Skizofrén vagyok de most komolyan kérdem én?

Szóval azzal a nem mindennapi problémával szembesülok 2 naponta, mintha egy teljesen másik ember lennék, mint egy nappal vagy akár egy órával azelőtt. 3-4 ilyen "személyiségtípust" különböztetek meg, és határozatlan időközönként változik a jellemem. Van az, amikor minden rendben megy ilyenkor hasonlitok egy normál átlag emberre. Aztán van az amikor bezárkózok otthon és ha tehetem napokig a szobámbol se megyek ki és mintha beszííppantott volna egy feketelyuk, minden sötét és élvezetmentes tipikus depressziós forma.

Van a továbbfejlesztett versioné ilyenkor ebújok az asztalom alá és babahernyó pózba szusszanok egyet, miközbe a halálom tervezem mivel másra nem vagyok méltó.

Ez még a jobbik eset mert pár óra reális gondolkodás után rájövök, hogy a családom miatt nem lehetek öngyík. Még ha apám reptilián akkor se.

Ijesztő akkor kezd lenni, amikor agressziv leszek (csak fejben, sohase bántok fizikálisan senkit) mint egy amerikai iskola-lövöldöző diák, és csak az utálat látszik a szemembe, amit ha valaki észre vesz kínosan érzem magam de nem tudom kontrollálni az esze veszett veszedelmet komplikált elmémben.ilyenkorvinkább kerülöm a társaságot mert ha akaratlanul is de bunkó vagyok mindenkivel.

Aztán van amikor csak nagyon nagyon nagyon szomorú vagyok. Konkrétan mintha cukorkamázból lenne az arcom, és valaki gyufát tett volna alá úgy folyik le és egy kicsike kis mosolyt sem tudok kihozni magamból, még a legfontosabb helyzetben is olyanra sikeredik az a vigyorgás, mint amikor egy feldugnak egy hőmérőt egy vizslá nak. A hangom is ilyenkor nagyon szomorú,meg is kérdezik valami baj történt e.

És van,amikor mindenen mosolygok, bármit elfogadok, elnézek, nem állok ki magamért, még azt is hagynám hogy molesztáljon egy pedofil, más hibájáért is én kérek bocsánatot. Tüneteim között van még, hogy az összes jellememnél érezhetően másképp hangsúlyozok, beszélek.

18éves férfiú vagyok