depurátorral, ami NEM károsítja a zománcot! Az, hogy most másnak érzed a fogaidat teljesen normális, ugyanis a fogkő el lett távolítva, így érzed újra a fogaid saját felszíneit. Az, hogy nem érintkeznek a fogaid azóta, valószínűleg a tönés nem megfelelő magassága okozza, amit egyszerű polírozással meg lehet szüntetni. Az általad zománchibaként emlegetett dolog lehet, hogy egyszerűen csak elszíneződés volt, amit depurálással és polírozással el lehet tüntetni. Minden tömés után teljesen normális az átmeneti, akár 2-3 hónapig tartó érzékenység/kisebb fájdalom is. Először tisztában kellene lenni a dolgok működésével, aztán lehet vádaskodni. Nem azért írom, hogy védjem az orvost, ő is hibázhat, hanem, mert nap mint nap találkozok hasonló tájékozatlan emberekkel, akik még kárt is tesznek azzal maguknak, hogy nem kérdeznek.
2018. jan. 29. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
72%
Azért ha tömés után 2-3 hónap múlva érzékeny ott már gond van. Mégis mitől kellene addig tartania hogy rendbejöjjön? Max. pár hét.
2018. jan. 29. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
58%
Ha gondolod fejtegethetem neked. Mély tömésnél a pulpa közelsége miatt hő hatására a fog érzékenységet mutathat, amely a fogbél védekezése következtében "szekunderdentin-képződés” idővel alábbhagy. Nos ez a folyamat tart akár 2-3 hónapig is.
2018. jan. 30. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
72%
Igen, de ez az érzékenység ez alatt a 2-3 hónap alatt gyulladásba is átmehet. Ezért szoktak alábélelni, nem?
2018. jan. 30. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat és a hasznos információkat, nem ártott volna ha ezekről már a fogorvos tájékoztat.


Nem tudom mennyire beszélhetünk mély tömésről. Egy régi amalgám tömésemet cserélte ki, ami tulajdonképpen már kiesett, azt mondta, hogy szerencsére még nem kezdett el szuvasodni a fogam. Ettől függetlenül persze fúrhatott mélyre. Igazából azt csinált a fogaimmal amit csak akart, és másokéival is azt csinál.


Ajánlottak más fogorvosokat, de férjem meggyőzött sajnos, hogy minek elmenni a város másik végébe, jó lesz itt a külvárosban is egy fogorvos...Hát nem jött be.


Nemcsak a színéből látom hogy lecsiszolta a metszőfogaimat: az alsó metszőfogaim ívesek voltak és most teljesen egyenesek és egy kis élük is lett.


Azóta voltam egy másik fogorvosnál, aki a tömésből még egy kicsit levett, de semmi mást nem csinált. Illetve megerősítette, hogy valóban ő is látja hogy lecsiszoltak a metszőfogaimból.


Én is kíváncsi lennék, hogy mi történt.


Abban biztos vagyok, hogy fogkő eltávolításnál végig zúgott a szerszám úgy, mint egy fúrógép, akkoris amikor az ínyem alá nyúlt be vele, és nem azt a szokásos hegyes valamit használta mint a régi fogorvosom. Ráadásul egyszer szerszámot is cserélt, valami olyasmi megjegyzéssel, hogy "Ide ez már nem lesz elég". Az egyik szerszám biztos, hogy kerek "fejű" volt, talán a második, de lehet hogy mindkettő, erre pontosan már nem emlékszem sajnos. Ez így normális? A hozzáértőktől kérdezem, mert én ugye nem vagyok az. Ilyen szokott lenni egy ultrahangos depurátoros fogkő eltávolítás (közben kiderítettem, hogy állítása szerint ő is ilyet használ fogkő eltávolításra)?

2018. jan. 30. 20:28
 8/9 anonim ***** válasza:
Az ultrahangos depurátornak hegyes a feje, és rezeg, nem forog. Hangja elég kellemetlen, különbözik a turbináétól. Előforfulhat - főleg ha idős a fogorvos - hogy valamit nem úgy csinált ahogy azt kéne. Mindenféle régi mószerben hisznek. De ha ennyire nem bízol a munkájába, akkot inkább menj máshova, még ha kilométerekkel többet is kell utaznod.
2018. jan. 30. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:

Régi kérdés , de megszeretném kérdezni milyen anyaggal tüntették el a zománchibádat?

Mert sajnos én is ezzel küzdök

2021. szept. 17. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!