Milyen rehabilitációra volna érdemes jelentkeznem?
Röviden összegzem:
- 30 éves „férfiember” vagyok
- 180 cm, 110 kg körüli (azaz kissé elhízott)
- Életemben nem sportoltam még semmi komolyat (mert nem motivált semmi ezzel kapcsolatban – ugyanis soha nem becsültem a saját életemet még annyira sem, mint egy törött kabátgombot)
- Nincs túl boldog életem - elsősorban a családi hátterem miatt - magyarul alkohol függő vagyok és rendkívül egészségtelen életmódot folytatok, továbbá nincs semmi, ami igazán motiválni tudna
- Az önbecsülésem semmi, az önbizalmam a béka segge alatt (magyarul egy gusztustalan féregnek tartom magamat) emellett napi szinten foglalkoztat az öngyilkosság gondolata
Sajnos az érzelmek nem játszanak döntő szerepet az életemben. Ezt nem úgy értem hogy "nekem nincsenek érzelmeim – azaz pszichopata vagyok". Hanem világéletemben olyan környezetben éltem, ami többnyire érzéketlen, rosszindulatú, pszichopata emberek közösségéből állt. Ebbe a családomat; szülőket, tesókat, plusz az általános, középiskolai és a későbbi munkahelyi ismerősöket is beleértve.
Emiatt az az általános kép alakult ki bennem az emberiségről, hogy az emberi nem alapvetően gonosz, aljas és pszichopata egyedekből áll, ezért idővel visszavonultam és azóta egyfajta "remeteként" élek. Azaz teljesen elzárkóztam és szinte alig érintkezem a külvilággal. (Jelenleg amúgy egy éhbérért dolgozó "portás-vagyonőr" vagyok, aki azzal tölti az adott szolgálati napját, hogy szinte egész nap egy helyben ül, ki sem mozdul és csak minimális szinten érintkezik az emberekkel. Aztán amikor hazajövök, ugyanolyan elszigetelt életmódot folytatok.)
VISZONT NEKEM MOSTANRA ELEGEM LETT EBBŐL AZ ÉLETVITELBŐL!
Megfogadtam, ha találok valamit, ami kizökkent engem (akár durva, spártai módon is – én még azt se bánnám) akkor igyekezni fogok teljesen új emberré válni.
Pl. régi álmom hogy „katonaként” teljesítsek szolgálatot (elsősorban a Magyar Honvédség kötelékében) mert így legalább ott volna a tudat bennem, hogy „ér valamit az életem”.
De addig nem látok erre esélyt, amíg nem jöttem rá arra, hogy tulajdonképp én milyen céllal születtem ebbe a „halandó árnyékvilágba”.
Amúgy jómagam őszintén szeretem és tisztelem a természetet és az álltokat – őszinte tisztelője vagyok azoknak a „bennszülött” népeknek, akik már évezredek óta ugyanúgy élnek a vadon mélyén és képesek voltak teljes harmóniába kerülni a természettel. Őszintén szeretem a művészet szinte minden formáját (zene, irodalom, képzőművészetek, gasztrokultúra stb.) érdekel az emberi kultúra és az antropológia, szívesen foglalkozom a szabadidőmben különféle tudományokkal (fizika, kémia, csillagászat, biológia, filozófia, teológia, természetismeret, történelem és még sorolhatnám).
Tehát nekem csupán az a bajom hogy SAJÁT MAGAM LEGNAGYOBB ELLENSÉGE VAGYOK és ezen szeretnék változtatni. Szeretnék kiszabadulni ebből a „szürke mocsárból” amiben vagyon, szeretnék végre bízni saját magamban és a saját képességeimben és végre teljes, emberhez méltó életet élni.
Szeretném végre megtanulni és megismerni, mit is jelent az igazi „szeretet” nevű emberi érzelem (tehát olyan emberekkel találkozni, akik rendelkeznek ezzel az emberi tulajdonsággal) és végre IGAZI EMBERI LÉNYKÉNT élni az életet.
Máskülönben marad a „kötél” (legalábbis ha az a világ amiről beszéltem, számomra elérhetetlen).
válasza:Szerintem ahhoz először neked kell mozdulni, hogy rád találjon egy másfajta élet, másfajta emberi kontaktus. Ami legnehezebb, hogy ki kell mozdulnod a komfortzónádból. Leírtál egy csomó mindent, amik érdekelnek, ezeken a vonalakon elindulhatsz. Mi a végzettséged?
Az látszik, hogy alapból introvertált vagy, tehát ezt kalkuláld bele a későbbi vágyaidba. Továbbá jól ismered önmagad, de az emberekről (valószínűleg eddigi tapasztalataid alapján) semmi jót nem tartasz. Ennél több bizalom kell az élethez, még ha sokszor zuhanás is a vége. Aki nem kockáztat, az nem él.
Jól fogalmazol, jó a helyesírásod és alapvetően már felismerted, hogy így nem akarsz élni, ahogy most.
A net előtt ülve semmi nem fog változni. Ha az emberekkel nem vagy annyira kibékülve, menj el állatgondozónak, vagy menhelyre dolgozni, már ez is egy lépés. Az egyik lépés hozza a másikat, az elindulás a legnehezebb.
Szóval szerintem nézegess új munkahelyeket. A katonaság leginkább csapatmunka, főleg az elején. Majd állandó szabályok, kötelességek halmaza. Így is lenne hozzá kedved? Gondolkodj el ezeken. Sok sikert kívánok, fog ez menni, mert értelmes az írásod.
válasza:Spártai módszer:
Vonulj ki a természetbe és edd azt amit meg tudsz szerezni.
Ha két hetet kibírsz akkor az élményektől ami az életképességedet bizonyítja, önbizalomtól telten térsz vissza! Új emberként!
válasza: válasza:Nekem teljesen Jesse Holmes jutott eszembe az Élet fagypont alatt c. sorozatból, ami a BBC Earth csatornán megy. Nekem ő valahogy etalon.
Teljesen életunt volt, balhéba is keveredett, majd felismerte, hogy bárhogy, de így nem akar élni. Elment Alaszkába (amúgy is amerikai állampolgár) egy fillér nélkül és az elején majd belepusztult. Azt ette, amit lőtt, vagy halászott, egy kalyibában lakott a legnagyobb fagyban, de nagyon megerősítette belülről ez az élet.
Az első években még türelmetlen, hebrencs volt, majd látszott a továbbiakban, hogy az élet mennyivel bölcsebbé tette. Kutyákat kezdett kiképezni és elindult a Iditarod kutyaszán versenyen, ami a legnehezebb és leghíresebb verseny Alaszkában. Pokoli nehéz volt, de végig csinálta és azóta is indul minden évben. Megtalálta az életcélját a kutyákban, a versenyben, önfenntartó életet él és boldog a maga módján. Jó látni, ahogy fejlődik és egyre jobban megismeri önmagát. Ő is magánakvaló típus, de nagyon akart és kicsi lépésekben, de rengeteget tett érte.
Szóval elindulni nehéz. Szerintem mindegy milyen úton, de ki kell mozdulni, mert először a tapasztalatok kellenek, utána jöhet az a felismerés, hogy tényleg, én ezt akarom csinálni.
Basszus, el sem hiszem hogy idáig ilyen válaszokat kaptam.
Azt gondoltam hogy a Gy.K. csupán "proli troll" emberek gyűjtőhelye, akik imádják és nem győzik a másikat fikázni ill. elküldeni az illetőt halál f@xára, de most kellemesen csalódtam.
Köszönöm szépen a jó tanácsokat.
Amúgy valóban az embernek a legnagyobb kihívás az életben NEM az, hogy elmegy Alaszkába vagy másféle "világvégi" helyre túlélni, majd idővel új életet kezdeni.
Szintén nem tartozik ebbe a kategóriába a hadsereg vagy az idegenlégió.
Ugyanis az embernek először is saját magát kell legyőznie. Én erre nem vagyok még képes ill. nem tudom azt sem, hogyan is foghatnék hozzá.
Az a baj velem, hogy borzasztóan bizalmatlan és gyáva ember vagyok. Magyarul félek belevágni akármibe ugyanis az én szemem előtt ilyen esetben általában mindig az "instant kudarc" lebeg. Ugyanis a múltbéli próbálkozásaim is rendre kudarcba fulladtak - bármibe is kezdem.
Ez lehet az önbizalom és az önbecsülés teljes hiánya is, minden esetre én nem bízom magamban annyira sem, hogy mondjuk képes legyek a szomszéd országban életben maradni - nemhogy Alaszkában.
Nekem csak arra volna most szükségem elsősorban, hogy képes legyek megismerni saját magamat, tisztában legyek a saját képességeimmel és bízzak magamban legalább annyira, hogy tudjam azt magamról hogyha pl. belevágok az adott dologba, akkor az nem végződik pl. instant kudarccal. Azaz legyen bennem motiváció az ÉLETET illetően és képes legyek bízni magamban és a saját képességeimben vm. - ÉS EZ A LEGFONTOSABB - elkezdjem megtanulni "szeretni" saját magam (mivel azt olvastam, hogy ez alapvető dolog az önmegvalósítás eléréséhez).
válasza:Oké, én nem sok mindenhez értek, de a pszichológiához eléggé. Az első lépés, h legyőzöd a " mindig a másik a hibás" gondolkodást. Nem mindenki alkoholista, akinek rossz gyerekkora volt. Aztán leszámolsz az alkoholizmussal, ehhez kérhetsz segítséget kórhazban, addiktológián.
És majd eztán jön a neheze. Neked nem a dzsungelbe kell menned, hanem emberek közé. Az a baj, h nincsenek meg a szociális készségeid, mert a munkád és a magánéleted is remetés. A jó hír, h a szoc.készségeket ugyanúgy meg lehet tanulni, mint pl egy idegen nyelvet. A rossz hír, h ez sok időbe telik, években kell gondolkodni.
Javaslom, h kis lépésekkel kezd, pl válts pár szót a postással, bolti eladóval, stb.
Remek személyiség fejlesztő könyvek vannak, kezdd el őket olvasgatni. Amikor már józan vagy, és kezdel belerázódni a dolgokba, kereshetnél vmi nyüzsgősebb munkát is. Őszinte leszek. Egy ilyen szinten befordult emberből soha nem lesz egy derűs partyarc. De azért egy normál szintet el lehet érni, szóval hajrá! Sok sikert!
válasza:ajánlok egy könyvet, amit érdemes elolvasni:
Bereczki Sándor: Önismeret - nem csak szenvedélybetegeknek
neten megtalálod, ha rákeresel.
ezen az oldalon érdemes körülnézni: fuggovagyokmittegyek.hu
válasza:Megvallom őszintén, számomra az alkohol csupán egy "érzelem pótló eszköz". Amúgy ha pl. legális volna a marihuána ugyanúgy Magyarországon, mint Hollandiában, esetleg az Egyesült Államokban - természetesen orvosi használatra (úgy, mint kedély- és hangulatjavító, antidepresszáns és alkohol elvonó segédeszköz) úgy máris könnyebbé válna az én életem is ill. könnyebben le tudnék szokni a piáról.
Ugyanúgy könnyen le tudnék szokni a rohadt piáról, ha mondjuk találnék egy FŐ életcélt, ami engem motiválna. Olyan életcélt, amivel mondjuk jómagam is tudnék azonosulni. Pl. mondtam hogy imádom a gasztronómiát, érdekel az antropológia és szívesen foglalkoznék növényekkel (pl. kertészkedés) és állatokkal (állat gondozás).
De azt is mondtam, hogy én egyrészt rohadtul nem bízok magamban, gyűlölöm saját magamat és félek attól, hogyha belevágok valamibe, az mindig kudarccal és sikertelenséggel végződik. Emiatt inkább bezárkózom és úgy vagyok vele, ha nem csinálok semmit, akkor hibát sem tudok elkövetni – ergo ezáltal megszégyenülni sem (ahogy a múltban már sokszor megesett).
Jelenleg amúgy tényleg azon az állásponton vagyok, hogy könnyebb volna számomra az, hogy kiálljak egy szöges korbáccsal való megveretést, esetleg tüzes vassal való megkínzást, mint azt, hogy egyáltalán egyetlen „szívből jövő” őszinte, pozitív szót is tudjak mondani magamról. És ezt most halálosan komolyan mondom – mert ha mondjuk el akarnám kerülni a kínzást és pozitív szavakat mondanék magamról, akkor azok nem volnának őszinte szavak – ezért joggal kínozhatnának meg engem cserébe. (Ez lehet hogy nagyon furcsán és hülyén hangzik, de így van. Előbb állnék ki egy fizikai kínzást, minthogy saját magamról pozitív véleménnyel legyek.)
Önsajnálat vagy mások hibáztatása? Lóf@szt! Én a múltamban lévő személyeket (pl, családtagok, akik nekem fájdalmat okoztak) igyekeztem kitörölni. Az én szememben az önsajnálat tulajdonképpen az egyén saját sérelmeinek más személyekre való ráterhelése - magyarul az önkritika teljes hiánya, az érzelmi űr betöltése a másik emberben ébresztett szánalom nevű érzelem közreműködésével.
Én nem magamat sajnáltatom. (Számomra megalázó a másik ember „lesajnálása”.)
Én csak magamat akarom legyőzni.
válasza:Önmagad legyőzése helyett esetleg önbarátság, önbocsánat ,önsegítés?
Ideális alázható vagy elmondásod szerint.
Nem vagyok szadista,de olvasva amit írsz halvány vágy keletkezett bennem,hogy öncélra használjalak!
Kiváltod a világból az elnyomást!
Te írod életed filmjét,mazoista történet helyett milyet szeretnél írni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!