Miért nem szeretem ha szeretnek?

Életkém dióhéjban

32 éves vagyok, Budapesten élek, már több éve a kutyámmal kettecskén. Mióta az eszemet tudom, nem szeretem, ha megérintenek, simogatnak, ölelgetnek, stb. Ám az aszexualitás fogalmával csak néhány éve találkoztam, és döbbentem rá, hogy én is ilyen vagyok. Sokáig tartott, míg feldolgoztam. Eleinte nem akartam elhinni, változtatni akartam, de mindezt csak azért, mert tudtam, hogy a társadalom elvárásai szerint ez nem normális. És ahogy sejtettem, néhány "barát" ennek a hírnek a hallatán megszűnt barátnak lenni. Sőt, szinte teljesen eltűnt az életemből. De édesanyám úgy nevelt, hogy mindig álljak ki a magam igaza mellett, ha úgy érzem, hogy szükséges. És az utóbbi időben bárki előtt felvállalom, hogy gyerekek, ez van. Akinek nem tetszik, nem tetszik. Aki meg szeret, az ilyennek szeret. Teljes értékű életet élek, kizárólag a testi kapcsolatok maradnak ki az életemből. Dolgozom, sportolok, állatokat mentek, imádok főzni, táncolni, filmeket nézni, kirándulni, és a kutyámmal lenni, és nem utolsó sorban oda vagyok az autókért. Tehát nem vagyok földönkívüli, egyszerűen az érdeklődési köröm néhány pontban eltér a megszokottól. Sajnos a többi ember szemében beteg vagyok, vagy nem normális. De ez nem rólam állít ki bizonyítványt... Ám szerencsére sokan vannak, akik elfogadják ezt az állapotot. A normál beállítottságú emberek ugyan nem értik meg, de sokat kérdeznek, és elfogadják. Természetesen próbálok társat találni, de ez a mi helyzetünkben még nehezebb, mint egy normál érdeklődésű embernek. Ezért is hoztam létre ezt az oldalt, hátha sikerül egy jópofa kis társaságot összehozni, és talán sokan közülünk párt is találhatunk magunknak.