Nem értem, miért kell tanulnunk és fejlődnünk az életünkben ha úgyis meghalunk?

Az igaz hogy minden és mindenki ideiglenes, de ezzel együtt mindazok a hibák, mások előtti beégések stb. amiket a fejlődésünk során óhatatlanul elkövetünk szintén ideiglenesek. Akkor meg miért ne foglalkozzak olyasmivel ami engem személy szerint érdekel? Felfoghatod úgy hogy "úgyis meghalunk egyszer :(" meg úgy is hogy "úgyis meghalunk egyszer :D"

"napról napra jobb emberré akartam válni és imádtam művelődni de azt érzem,hogy minek ha meghalunk?"

Kérdezd meg magadtól miért akartál jobb emberré válni. Arra vágytál hogy az emberek megjegyezzék a neved? Vagy hogy olyasmit alkoss ami még azután is megmarad ha te már nem leszel? Mert a halál mint tényező már akkor is meg volt. De ha nem lelsz személyes örömre a művelődésben és csak azért csinálod hogy majd egyszer a világ profitál belőle és végre te is számítani fogsz akkor elkerülhetetlenül kiégsz (talán a kérdésed is ennek a jele). Szerinted Einstein vagy Mozart is úgy álltak neki a munkájuknak hogy "egyszer világklasszis leszek, mert csak úgy fogok számítani világviszonylatban" vagy úgy hogy "zenét akarok szerezni mert szeretem a zenét/mindennél jobban érdekelnek a tudományok ezért képezem magam ebbe az irányba".

Nyomot akarsz hagyni a világban, jobban megértem ezt mint a legtöbb ember. De az egész ott kezdődik hogy olyan területen teszed ezt amiben személyesen is örömödet leled, akkor is ha senki nem lát (nem lesz mindig sétagalopp de ez az alapja mindennek).