Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Van aki még elhiszi a covidot...

Van aki még elhiszi a covidot és fél tőle még most is és megy oltásra? Létezik még olyan ember Magyarországon?

Figyelt kérdés

Én őszinte leszek, első perctől kamunak véleményeztem és egyetlen oltást se adattam be az egészet egy nagy f@szságnak tartottam és megfélemlítésnek. Ez a véleményem már akkor kialakult, mielőtt még Gődényék vagy bárki jött volna azzal, hogy kamu. Nélkülök született meg a véleményem és valahol igazam volt. Persze volt valami laborvírus, csak nem olyan veszélyes ahogyan azzal ijesztgették az embereket. Tudták ők azt, csak kellett pánikot kelteni és emberkísérletre sarkallni az emberiséget... már aki belement!

Én azt láttam, hogy nagyrészt azok haltak meg és lettek súlyos betegek, akik igazán féltek tőle. Szimplán psziché, mint mikor valakinek azt mondják, hogy na finom volt a kaja? Egészségedre mert most mérgeztünk meg te agyas... erre meghal az illető úgy megijed, pedig nincs is méreg benne, csak az ijedtségben hal meg. Létezik ilyen, az emberi psziché bármire képes.

Inkább erre tudok gondolni, más esetben meg az illető sanszos, hogy úgyis meghalt volna már valamiért hamarosan...lehet elöregedett, sok betegsége volt... az meg önhiba ha valaki eszi a sok cukros szart és utána jön egy vírus majd a leroncsolt szervezetével nem bír neki ellenállni és meghal miatta. Emiatt elítélni és visszatartani az egészséges és ellenálló embereket bűn volt, főleg gyerekeket. Máig életem legrosszabb emléke mikor maszkban láttam az embereket... szánalmas és beteges volt az egész.


Remélem nem fogják újra megszivatni vele az embereket. Máig isszuk a levét, azóta is tart a válság, 900 ft-ért veszem a kenyeret és a boltban amiért telekocsit hoztam ki 5-6 éve, ma már annyi pénzért jó ha tudok 5 tételt venni kajából.


2023. nov. 6. 20:56
1 2 3
 21/27 A kérdező kommentje:

19-es válaszolóval értek egyet.


Egyébként ez is olyan mint a hiszek vagy nem hiszek. Vannak ufó meg egyéb hívő emberek, fóbiások stb, akik félnek valamitől, elveket követnek és így tovább.

Egy olyan ember aki nem hisz vagy más elven él, úgysem tudja az ilyeneket meggyőzni.

Te köreidben a vírusba, én köreimben az oltásba haltak bele többen vagy az oltási szövődményeket cipelik életük végéig már. Egyébként én se gondoltam, hogy vírusban nem halhat meg valaki, nekem egy régi kollegám még a 2000-es évek első felében halt meg egy influenzába és hát ezelőtt is elég sokan voltak ilyen légúti betegségek miatt kórházban, csak nem irtak minden nap róla az újságok, mint manapság a neten már bárminek híre megy és eléd kerül a modern, digitális világban. Az meg hogy öregebb, embereket jobban legyűr, sajnos erre bármelyik ilyen légúti vírus képes. Ennyi erővel következő szezonra kitalálhatnak egy 'szuperinfluenzát' is. Azt is sokan elhiszik majd mert 1 hét alatt mondjuk 200 ezres megbetegedést holott influenza esetén a határ a csillagos ég is lehet. De azt is hozzá kell tenni, hogy ennek a 200 ezernek lehet csak a 10%-a beteg, de tesztekkel lehet BETEGNEK nyilvánítani, és ugyanezt tették a covidnál. Aki pozitív volt is BETEGKÉNT lett nyilvántartva annak ellenére, hogy 1 deka tünete nem volt vagy csak valami enyhe krákogás. Aki ezt nem érti az hiába jön itt statisztikákkal és ilyen-olyan hírekkel a tévéből... halottakat is tudjuk, hogy sokakat direkt pozitívnak írtad és jegyeztek be, még akkor is ha közük nem volt a vírushoz. Ezek után a 16-os válaszolónak is felnyílhatna a szeme, ha csak kicsit is tud gondolkodni és nem bántani akarom, de ha egyszer agymosás áldozata valaki, akkor ébredjen fel és ismerje be, hogy na ezt bekajáltam és oké, igazad volt. Vannak ilyen ismerőseim már, ennek örülök, hogy mára már sokan rájöttek, hogy áldozatok lettek és bedőltek ennek a pánikkeltésnek és politikának.

2023. nov. 9. 16:02
 22/27 anonim ***** válasza:
69%

Nekem a legnagyobb problémám az, hogy úgy fogtok rá valamit az oltásra, hogy valójában a hiten kívül semmi bizonyíték nincsen mögötte.

Egyszerűen valahogy elterjedt, hogy az oltás hú de veszélyes (mert az ember minden ismeretlentől fél és az emberek 99,9%-a nem érti hogyan is működik), rengeteg embert beoltottak, mert vagy akarták vagy ráerőltették, ezután borítékolható volt, az oltottak közül tömegek lesznek, akik az oltás után előjött, de attól egyébként teljes mértékben független bajaikat rá fogják fogni.

1) Hogy lehetett-e az oltásnak mellékhatása? Igen, lehetett, ennyi ember közt biztos volt is, akinek volt.

2) Lehet-e hosszútávú mellékhatása, ami mondjuk évek múlva előjön? Nem ismerjük az immunrendszer működését totálisan, de erre akkor is lehet biztonsággal nemet mondani.

3) Eltúlozzák-e az emberek az oltás mellékhatásos sztorikat és erősítik-e egymás baromságait? Igen, elég bizonyos cikkek alatti kommenteket olvasni. Kedvencem, mikor azt hiszem a fiatalkori alzheimer növekvő gyakoriságáról szóló cikk alatt szinte csak "Na vajon mitől van?..." típusú kommentekkel volt tele, miközben a cikkben le van írva, hogy bizonyítottan genetikai okai vannak és már jóval a covid előtt megfigyelt tendenciáról szól.

2023. nov. 9. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 A kérdező kommentje:
22: Hogyne lehetne hosszútávon mellékhatása? Még egy gyógyszernek is lehet, amit úgy hoztak forgalomba, hogy nem volt kellően letesztelve sőt amik újak, nem véletlen van a tájékoztatón is, hogy jelentse. Abból szűrik majd le 10-20-30 év múlva, hogy na mik is lehetnek voltak-e hosszabb távon káros hatásai és így tovább. A contergan-bébik esetét nem ismered? A H1N1 oltóanyag utáni narkolepsziás gyerekekkel mi a helyzet? Arról sem hallottál? Lehet hosszabb távon káros hatása ez biztonsággal kijelenthető szerintem, csak ha kijelentik, akkor nem lehet "eladni". Kevesebb ember megy fejjel a falnak és áll sorba a vállát tartva, hogy nesze bökjed már.
2023. nov. 9. 17:54
 24/27 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem a gyógyszereket ne keverjük az oltásokhoz, semmilyen szernél nem elhanyagolható, hogy milyen gyakran érintkezik vele a szervezet, a gyógyszerek általában rendszeresen szedve okoznak komolyabb gondokat. Jó, van allergia meg sunyibb gyógyszerek...


Az oltásnál azt írtam, hogy évek múlva előjövő lehet-e, amivel előszeretettel riogatnak. Azt speciel kétlem, addigra kiürül minden és az immunrendszer sem fogja már akkor meggondolni magát.

A H1N1-esre reagálva: Ez mondjuk szívás...arról mondjuk nem találtam semmit, hogy ez hány embert érint, milyen arányban stb

2023. nov. 9. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
20%
Nem akarom megmondani senkinek, hogy mit gondoljon, de onnantól tartom az egészet furának és félelmetesnek, hogy minél inkább belementünk a vírusba, annál inkább erőltették, hogy kötelező legyen az oltás. Azzal sincs baj egyébként, de akkor legalább egy megfelelő alapossággal előtesztelt oltásról, vagy gyógyszerről lett volna szó! Arról is lehet vitát nyitni, hogy alapos volt-e tényleg, ill., egyáltalán mennyire lehet alapos egy ilyen tesztelés egy ilyen vészhelyzetben, de a baj szerintem inkább azzal van, hogy miért lett így is majdnem kötelező???? Majdnem törvényt hoztak rá honatyáink is, hogy mindenkinek kötelező legyen beadatni. Értem én, hogy az egészségügyi rendszert terheli aki nincs beoltva, és ezzel akár mást is veszélyeztethet kiszorítva őket a döbörgő magyar egészségügyi rendszerből, de akkor miért nem az így döntőt szankcionálták? Ha valaki ÖNSZÁNTÁBÓL nem lett volna beoltva, de megkapta a fertőzést és emiatt kórházba került, akkor mondhatták volna, hogy "a te hibádból kerültél ide, így nem fizetjük a gyógyulásodat, nem látunk el"! Helyette az lett az intézkedések általános üzenete, hogy ha nem tudod igazolni, hogy beléd oltották a SARS_XYZ_EXP szérumot, akkor egyáltalán nem mehetsz közösségbe, kórházba, még látogatni sem(!), vagy akár apartmanba (ahol egyébként meg tök egyedül lettél volna), ...és ebben a fázisban az már egyáltalán fel sem merült, hogy átestél-e már egyáltalán a betegségen?! Esetleg úgy, (akár többször is,) hogy semmi bajod sem volt, vagy pl. van-e antianyag a szervezetedben!? Kit érdekelt már ez? Itt már csak az volt a kérdés, hogy volt szuri vagy sem! Gyakorlatilag ezzel pedig ellehetetlenítettek és kényszerpályára tereltek rengeteg embert, akinek (pl. a munkájából kifolyólag) nem volt már önálló döntési lehetősége. Nem véletlen, hogy még a feketepiacon is megjelentek az oltási igazolványok. Volt rá kereslet. (Ne feledjük, korábban még védettségi igazolványoknak hívták ezeket!) Nem vagyok összeesküvés elmélet hívő, sem pedig oltás tagadó, de ezek a kérdések felmerültek bennem így a járvány (reméljük már) végére.
2023. nov. 9. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
65%

Én nem akarok arról vitatkozni hogy mennyi idő lett volna helyes a tesztelésekre, mivel egy kényszerpályán mozogtak a világ kormányai, nagyrészt saját hibájukból.

De az biztos hogy az ahogy Európában kezelték a helyzetet elejétől végéig, nem volt méltó a demokratikus berendezkedésű nyugati országokhoz. Riogatásokat, médiamanipulációkat, statisztikahamisítást, alkotmányellenes tilalmakat és még sok olyan módszert bevetettek, amik miatt szégyellniük kellene magukat életük végéig. És akkor még nem beszéltünk a csúszópénzekről amiket az oltóanyagok gyártói (amcsik, németek, ruszkik, kínaiak) bevetettek, remélem egyszer majd ezekre is bizonyítékok kerülnek elő.

2023. nov. 13. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:

"Abból szűrik majd le 10-20-30 év múlva"


30 év múlva 69 éves leszek...

2023. nov. 15. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!