Mentalus betegek, ti szoktatok maganyt erezni?

Számomra megnyugtató ha nyugalom van. Utálom a változásokat. Nem tudom olyan rendszerbe rendezni a gondolataimat, hogy őszintén érdekelje a másikat. Egyszerűen színjáték az egész. Előre kigondolt és megírt sablonok.

Az ember nem mások által lesz valaki.

Az elismerés is egy múló sóhaj.

Vajon emlékszik-e még rá valaki?

Kötve hiszem. Én nem felejtek. Minden egyes pillanatot amelyeket az életemben megéletem, hordozom magamban. Naponta visszajátszom és újra és újra megtörténik. Nem vagyok magányos. Inkább szemlélem kívülről a világot amennyire lehet. Ez az egy mód van rá, hogy megőrizzem a valódi önmagam.

Soha nem értettem a törtetést, irigységet,hatalmat, erőszakot, paráznaságot, a demoralizált társadalmat...

Mindenki a saját tetteit tegye mérlegre, dicsekvését pedig tartsa meg magának, ne tárja mások elé.

Régi ókori filozófia (azt hiszem Szókratész): Ha az emberek tudják mi a jó akkor azt is teszik. Kérdem én miféle erkölcsi racionalizmus ez? Továbbá azt mondta , hogy aki ismeri, hogy mi a jó és nem cselekszi , az nevezhető-e embernek?

Elég szomorú a világ..

Az emberek többsége még azt sem tudja ,hogy mi a helyes. Hogy kívánhatom tehát ,hogy cselekedjék azt?

Ezért vonulok el. Mert hiába akarok tenni valamit.. az erkölcsi süllyedésen nem tudok változtatni.

Válogatni mint a borsót pedig nem fogok az emberek között, hogy ki felel meg és ki nem. Nincs hozzá gyomrom és szívem.

Magamba zárkózom, elképzelek egy falat afféle védelmi erődöt így nem bánthat senki. A belső várkastélyomban sok hely van , s nem éreztem még magányt a filozófia és a bölcselet földjén.

17/L

Én imádok egyedül lenni, csakis így tudom jól érezni magam. Már az emberek puszta jelenléte is az őrületbe tud engem kergetni.

(17/L, bipoláris zavarom van)