Pechesség, sikertelenség. Hogyan lehet elviselni? Lehetséges a kitörés?

Amióta önálló felnőtt életre kényszerültem, azóta valami hihetetlenül peches vagyok...

Ma ebéd közben, két hangos sírás között találtam egy jó hasonlatot:

Vándorol valaki.. mondjuk a sivatagban, az 50 fokban. Meg kell tennie az utat A-ból B-be. Mielőtt elindult, valaki megígérte, hogy megfelelő mennyiségű friss víz lesz nála. Ha arra megy, mint amerre javasolják, akkor lesznek oázisok, de néha motorral is utánamegy valaki vizet vinni. Emberünk elindul. Hát, már elfogyott a vize, oázis sehol, motoros segítség sehol. Ő kitartó lenne, hisz, bízik abban, hogy elérkezik B-be, megy-megy előre, víz sehol... sehol... Pedig ő kitartana, bírná, ha kapna vizet. Ha nem kap, meghal. Ha kap, megy tovább. Csak annyi kell, hogy a starthelyen levő emberke betartsa az ígéretét. Aztán jön egy motoros és hoz is egy üveget.... Amiben nem víz van, hanem mondjuk alkohol, vagy koffeines valami, vagy méreg. Tehát nemhogy használna, még árt is. Az ember meghal.

Még 3 éve jutott eszembe egy másik hasonlat. Emberkét betették egy görödbe. Négyszög alapú göröd, négy fala van, teljesen függőleges betonfalak. Annyi, hogy kicsit göröncsösek. Emberünk ritkán kap kaját, hol hőség van, hol jéghideg. Időről-időre próbál felmászni a falon. Eleinte még egész magasra ér, de minduntalan jön egy-egy fuvallat, vagy ha felérne, visszarúgják, visszalökik stb. Közben mondogatják, hogy: csak te tehetsz róla, hogy nem értél fel, béna vagy, miért nem teszel magadért. Emberünk még edz is, reménykedik, imádkozik és időről-időre megpróbál felmászni. Amúgy kiabál is, sokat, naphosszat - válaszul visszakiabálják, hogy "tegyél magadért". Kötél, több kaja, ilyesmi - nincsen. Közben egyre inkább lefogy, fogy a remény, egyre gyengül, elsősorban az ujjain, de testszerte máshol is egyre csúnyább és csúnyább, elfertőződő sebek jelennek meg a sok mászás hatására. Emberünk végül.... meghal.

Közeli rokonok közül több 50-es, 60-as is van, akinek sohase jött össze semmi, úgy mint: jó szakma, normális fizetés, hosszútávú, élhető párkapcsolat. Van, aki eleve nem volt normális és mára lelkileg, idegileg TELJESEN tönkrement. Van, aki alkoholista és minden pénzét (cigin, sörön kívül) azonnal elkölti butaságokra, úgy kompenzál. Van, aki szimplán megkeseredett.

Én 4,5 éve addigi életemben a legkiegyensúlyozottabb voltam, reménykedő, erős, tettrekész, sokat mosolygó ember. Mára idegbeteg lettem, állandóan rosszkedvű, halálvággyal. Sokszor azért nem rohanok ki az autók elé, mert egyfelől nem 100% az eredmény, másfelől ne rontsam el még egy szerencsétlennek az életét. Már ha van, akinek nem ph.o.sch az élete eleve.

Ti is voltatok így?

Létezik kitörés? Mármint magából az élethelyzetből... Őszinte leszek, nem szingliként, nettó 200 ezer forint fizetéssel, betanított munkásként, gyengeként, krónikus betegségekkel akarok jókedvű lenni, mert az a "pozitív", az a jó. Az életemet akarom meggyógyítani.

El akarom érni, amikért küzdök.