Dühfüggő embert ki ismer(t)?
Nagyon köszönöm a válaszodat. Az első személy, aki utólag megszenvedte a saját dühkitöréseit, járt pszichiáterhez, de azt mondta, képtelen kitárulkozni annyira, amennyire ilyen helyen szoktak, ezért csak nagy vonalakban beszélt a gondjáról, és antidepresszánst írtak neki, ami szerintem nemigen segített. Nagyon-nagyon szerettem ezt az embert, de minél jobb igyekeztem lenni vele, ő annál inkább ellökött magától, én pedig nem törleszkedhetek valakihez, akinek nem kellek, tiszteletben tartottam az akaratát, és távoztam az életéből. Tudom, hogy azt akarta, hogy maradjak, és tűrjem el az alázásokat, és így is ragaszkodjak hozzá, mindenkivel azt csinálta életében, hogy addig "tette próbára" a szeretetüket lelki kínzásokkal, míg mindenki elmenekült, de én belehaltam volna ebbe a játékba. Ő meg kényszeresen csinálta. Tudom, hogy ő is szenvedett, és maradhattam volna is barát a közelében, ha kevésbé szeretem. Így viszont menekülnöm kellett.
A másik az szabályos narcisztikus volt, annyira hiányzott belőle minden empátia, hogy haragudni sem tudtam rá, beteg embernek tekintettem, és távolságot tartottam tőle.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!